Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A forradalmi kiemelkedés hete

A forradalmi kiemelkedés hete

 

 

A hét közepe kifejezetten kedvez új dolgok elindításának, méghozzá kifejezetten szintemelkedéssel, magasabb minőségbe lépve fel!

Február 12-én és 13-án együtt áll az Égen a lendületes, indító energiákat képviselő férfias Mars és a forradalmár, megújító Uránusz. A dolog szépsége, hogy ráadásul a Halak csillagkép Felfelé úszó fonalánál, mely egyrészt a hazavezető út, másrészt az ördögi körből vezet (emel) ki.

Zodiákus szinten a Mars és az Uránusz még a kosban jár ekkor, így a Mars lendületét még könnyen lehet megélni kedden és szerdán, könnyebb működtetni, hiszen a bolygó úgymond otthon érzi magát itt. Aztán majd másnaptól (február 14.) annyiban színesedik a helyzet, hogy a Mars átlép a bika zodiákus jelébe (ide követi majd március 5-n az Uránusz is), s ekkortól jó pár hétig kicsit több munkát, több energiát kell majd belefektetnünk megélésébe – vagyis saját marsikus erőink működtetésébe. Ugyanakkor pont ez az időszak hozza majd el (február 14-től) a teljességalkotási lehetőséget az anyagban, a szexualitásban és a szerelemben, valamint a fizikai földi biztonság megteremtésében. A lehető legtöbbet hozhatjuk ki tehát magunkból ezekben a témákban, ha hajlandóak vagyunk plusz energiákat belefektetni, s ha képesek vagyunk legyőzni magunkat kritikus helyzetekben. Az önlegyőzés elsősorban úgy tud megnyilvánulni, ha az esetleges külső „harcokba” tudatosan nem megyünk bele, hanem magunkkal harcolunk meg, ha kell, s magunk felett aratunk győzelmet.

Ez azért is lesz érdekes helyzet, mert február 14-től még jó pár napig (a hét végéig) a Mars ebben a túlfűtött állapotában együtt állásban marad a mindig ficánkoló zseniális Uránusszal, aki különben se a megfontolt nyugalmáról híres. Hozhat tehát izgalmas helyzeteket, egészen meglepő fordulatokat vagy átlagnál erősebb késztetést a korlátok széttörésére. Egyúttal zsenialitást szállít!

Akkor éljük meg magas szinten, ha azokat a belső korlátokat robbantjuk szét vele, amelyek eddig belül akadályoztak egy magasabb minőség felé való elindulásban. Valamint akkor éljük meg jól, ha egyfajta „belső forradalomként” teljes belső – vagy külső - megújuláson megyünk keresztül tudatosan nyitva az új, a szokatlan lehetőségek felé (még akkor is, ha esetleg korábban tiltakoztunk volna ellene).

Ha jól éljük meg, akkor nem csak az ördögi körből segít kilépni, s teljesen megújulva tiszta lappal elkezdeni valamit, de egyben óriási felszabadulást is hoz. Kifejezetten nagy emelő erő jelenik meg benne – főleg, ha meg tudjuk nyitni magunkat az újra, a váratlan helyzetekre vagy a hirtelen bevillanó sugallatokra.

Nagyon sok múltból (jelen vagy előző életből) cipelt súlyos teher letehető most. Akár karmikus is. Hiszen a Felfelé úszó halak csillagaiban karmikus (ördögi) körökből is ki lehet lépni, egy szinttel feljebb emelkedve, felszabadultan. Az Uránusz és a Mars összeadódó kirobbanó ereje (mely képes, ha kell, mindent áttörni) ehhez adja hozzá a tiszta lappal magasabb körön elindulni üzenetét.

Ha valamibe most belekezdünk, vagy valamit most elindítunk az egyúttal a szabadság érzésével ajándékoz meg. Akár úgy is, hogy valamilyen téren szabadabbá válunk általa, vagy úgy is, hogy régről cipelt félelmektől szabadulunk meg hatására.  (Hiszen az igazi szárnyaló szabadság nem szabadosságot jelent, hanem a félelmektől való belső szabadság érzését.)

Azáltal, hogy a Mars február 14-től, 15-től tovább halad az Égen eléri a Kos csillagkép fejét, mely a Tejútra tekint. (Ide fogja majd követni március 5-től az Uránusz.) Tehát főleg a február 14-15-16. napjai kedveznek nagyon annak, hogy rápillantsunk kicsit a jövőre, az abban rejlő csodálatos, isteni lehetőségekre. Hogy ez legyen aztán a hívó szó, melyről már tudjuk: követni érdemes, hiszen egy istenibb élet felé vezet. A teljességet is megláthatjuk benne, mint jövőbeli célt és lehetőséget.

Ezekben a napokban tehát különösen érdemes a váratlan helyzetekre vagy bevillanó ötletekre komolyabban oda figyelni, mert nem csak a jövőről, de egyúttal egy Isteni Útról üzennek. Érdemes tudatosan új dolgokat beengedni az életünkbe, mert ezen égi energiák könnyebb megélését segítjük vele belül.

Végül kicsit térjünk vissza az indító üzenetre, a február 12-13-i Mars-Uránusz együttállásra a Felfelé úszó halaknál. Az Al Risha, az egység csillaga is itt található. Hirtelen az is letisztulhat bennünk, hogy kivel vagyunk egységben, kivel (kikkel) tartozunk össze a mélyben. Úgy zsigeri szinten, eltéphetetlenül, örökre. Olyan minőségben, ahol nincs idő. Ez a két nap épp ezért kivételesen jó alkalom a belső egység-élmény megtapasztalására is, s így kiemelten segíti, hogy visszataláljunk az Isteni Énünkhöz. Hogy megtaláljuk magunkban az Istent. Az egó és az Isteni Én nagy „találkozása”, egyesítése is ez az időszak.  

Bármilyen formában is éljük meg az egységélményt, mindenképpen olyan átütő erejű hatása lehet, mely szabadságot ad, könnyűvé tesz, s akár súlyos karmikus terhek alól szabadít fel. Különösen szép kiemelő napok ezek! Ritka kozmikus pillanat, hiszen legközelebb majd’ nyolcvan év múlva találkozik így itt ez a két bolygó. Főleg ha azt is tudjuk, hogy a következő héten három másik bolygó táncol át együtt az Égen szerelmetes mélységeket megnyitva. A Vénusz, a Szaturnusz és a Plútó, a misztikus érzelmeket megpendítő leszálló holdcsomóponttal kéz a kézben. Ez a nagy négyes együttállás már az idei évünket meghatározó sorsfordító Szaturnusz-Plútó együttállás sorozat egyik állomása … de erről majd a következő írásban lesz szó. Azért érdemes mégis tudni róla már most, mert a mostani hét ördögi körből való és hazataláló ereje úgy tűnik akár sorsfordulathoz is vezethet. Minőségi sorsfordulathoz emelhet.

 

 

Reményteli tavaszváró heteket kívánok!

 

Szeretettel:

Veres Mónika

csillagtitkok

2019. február 11.

 

 

  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.