Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Felébredés Éve 2016

 

A FELÉBREDÉS ÉVE

 

 

Összefoglaló az Antares éve című előadásról  –

 

 

Azok kedvéért, akik valamiért nem tudtak részt venni a január 23-i csillagtitkok asztrozófiai előadáson, most írásban is összefoglalom az előadás anyagát, azaz a 2016. esztendő lehetőségeit, változásait és feladatait.

Elsősorban azért, hogy minden félelemkeltő híreszteléssel szemben felhívjam a figyelmet arra, hogy az idei év nagyszerű és felemelő lehetőségeket tartogat! Bizonyos körökben elterjedt, hogy a „Mars éve” lesz, s ebből levezetve olyan félelmeket ültettek el az emberek fejében, aminek a legnagyobb problémája éppen az, hogy szinte magától képes megteremtődni, s így majd aztán később jól el lehet mondani, hogy „bezzeg, látjátok, mi megmondtuk!”  Azt tudom mindenkinek javasolni, hogy ha olyan előadáson vesz részt, ahol negatív jövőképet vetítenek előre, pesszimista, kilátástalan hangot ütnek meg, félelemkeltő híreket adnak tovább, és azokra utána nem adnak megoldást - az fekete mágia.

Az idei évben tovább fog fokozódni az egyéni felelősség kérdése. Azaz, mindenki eldöntheti szabad akaratából melyik oldalra áll. Félni és rettegni szeretne, állandó feszültségben élni a külvilágból (vagy bizonyos szellemi körökből) érkező állandó rossz hírek és borús jóslatok hatására, vagy esetleg azt mondja, na ebből elege van, és mostantól inkább a teremtő energiáit saját sorsa felemelésére akarja használni! Aki félelmeket vagy rossz érzéseket kelt – vagy ültet el – másokban az ugyanis energiát szív el, amit később a saját hasznára használ fel. Ez a trükk évezredek folyik itt a földön. De talán jó lenne végre felébredni belőle.

Ez az év pont ebben segít! Mert ez a FELÉBREDÉS ÉVE.

Ezért aki továbbra is félni és szorongani szeretne, kérem, ne olvassa el az írásomat, mert csalódni fog.

Az idei esztendő legfontosabb üzenetei és hatásai a következők lesznek.

 

1.) A Szaturnusz visszatérése az Antareshoz – a szív éve.

 

A 2016. esztendőt átfogó éves előadásomnak azért adtam az „Antares éve” címet, mert egészen különleges szerepet tölt be idén életünkben ez a ragyogó csillag! Már tavaly decemberben, Karácsonykor is elhozta szépségeit, de idén két bolygó is felerősíti újra üzenetét és hatását. Egyrészt a Szaturnusz, aki lényegében egész nyáron együtt áll majd a Skorpió csillagkép szívével, a vörösen izzó Antares csillaggal. Másrészt a Mars - akiről alább olvashatnak külön fejezetben – aki szintén az Antares körül járja égi táncát az év első felében. A két bolygó mindezt megkoronázva augusztus végén együtt is áll majd egymással pontosan az Antares csillagánál! A szív, a szeretet és a szerelem tehát központi témája – lehetősége és feladata – az idei évnek. Különösen a nyárnak.

A Szaturnusz március 25-én fordul idén retrográdba, s elindul a Skorpió közepétől visszafelé. Az érdekesség az, hogy úgy tűnik, kifejezetten az Antareshoz megy vissza. Ugyanis augusztus 13-án pontosan az Antares-al szorosan együtt állva fordul direktbe! Ez azt jelenti, pont azért fordul vissza, hogy feltöltekezzen az Antares erejével, azaz a legmélyebb szeretet erejével. (Aki ezen a ponton azon kezd el bosszankodni, hogy már megint ezzel a szeretet-üggyel jövök, már unja az egészet, beszéljünk inkább másról, valami fontosabbról, .. attól kérdezem: Ő már teljesen jól áll szeretet dolgában? Tud igazán szeretni? És ismer bármit, ami ennél fontosabb ezen a világon?)

Mivel már a tavalyi nyárnak is kiemelt szereplője volt egy szív-csillag – a Regulus, az Oroszlán szíve – ez arra utal, nyilván itt összefüggő folyamatról van szó, melynek felsőbb isteni célja a szívünk megnyitása és a szeretet-központú élet felé indulás elősegítése. Hiszen Jézus is elmondta kétezer évvel ezelőtt: nincs más út. Ez az ismétlődő szív-csillag üzenet arról árulkodik, bizony van itt valami ismétlődő – s ezek szerint eddig nem jól megoldott – feladatunk. Ennek a feladatnak a magas szintű elvégzését az segíti, ha újra, s még mélyebben szembenézünk önmagunkkal, kíméletlen őszinteséggel, s a Skorpió beavató csillagaiban levágunk magunkról mindent, ami nem a szeretetről szól. Belül magunkban is, és kívül a környezetünkben is. Persze az elsődleges feladat itt önmagunk átformálása!

