A Kilencek angyali forradalma
A Kilencek angyali forradalma
Rendkívül különleges, nem hétköznapi, sorsfordító időszak elé nézünk! Méghozzá viszonylag rövid idő alatt fogja nagyon alaposan és elsöprő erővel átformálni életünket - vagy legalábbis lényünket legbelül - hiszen a napokban indul és mindössze körülbelül október 5-ig tart! Szóval, kösse fel mindenki azt a bizonyos felkötnivalót.
Előre szeretném leszögezni: azok a sorsfordító folyamatok, amik lezajlanak a következő hetekben, nem biztos, hogy mindenkinek az életében azonnal a külvilágban is megjelennek, „kézzel fogható” események formájában, mert ezek a tranzit bolygó hatások elsősorban mindig belső folyamatok! Tehát lehet, hogy először „csak” belső átalakulást hoznak, belső elindulást, s később – adott sorshelyzettől függően – mutatkoznak meg a külvilágban. De mivel, amint bent úgy kint, ezért tulajdonképpen, az ami már belül „megtörtént” lélek vagy szellem szinten, az egészen bizonyosan előbb, utóbb átíródik az anyag világába is.
A szeptember végi nagyszabású energiamező egyik érdekessége, hogy szinte az összes bolygó kapcsolatba lép egymással pár nap leforgása alatt (kivétel egyedül a Neptun, de nagyon közvetve még ő is megjelenik)! A Nap, a Merkúr, a Hold, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Plútó összetett fényszög kapcsolataik által szinte egyidőben háromszögeket hoznak létre az Égen, melyből három egészen szépen kivehető (a hírlevélben csatolt ábrán jól látszik, mely ábra a bal oldali linkek között a Képgalériában is megtalálható). S tudjuk, hogy a háromszögnek közvetve piramis üzenete van, tehát olyan ősi energiák kelhetnek életre, melyek egyben már a jövő, az új korszak, a teljes megújulás felé indítanak el. Már aki, hajlandó a változásra. Aki képes megtisztulni, újjászületni, régi terheket vagy belső blokkokat letenni és megnyitni a szívét a Fény felé.
Sarkalatos jellemzője az időszaknak – a változásoknak – egy kettős hatás, hiszen a Szűz csillagkép múltból elrugaszkodó lába és a jövő felé lépő lába most különleges módon egyszerre aktiválódik! Azaz így az ősz elején olyan energia bombába kerülünk bele, amelyben egy időben, egyszerre kell tovább lépni a múlton és közben tenni egy lépést a jövő felé. Egyik sem megkerülhető, sem a múlt elrendezése (vagy helyretétele), sem a jövő elindítása, hiszen most pont az a titok nyitja, az vezet el a felemelkedéshez, ha ezt így együtt működtetjük.
Annyival egészíteném ki mindezt, hogy talán egy fokkal dominánsabb a jövő felé való elindulás feladata és lehetősége, hiszen a Szaturnusz tavaly még a Szűz csillagkép múlt lábánál haladva állt együtt a Nappal, a Merkúrral és a Vénusszal, ezzel szemben idén mindezt már a Szűz jövő lábánál teszi meg! A múlt így jó részt (hétköznapi és szellemi értelemben egyaránt) már mögöttünk van, most már tényleg indulni kell - előre. A Szaturnusz hatására szinte legyőzhetetlen (feszítő) belső kényszert érezhetünk az előre lépésre, most erősen érezzük a bőrünkön az "eljött az ideje" üzenetét, hiszen a szaturnuszi energia nem kikerülhető. Mindez szentség élményt hoz!
Másik fontos jellemző, hogy mivel nagyon sok bolygó egyidejű égi táncáról van szó, ezért nem csak egy-egy, hanem nagy valószínűséggel egyszerre több életterületünket is érinteni fogja ez a hatás. A csillagképi üzenetek pedig egyértelműen azt sejtetik, az egésznek az eszenciája: a Fény születik meg és indul varázserővel útjára! Mind egyéni szinten, mind nemzeti szinten egyaránt! Ezért is írtam előbb, hogy nagyon erősen belső átalakulásként jelenhet meg a következő időszak, mert lényegében bennünk, legbelül (szinte szó szerint) megszületik egy új minőség, ami által Új Emberré válhatunk, s ami segít rakéta sebességgel felfényesíteni sorsunkat. Talán megszületik bennünk végre egy döntés (amit talán régóta halogattunk). Egy döntés az elindulásról, méghozzá a sötétséget végre magunk mögött hagyva a Fény felé való elindulásról (hiszen a Mars a Jászol csillaghalmazban halad, ami Jézus születési helye), a rendezett jövő felé való elindulásról - egy Új Élet felé, magasabb minőségek felé.