Talán jó vezérlő elv lehet ehhez a hétköznapokban a mondás: „A szeretet önzetlenség. Az önzés a szeretet hiánya.” Minden egyes pillanatban, mikor azon kapjuk magunkat a hétköznapok apró-cseprő dolgaiban (is!), hogy önzőek vagyunk, rögtön álljunk meg, legyünk résen és tisztítsuk meg magunkat ettől.  Résen lenni különben is kiemelt feladat ebben az évben! (Ha már valaki mindenképpen a „Mars évéről” akar beszélni, legalább annak magas szintű üzenetét hangsúlyozza, az pedig a kiemelkedés ereje és a tudatosság.)

A Szaturnusz hátráló mozgásában tehát szépen lassan megközelíti újra a Skorpió szívét és lassú haladásában kivételes módon szinte egész nyáron együtt áll majd az Antares-al! Ez a hatás június 20-tól, augusztus 28-ig tart. Azért mondom kivételesnek, mert tavaly Karácsonykor is megjelent üzenete ugyan az Égen, de akkor csak pár hétig tartott. Most pedig két hónapig! Vajon miért nyújtotta meg az antares-i üzenetet ennyire Isten? Mit akar ezzel jelezni? Én azt gondolom, a Teremtő fel akarja hívni a figyelmünket, milyen óriási jelentősége van ennek a csillagnak, s ezáltal szeretne segíteni nekünk, hogy ha eddig nem tudtuk igazán jól megoldani, hát most legyen egy újabb esélyünk igazán megnyitni a szívünket. Isten segíteni akar. Szeretne megtanít arra itt és most, amit több ezer éve nem vagyunk képesek teljesen jól megélni: megtanít minket szeretni. Hogy emberhez és istenhez méltó életet élhessünk.

Hiszen az Antares az egyetlen, amely Tejút- és Világoszlop is egyben. Ő az egyetlen csillag az Égen, amely összeköti az Istenek Világát az emberek világával! Tehát ez azt is jelenti, itt van a kulcs, amely átvezethet az emberek világából az istenek világába. Azaz a hétköznapi életből egy magasabb – hétköznapitól eltérő – minőségbe, a Teljes Élet felé. A kulcs tehát a szeretet. Arról van szó, hogy csak az emelkedhet ki a hétköznapi életből, s léphet fel egy magasabb szintre - hasonlóan az ún. dimenzióváltás elméletéhez -, aki megnyitja a szívét és szívközpontú életet kezd élni. 

A Szaturnusz olyan bolygó a Naprendszerben, aki szeret néha próbatételek elé állítani. Ezen próbatételek benne vannak a Szaturnusz – Antares együttállásának üzenetében is. A feladat a következő itt. A próba pont abban tud megjelenni, hogy levizsgáztat szeretet-képességből. (Főleg a fent jelzett nyári időszakban.) A vizsgafeladat mindenkinél más és más, kinek mire van épp szüksége Fentről nézve. A próbatétel abban is megjelenhet, hogy ha zárva volt eddig a szívünk, meg tudjuk –e végre nyitni? Vagy azt választjuk, inkább maradjon örökre zárva – vállalva azt is ezzel persze, akkor viszont nincs szintemelkedés. (Itt újra hangsúlyozni kell az egyéni felelősség kérdését, ami alól ebben az évben senkit nem fognak felmenteni.)

A kemény szívüknek lehet csak nehéz ez a nyár. Mert a Szaturnusz addig, addig dolgozza a szívüket, amíg el nem éri, amit akar: a legmélyebb, legbiztosabb szeretet-erő felhozását a mélyből. Ő ugyanis az Idő Ura is. Tehát egyfajta időzített csörgő órának is tekinthetjük, jelezni fogja, hogy „itt az idő, eljött a vissza nem hozható pillanat, hogy megnyisd a szíved!” Még ha először talán nehéznek éljük meg valamiért, akkor is.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy töltsünk elegendő időt azokkal, akiket igazán szeretünk, akik a szívünkben vannak. Ez szép lehetőség ezen a nyáron – vagy akinek ez bármiért nehéz, annak megoldandó feladat. Lehet ez is egyfajta vizsga: mivel töltjük a legtöbb időnket? A számítógép vagy a TV elé ülünk, ha hazamegyünk munka után és erre szánunk időt, vagy leülünk a családunkkal együtt-lenni és Rájuk szánjuk az időnket? Az idő és annak eltöltése mindenképpen árulkodni fog arról mi van a szívünkben.

A Szaturnusz nagy segítséget jelent ahhoz, hogy átültessük a gyakorlatba a tudást, vagyis most abban segít, hogy a szeretet – vagy a szerelem – terén minden eddig megszerzett tapasztalati tudásunkat átültessük a gyakorlatba. Ez megjelenhet akár egy új, minden eddiginél mélyebb és erősebb szerelem formájában is. Vagy úgy is, hogy minden eddiginél mélyebb érzéseket hoz a felszínre a belőlünk, így formál elmélyültebb érzelemvilágú emberré. 

A Skorpió csillagkép alapvető üzenete idén nyáron elsősorban az Antares szív-csillagon át fog érvényesülni. Tehát a szeretetnélküli dolgok elmúlásáról. Mindaz, amiben nincs igaz szeretet – vagy igaz szerelem – az véget érhet, azért, hogy egy magasabb minőségűnek adja át majd a helyét. Mindez beavató perceket hozhat, mely legmélyebb önvalónkkal való szembesülésre késztet. A beavatás mosolygós ösvényét mi magunk is választhatjuk persze tudatosan, akár meditációval, akár bármely ezoterikus témában való elmélyüléssel. Szeretetet képességünk tudatos elmélyítésével. Hiszen a lényeg itt maga a belső átminősülés, mint cél, s ezen belül is elsősorban a szívben megszülető rendíthetetlen ERŐ. Hogy ezt milyen úton visszük végig, az Fentről nézve szinte teljesen lényegtelen. 

Isten célja ugyanis az ezzel a nyárral, hogy elmélyültebb, s ezáltal igazabb emberekké váljunk, hogy letegyük a hamis álarcokat és hátat fordítsunk a hamis, kizárólag a külső csillogásra alapozó lélektelen világnak és a hamis életnek. Mindehhez a tanítások a szívünkön keresztül érkeznek majd.

A szerelem is központi szerephez jut természetesen idén, s főleg a nyári hónapokban! Hiszen az Antares csillag a legmélyebb, úgymond halálos – vagy végzetes – szerelem szimbóluma is, mely csak annyiban „halálos” persze, hogy az ego meghal benne. Akik a Sors akarata szerint egymáshoz tartoznak a szívükben, azokat egymás mellé teszi az Úr. Hiszen a Szaturnusz itt is jelez, ideje van a legmélyebb, legerősebb szerelmet felhozni a mélyből, s megélni, átültetni a gyakorlatba. És nem csak azért, hogy két ember „csak úgy” boldog legyen benne. Ennél itt többről van szó. Akiknek a szíve összekapcsolódik az Antares csillagon keresztül, azoknak ezzel feladatuk lesz majd. Hogy mi, ez még a jövő titka. De talán pont az, hogy szívük közös összeadódó szeretet-erejével segítsenek megnyitni az Égi Kaput, mely az emberek világából az Istenek Világába vezet, s segítsenek átvezetni ide – egy magasabb minőségű életbe – társaikat majd. Mert a megoldás – és a titok – valahol itt van.  

Újra szeretném hangsúlyozni, ennél a csillagnál egyfajta - belső - dimenzióugrásról van szó, mely konkrét, gyakorlati lehetőség idén mindenkinek egy magasabb minőségű, teljes, istenes élet megélésében, aki a szívében a szaturnuszi próbát kiállja. Hisz minden belső változás megjelenik a külvilágban! Tehát ha a belső dimenzióugrást véghez visszük, akkor a minőségi változás kint is bekövetkezik.     

 

2.) A Mars visszatérése az Antareshoz – a szívünk megmérettetik

 

A Mars április 17-n megáll az Égen és szintén hátrálni kezd. A dolog pikantériája, hogy egészen véletlenül pont a Skorpió Antares csillagánál teszi mindezt. Ez is a szaturnuszi szív-próbához kapcsolódó hatás (április végétől, június végéig).

Az Antares – a szeretet és a szerelem - üzenete tehát másodszor is megerősítést kap 2016. első felében. Az Ég és föld közötti átjárót a szívünk köti össze, tehát ha kinyílik a szívcsakra és harmonikusan működik, akkor egyúttal megnyílik az Égi Kapu is. Ezt a titkot őrzi a Skorpió. És ezt a beavatás során mutatja meg. Az igazi beavatások persze legtöbbször a hétköznapokban vannak elrejtve.

A Skorpió felett ragyogó Kígyótartó csillagkép is fontos szerephez jut az Antares, a Szaturnusz és a Mars hármas ereje által. Az igazi gyógyítás ugyanis szívből történik, azaz a szeretet a legnagyobb gyógyító erő. Ez a Kígyótartó egyik nagy titka. Hogy végső soron mindegy ki milyen módszerrel gyógyít, a lényeg a szívében van.

A Kígyótartó csillagkép a kézzel fogható gyógyító és varázserő stációja az Égen. Az alatta ragyogó Skorpió csillagkép szíve, az Antares csillag tudja kinyitni bennünk ezt a képességet!

A Kígyótartónál két feladat is megjelenik rögtön: egyrészt a lehúzó sötét belső erők uralása, másrészt a szív megnyitása. A kettő együtt szükséges ahhoz, hogy az Isteni szférákból gyógyító erőket tudjunk lehozni ide a földre Antares Égi Kapuján keresztül. Ez lényegében az isteni szeretettel történő gyógyítás – és varázslás – képessége, mely a szíven keresztül történik.

Ennek a feladatát és lehetőségét hozzák el 2016. első felében a Szaturnusz és a Mars, melynek kiemelt időpontja majd augusztus 24. lesz, amikor a Szaturnusz és a Mars együtt áll pontosan az Antares csillagánál! Az előkészítése pedig már júniusban elkezdődik.

A Mars az Isteni Megmérettetés helyére, a Mérleg csillagképbe megy vissza, s itt fordul majd direktbe június 30-án. Méghozzá pont a Mérleg közepénél! Ez a tökéletes egyensúly állapota. Mindez két dologról üzen. Egyrészt, hogy a legmagasabb szintű szeretet működtetéséhez előbb teljes egyensúlyt kell teremteni magunkban. Ahogy az igazi mély szerelemhez is. A szívét az tudja megnyitni, aki teljes egyensúlyban van! Ehhez ad erőt a Mars visszatérése a Mérleg csillagaiba.

Másrészt, a szívünk megmérettetik. És Anubis Égi Mérlegére kerülve se túl könnyű, se túl nehéz nem lehet. Csak a teljes egyensúlyt fogadják el az Égiek. Ez a szeretet megmérettetés május elejétől közvetve már érezhető, de a legerősebben június 30. környékén.

A mérlegelés is fontos szerephez jut majd ebben az időszakban (május elejétől – június végéig). Segít mérlegre tenni a fontos és kevésbé fontos dolgokat az életünkben, persze a szeretet mércéje alapján. Ami lényegtelennek ítéltetik vagy nem állja ki a szív-próbát, azt magunk mögött kell hagynunk. Végső soron ahhoz ad nagy erőt, hogy megteremtsük az egyensúlyt a szívünkben, s így máshogy tudjunk szeretni, mint eddig. Erősebben. Mélyebben.

 

3.)A Jupiter háromszori együtt állása a felszálló holdcsomóponttal – a felébredés éve, az Isten felé indulás éve.

 

A Jupiter poláris minőségében áll együtt a felszálló holdcsomóponttal az Oroszlán csillagaiban január 23-n, január 29-n és június 20-án. A nagy felismerések és egyben a felébredés pillanatai ezek! Olyan, mint amikor az ember egy hosszú álomból ébred.

A felébredés azért fontos, mert csak így tudjuk uralni a sorsunkat, üzenik az Oroszlán csillagai! Ez mind egyénileg, mind nemzetileg igaz, hiszen a Jupiter a magyarság bolygója, ráadásul a Plútóval alkot emelő fényszöget júniusban, amely a Nyilas és a Sas (Turul) csillagaiban halad. Nemzeti szinten kiemelten jó lehetőség ez az év arra, hogy felébredve – ráébredve – kik is vagyunk valójában, fordítsunk egyet a sorsunkon és kiemelkedjünk mindabból a nehézségből, amiben vagyunk, s amiben most Európa van. A magyar emberek számára ez kifejezetten egy lelkesítő erejű energia, amelyet meglovagolva a Sas szárnyain a Tejút, azaz az isteni minőségek felé indulhatunk el. Ez konkrétan azt jelenti, hogy meg tudjuk találni a megoldást a jelenlegi helyzetben arra, hogyan szálljunk ki a lefelé húzó örvényből, úgy, hogy az ne rántson be magával, hanem mi tudjuk uralni. Olyan megoldás lehetőségéről van szó nemzeti szinten, amely komoly fordulatot hozhat és tanításul szolgálhat egész Európának a követendő istenhez méltó irányhoz. Mindennek az egyik kulcsa azonban a FELÉBREDÉS. Hogy a magyar emberek felébredjenek végre. És a felismerés. Hogy felismerjék saját teremtő erejüket. A sorsalakító belső erő felismerése a kulcs!  

A Jupiter és a felszálló holdcsomópont hatása egyben segít felismerni sorsunk nagy igazságait is – fenti időpontokban elsősorban. Olyan felismerések ezek, melyekért lehet, hogy kicsit jobban meg kell küzdenünk (mintha az igazsággal küzdenénk közben), de magas szinten sorsunk teljes uralásához járulnak hozzá! Az Oroszlán csillagkép ugyanis - ahol az együttállás bekövetkezik - a belső királyság szimbóluma, s így most mind a felébredés, mind a teljes igazság felismerése az egyéni – és nemzeti – „királyság” megteremtését segíti.

A holdcsomópontról ugyanakkor tudni kell, hogy itt jelenik meg legerősebben a szabad akarat törvénye. Olyan válaszút elé kerülhet az ember, melyben el kell döntenie a kettő közül melyik útra lép rá (középút nincs, jelzi a Plútóval alkotott fényszög!) és a meghozott döntéséért teljes mértékben vállalnia kell a felelősséget! A helyes döntéshez persze azért kapunk kis segítséget. Istentől. Hiszen a Jupiter az Atya szimbóluma is. Isten és az ima segít megoldani a nehéz helyzeteket vagy megtalálni a helyes megoldást egy döntéshelyzetben. Nemzeti szinten is, a közös imák!

Mivel a Jupiter-holdcsomópont együttállása júniusban emelő fényszögbe (trigon) lép a Plútóval (szorosan a nyári napforduló idején) ez kicsit még nyomatékosabbá teszi a felébredés, a felismerés és az Isten felé indulás helyzetét. Ez azt jelenti, a januári holdcsomópont aktiválódások (jan. 23. és 29.) mintegy csendesen, lelkünkben belül előkészítik a későbbi konkrét változtatási lehetőséget. Ha időben és jól ismerjük fel Istent, valamint azt a bennünk élő isteni képességet, hogy képesek VAGYUNK uralni sorsunkat, akkor a nyári napforduló nem hoz kényszerhelyzetbe, hanem a bennünk már megszületett teremtő akarat fizikai szintre való konkrét átültetését segíti. Tehát akkor ott már valósulhat mindaz, amit addigra magunkban belül létrehoztunk. Teremthetünk egy jobb világot magunknak!

A holdcsomópont ugyanis testet öltés, születés is. Az Oroszlán csillagaiban a bölcs Jupiterrel életre kelve most egy olyan felébredési pillanatot jelez, melyben megszületik bennünk a képesség a sorsuralásra és a belső királyság megalapozására.

A holdcsomópontok aktiválódása először a Jupiterrel (januárban és júniusban), majd a Neptunnal (novemberben) azt jelzik ez egy sorsfordító év lesz! Válaszút elé érkezhetünk nem csak egyéni szinten, hanem nemzeti szinten is az egész magyarság. Jól dönteni pedig az fog, aki felébred, aki ráébred a saját teremtő erejére és aki elindul Isten felé.

Mert a Jupiter és a felszálló holdcsomópont együttállása egyben Isten felismerését is jelenti. Az isteni erőre és az isteni jelen-létre való felébredést. Valamint annak felismerését, hogy mindnyájunkban él egy Istentől kapott teremtő erő, mellyel uralni tudjuk életünket. Ezzel véget vethetünk a rabszolga életnek. Ennek a választási lehetősége adatik meg most, 2016. első félévében. S ennek lesz a megkoronázása a nyári napforduló különleges Fényteremtő energiája (lásd alább). Ez a sorsuralás adatik meg nemzeti szinten is.

Tehát a 2016-os esztendőnek két kulcsa van: az egyik a szeretet, a másik ISTEN.

Aki szeretettel a szívében elindul Isten felé és hisz minden helyzet pozitív megoldódásában, aki hisz saját teremtő erejében, az tudja magas szinten megoldani a sorsát!

 

4.) A nyári napforduló kivételes fénynemző, fényteremtő pillanata.

 

Egészen kivételes teremtési lehetőséget tartogat az idei nyár, különösen annak csúcspontja, a Fény Ünnep, a nyári napforduló! Nézzük miért.

Egyrészt akkor lesz szoros a harmadik Jupiter-holdcsomópont együttállás a királyi Oroszlánban, miközben trigonba lép a szárnyaló Sasban és a Nyilasban haladó Plútóval. Másrészt egy teljes T-kvadrát áll fel az Égen pontosan a nyári napforduló pillanatában június 20-21-n négy bolygó szereplésével, mely a legmagasabb szintű teremtés energiája. Négy racionalizáló (kvadrát) fényszög kapcsolódik benne egymáshoz egyszerre. Harmadrészt megjelenik a mágusok ereje is, hiszen a Fénynemző T-kvadráthoz bekapcsolódik a mágusok kvintil fényszögével a Vénusz-Nap együttállás, mely a Nimródban és az Ikrekben halad. Ezzel szinte az összes ősünk felsorakozik, hogy segítsen minket a teremtésben. Vagy talán a nagy ébresztésben segítenek?

Lássuk, kik ezek a Szent Ősi Szellemek. Nimród, a magyarok Ősatyja, valamint Gyermekei Hunor és Magor (Ikrek csillagkép), a Turul, aki az Árpád-házi királyok szellemiségét hozza el (Sas csillagkép), valamint a Szent Korona Őfelsége (a Nyilas csillagkép őrzi).

Átlagon felül nagy teremtési lehetőséget hoz tehát a nyári napforduló ezzel a Fény Négyzettel, nem csak egyéni szinten, de nemzeti szinten kiemelten. Az imagináció, azaz a belső képalkotásból születő teremtő képesség nagy lehetősége és egyben nagy vizsgája!

Mivel a Jupiter-holdcsomópont ebben a Fény Négyzetben is részt vesz, ezért a teremtő erők beindítása és működtetése mindenkinek a felébredésének függvénye. Azaz a saját egyéni döntése lesz. Él –e vele, vagy inkább alszik tovább? (Viszont, aki semmiképp nem akar felébredni és inkább át akarja aludni továbbra is az életét, az ne panaszkodjon utána. Nem lehet tovább aludni!)

A nagy fényteremtő négyzetben a következő bolygók és csillagképek (azaz energiák) kapcsolódnak össze. A négyzet egyik sarkában a Merkúr áll (a Bika emelő szarvánál és Nimród íjja felett), a másik sarokban a Neptun található (a Vízöntő csillagkép jövő vízénél), a harmadikban a Jupiter-holdcsomópont (az Oroszlán csillagaiban), s a negyedikben a Szaturnusz (a fent már részletezett módon együttállásban az Antares csillaggal a Skorpióban). Ennek a négy szimbólumnak a közös energiája adja kezünkbe azt a különleges teremtési lehetőséget, amely kifejezetten Fény-teremtő erő! A hétköznapi síkon ez azt jelenti, hogy ezzel az energia mezővel átírhatjuk a sorsunkat. Felfényesíthetjük a jelent és a jövőt. Isten pedig ott áll a négyzet közepén és segít benne.

Hiszen Jézus már megmutatta kétezer évvel ezelőtt hogy hogy lehet teremteni! Többek között a kenyér- és halszaporítás csodájában. Megmutatta, csak nem értettük - vagy szándékosan félremagyarázták - hogy ezt mindenki meg csinálhatja utána. Hiszen Jézus pont azért jött, hogy olyan tanításokat adjon át, amelyeket alkalmazva - és Istent segítségül hívva - Istenhez méltó életet élhetünk itt a földön. Ez elsősorban a szeretet törvénye, de másodsorban ide tartozik a teremtés törvénye is. (lsd. Márk evangéliuma)

A bennünk élő mágust ébreszti fel tehát ez a nyár. S az imagináció és a szómágia képessége lesz az eszköz a kezünkben. Persze Istennel a szívünkben. Nézzük végig, hogyan?

 

A Bika csillagkép szarva a belső küzdelemből születő emelkedés ereje. A Tejútra emelkedés küzdelme jelenik meg itt. Olyan erőről van szó, mely ha legyőzzük önmagunkat akkor a Tejút felé emel! A Merkúr bolygón keresztül valósul, azaz a teremtő gondolatokra, s a gondolatainkban, a szavainkban és a beszélgetésekben megjelenő emelő erőre hívja fel a figyelmet. Fontos azonban legyőzni előbb önmagunkat, hiszen el kell érni azt az állapotot, hogy képessé váljunk uralni a gondolatainkat (s főleg az esetleg felbukkanó lehúzó, sötét gondolatokat, melyek gátolnák a fénynemző folyamatot).

A szómágia fontos szerephez jut itt! Hiszen a legtitkosabb, legnagyobb hatású mágikus erő a hangosan kimondott gondolat! 

Ennek egyik egyszerű formája, ha például úgy indítjuk a napot, hogy hangosan kimondjuk: "Áldás van a mai napon és mindenkin akivel ma találkozni fogok! Áldás van a szeretteimen!" És este lehet így befejezni a napot: "Áldás van a mai napon és mindenkin, akivel ma találkoztam! Áldás van a mai estén és áldás van a mai éjszakán!"

 

A kvadrát fényszögről tudni kell, hogy csak akkor nehéz fényszög, ha nem akarunk teremteni vele! Aki teremteni AKAR, annak nem okoz nehézséget! Sőt, plusz erőt ad tervei megvalósításához. És ez az év kifejezetten nem a passzív álmodozásról szól, hanem az aktív cselekvésről! Nem az elméletekről, hanem a gyakorlatról. Az akaratunkkal és a pozitív gondolatainkkal tehát valósítani, realizálni tudunk, ezért fontos mibe fektetjük ezt az erőt. Ne adjuk át másoknak a teremtő energiáinkat!  

Két királyi szimbólum is szerepel a mágikus Fény Négyzetben. Egyrészt az Oroszlán, másrészt a Nimród. Tehát ahhoz kapunk erőt a nyári napfordulón – ha úgy döntünk, hogy élünk vele! – hogy életünk királyává váljunk, s kezünkbe vegyük végre sorsunk irányítását (amit elvettek tőlünk több ezer évvel ezelőtt). Egy egész rendszer fordítható át vele. De rendkívül fontos benne maga a döntés, hogy: akarom, vállalom, változtatok, legyőzöm magam és végig viszem. És persze mindez Isten nélkül nem megy!

A mágikus fényszöggel (kvintil) bekapcsolódó Nap és a Vénusz együttállása a Nimród csillagkép elengedő kezénél azt üzeni, akkor tudjuk terveinket, álmainkat magas szinten megvalósítani, ha elengedünk minden méltatlan dolgot életünkből. 

Az imaginációról, a belső képalkotó képességről már volt szó korábban. Itt újra meg kell említeni. Ez az ősi módszer ezen a nyáron különösen fontos szerephez jut! Egyrészt a június 18-i Szaturnusz-Neptun teremtő fényszögben, másrészt a június 20-i Fény Négyzetben a Merkúr révén. A Merkúr ugyanis a gondolatok és a szavak szimbóluma is, a termékeny Bika csillagaiban halad ekkor. Tehát nagyon fontos ezekben a napokban olyan belső képet alkotni magunknak, amely szívünk mélyéből fakadó pozitív vágy, s amely megvalósulását már nem pusztán hisszük, hanem TUDJUK. A bizonyosság ugyanis kulcskérdés a mágiában. Tavasszal már érdemes elkezdeni előre készülni rá, hogy minden kételytől megszabaduljunk legbelül, semmi ne legyen gátja a valósulásnak! Érdemes a saját mesénket már jó előre kitalálni, akár leírni. És ebbe a mesébe minden szépet, jót, pozitívat, boldog gondolatot beletenni. Ez az egyéni életmese ugyanis minél több szeretettel és örömmel van tele, s ezt minél többször olvassuk el magunkban, tudva, hogy valósulni fog, annál jobban megemeli a rezgés szintünket! S minél emelkedettebb a rezgés szintünk annál pozitívabb dolgokat fogunk bevonzani magunkhoz a külvilágban. (Nesze neked vészjósló hírek.)

Így teremthet mindenki magának egy új jövőt és istenhez méltó jelent.

Hiszen a Fény Négyzet másik szereplője az álmokat, vágyakat is szimbolizáló Neptun a Vízöntő csillagkép jövő vízében pont azt segíti, hogy tiszta lappal új jövőt írjunk magunknak legmélyebb hitünk szerint. Az álmok és remények valósulását segíti. De fontos hozzá  megtisztulni a félelmektől! Hiszen az blokkol.

A Szaturnusz a Skorpió szívénél pedig kifejezetten a szívből születő tervek megteremtésének kedvez. S aki esetleg buta álmodozással vádolna minket, annak azt javaslom, szánjon egy kis időt arra, hogy elolvas pár népmesét. Nézze meg, milyen kódok vannak benne elrejtve. Azok, akik megkapják gyerekként a népmeséink kódjait azok tudnak teremteni. Fejben szívből. De ez a varázslatos képesség felnőttként is elsajátítható. És épp ezt segíti ez az év! Vagy úgy is mondhatjuk: ezt a képesség tanulható meg most.

Gondoljuk csak végig, minden mesehős a siker biztos tudatában indul el útjára. Soha nem kételkedik a győzelemben. Bátor, hisz az Égi segítségben, nekimegy a próbáknak, cselekvő erővel formálja sorsát és végig látja (!) maga előtt a célt. „Látja”, azaz képileg is megjeleníti.

A koncentráció ereje is újra fontossá válik idén! Ez már a tavaly novemberi Szaturnusz-Neptun fényszögnél is előjött, de most nyáron újra felerősödik, hiszen júniusban ismét teremtő fényszögbe lép ez a két bolygó egymással. Június elejétől – de már tavasszal - érdemes újra az okkult praxis két útját alkalmazni: egy nap meditáció, egy nap koncentráció felváltva. Napi tíz perc gyakorlás már meghozza a hatását, mert ezzel a két mágia-bolygó, a Szaturnusz és a Neptun magas szinten tartható. Emellett kiváló módszer az is a júniusi fényszögek magas szintű megéléséhez, ha tudatosan oda figyelünk arra, hogy csak pozitív, örömteli dolgokra koncentráljunk. És legyünk résen minden pillanatban! Ne hagyjuk, hogy elvonják a figyelmünket – azaz a teremtő erőnket! – rémhírekkel, pesszimizmussal vagy borúlátó jóslatokkal. Bármi (hangsúlyozom bármi) történik is a „nagyvilágban” csak tartsuk meg a tengelyünket a szívünk erejével és folyamatosan legyünk résen. CSAK a jó dolgokra, a szeretetre és a saját mesénkre koncentráljanak a gondolataink.

Ez egyben egy nagy vizsga is. Minek a vizsgája? Mindenki pontosan olyan világot teremt magának, amire fókuszál.

Mindez nem csak önmagunk miatt fontos. Azért is, mert valami születik a Kárpát-medencében idén nyáron. Fény születik. Olyan Fény, mely az Ősök Szelleméből táplálkozik. A szívünkben biztosan. És ezen túl? Azt csak a Teremtő Isten tudja.

(Legyünk résen, hogy semmilyen kívülről érkező tudatos félelemkeltő hatás ne tudja ezt megakadályozni. A Neptun alacsony szintje ugyanis a félelem és a manipuláció, a Szaturnusz alacsony szintje pedig, ha gátló hatásként jelenik meg. Tehát az egyetlen gond az, ha tudatos (!) félelemkeltéssel elterelik a fókuszunkat, mert a szaturnuszi koncentráció ereje rossz irányba vetülhet ki.)

Olyan szíverő megszületését jelzi az idei esztendő első fele – s főleg az idei nyár -, amely világokat tud majd megtartani. Akár egy Új Világot is. És ez az Új Világ ebben az évben megteremthető mindenki számára, aki felébred, aki megnyitja a szívét, aki hinni kezd végre saját Istentől kapott teremtő erejében, s egyúttal szívében elindul a Teremtő felé.

Az év kiemelten központi Antares üzenete arról is szól, szerelmetes teremtő erő megszületésére van lehetőség! A Skorpió csillagképről van itt szó, tehát a szenvedély, a szerelem ereje segíti a teremtést! A szerelem egyrészt persze a párkapcsolatokban lesz főszereplője az év első felének, ennek alapján megy majd végbe egy teljes átalakulás. De ezen túl a magyar hagyományban ismert "szerelmetes" szóra is érdemes oda figyelni! Az igazi szívvel-lélekkel, szenvedéllyel történő alkotó erő diadalát jelzi ugyanis. Ébresszük fel magunkban ezt a szenvedélyt, hiszen Isten is ilyen szenvedélyes szeretettel teremtette a Világot. Pont azért lett ilyen szép.

 

A Nyilas csillagkép ahol jelenleg a Plútó halad (s aki emelő fényszögbe lép idén a Jupiterrel) közvetlen kapcsolatban van a Tejút sprirálgalaxis szívével az Al Nasi csillagán keresztül. A Tejútra nézve azt látjuk, pontosan olyan, mint egy ölelő, óvó kar. A Nyilas felett ráadásul ott ragyognak a Pajzs csillagai, mely a védelmező Isteni Pajzs szimbóluma. Mindez azt jelzi, a magyarság égi védelem alatt áll! És minden magyar ember! A Kárpát-medencét pedig lényegében a magyarok Isteni Pajzsa védi.

Lehet így indítani a napot: "Áldás van a mai napon és mindenkin akivel ma találkozom! Áldás van a szeretteimen!" Majd lehet így zárni este: "Áldás van a mai napon és mindenkin, akivel ma találkoztam! Áldás van a mai estén és áldás van a mai éjszakán!"

 

 Összefoglalva.

 

A jelmondat: „A saját világomat teremtem!”   

Ennek a lehetősége maximálisan megadatik idén – elsősorban nyáron. A szómágia és az imagináció, a belső képalkotás az fő eszközeink. Erre koncentráljunk, ezt gyakoroljuk inkább naponta és ne a médiákból áradó butító, sötét hírekre. Ez a mágikus erő van a kezünkben, mellyel egy teljesen új világot teremthetünk magunknak – s erre alapozva persze majd kapcsolódnak társaink is. Ennek legjobb időszaka június 18. a Neptun- Szaturnusz varázsló, teremtő fényszöge és a nyári napforduló különleges Fény Négyzete.

Az idei év fő üzenete annak felismerése, hogy teremtő erővel rendelkezünk, melyet a belső képalkotó technikával, szómágiával és konkrét cselekvő erőnkkel tudunk életre kelteni, s mellyel teljes egészében uralni tudjuk a sorsunkat! 

A világ, melyet idén megteremtünk a mi felelősségünk, ez alól nem vonhatja ki magát senki. Ez egy kivételes lehetőség, de egyben az idei év nagy vizsgája is. Sürget az idő! Tenni kell, cselekedni, emelkedni, változtatni kell. Nem elég csak elméletben megélni, akarni kell, át kell ültetni a gyakorlatba! A kiemelkedés lehetősége legmagasabb szinten támogatott most. Viszont lesz egy pont, amikor mindenki érezni fogja majd a saját bőrén, ha esetleg elmulasztotta megtenni. A válaszút előtt állva dönteni kell.

Az Égi Kapu biztosan megnyílik ezen a nyáron. Egyéni döntés ki sétál be rajta – s ki marad meg a régi életében melyet a félelem és az állandó rettegés ural. Aki megérti azt, hogy ez NEM kívül dől el, hanem BELÜL az nyeri a csatát. Ugyanis háború dúl. De nem úgy, ahogy azt beállítani igyekszenek. A lelkekért folyik a harc magasabb – és alacsonyabb – szinteken. De most minden Égi Segítő azon dolgozik, hogy minél többen emelkedjenek fel egy „magasabb rezgésszintre”, s kezdjenek el IGAZI istenes életet élni. Ahol nem kell egymástól elszívni az erőt különféle manipulációs technikákkal, mert mindenki képes saját belső teremtő erejéből meríteni. Ahol szívében mindenki összekapcsolódik Istennel.

Ott állnak mellettünk a Teremtő és az Égi Szűz hívására Szent Őseink. Ott állnak sorban és őriznek minket. Figyelik a döntéseinket. És imádkoznak értünk, hogy jól döntsünk. Teljes védelem alatt állunk. Az Égi Sereget Nimród vezeti. Mint rég. Emlékeztek? Emlékezettek! Mert idő van. A felébredés ideje. 

 

 

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2016. január

 

 

Kulcs szavak a 2016-os esztendőhöz:

 

- ISTEN. A belső hit megerősítése, az ima ereje.

- Szeretet, a szív megnyitása.

- Felébredés.

- A teljes igazság felismerése sorsunkban.

- Kiemelten annak felismerése, hogy isteni teremtő erővel rendelkezünk.

- Imaginációs technika alkalmazása (belső képalkotás mágiája).

- Saját mesénkre koncentrálni.

- Boldog, örömteli, szép dolgokra koncentrálni.

- Saját teremtő lehetőségeinkre koncentrálni és e szerint cselekedni.

- Áldást kérni.