Fantasztikusan gyönyörű jelenség, hogy rengeteg kezdeti, elindító energia találkozik egyidejűleg az Égen! A Jupiter a Kos csillagképében, az Uránusz a kos zodiákus jelében, ráadásul a tavaszpont felé visszahátrálva, ami a „tiszta lappal újra-indítás” üzenetét hozza. A Vénusz és a Szaturnusz együttállása a Szűz jövőbe lépő lábánál, a Plútó a Nyilas nyilánál, mely szintén „indító” erő. A Mars bolygó önmagában is a kezdet, az impulzív elindulás lendülete. S mindezt megkoronázza, hogy a folyamat első felében (szeptember 23.) köszönt be az őszi napéjegyenlőség, ami egy kicsit mindig „új időt” jelez. Tehát valóban valami új, valami szentséges indul most útjára – a Mars által elhozott Jászol csillagkép erejénél fogva: a Fény!
Miről is van szó konkrétan?
Igyekszem érthetően leírni a következő napok eseményeit, de bevallom őszintén ez most komoly próbatétel nekem is.
Szeptember 23-ával kezdődik minden, ami az őszi napforduló napja is, mert ekkor éri el a Nap a mérleg zodiákus jelének nulla fokát. Ezzel most jó időre a harmónia megteremtése, az egyensúly meglelése és megtartása, valamint a párkapcsolatok, és általában az emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe életünkben. Ugyanezen napon a Mars a Rák csillagképben haladva emelő kapcsolatba lép a Visszaúszó halakban és a Főnix madár felett járó Uránusszal. Nagy erejű tisztulási folyamat zajlódik le - a tisztulás, a megújulás és az (újjá)születés amúgy is kulcsszavai ennek a nagy erejű pár hétnek! Szeptember 23-án – illetve előtte és utána pár nappal – a szeretettel, a szerelemmel, a szenvedéllyel kapcsolatos érzéseink tisztulnak le váratlan események, sugallatok vagy üzenetek hatására. Főleg a férfi energia tisztulása zajlik. Nagyon impulzív szellemi napok ezek, hiszen a Mars a Szellem Hadvezére, az Uránusz pedig az isteni sugallatokért felelős, így kettőjük találkozása nagyon magasra emeli a szellemi energiákat. A váratlan sugallatok érkezhetnek egy visszatérés eldöntésével kapcsolatban is (Visszaúszó halak), vagy valaki (valami) váratlanul visszatérhet hozzánk. Ez lehet előző életbeli varázslatos képesség is, esetleg előző életek „visszatérő emlékei” tisztulhatnak le.
A következő lépcső szeptember 26. hétfő és 27. kedd, amikor a Nap és a Merkúr kerül inspirációs kapcsolatba (oppozíció) az Uránusszal, miközben kedden az Újhold is beköszönt (s ezzel máris belépett Hold Anya is a nagy Égi Össztáncba). Az Újhold a mérleg zodiákus jelében, a Szűz és a Kehely csillagképekben lesz, azaz egy kapcsolat megújulására van lehetőség (ami talán szintén egészen váratlanul következik be a lelkünkben), méghozzá akként, hogy most már a tökéletes rendet tesszük majd ennek alapjává (legyen szó akár szerelmi, akár üzleti kapcsolatról). A megújulásban és a rendezettségben a múlton való továbblépés segít. Ez az új, vagy megújult kapcsolat egyben elhozza az Örök Élet Italát számunkra, azaz ismét az Örök Szerelem, vagy az örök értékek erejére hívja fel a figyelmünket. Ezeket a napokat nagyon váratlan kommunikációs fordulatok jellemzik, egészen meglepő híreket kaphatunk, vagy váratlanul bukkanhatnak fel emberek a múltból. Váratlan sugallattól vezérelve mondunk ki, vagy teszünk meg dolgokat, lépünk meg lépéseket. Mivel az Uránusz a feltámadás vörösen izzó madarával a Főnix-el érintett, a Nap és a Merkúr – szorosan egymás mellett – pedig a mérleg jelében és a Szűz csillagképében jár, így egy szövetség, egy kapcsolat teljes „feltámadására”, újjászületésére és elrendezésére van lehetőség. Letisztul bennünk nagy erővel az, hogy mi az, amin tovább kell lépnünk ekkor – s mi az, ami felé el kell indulnunk. Mi az, ami újjászülethet (vagy új minőségként beköszönt), hamvaiból feltámadhat, mint a Főnix. Letisztul bennünk hol van még rendezni valónk és az is, mi örök, és mi nem körülöttünk. Letisztul bennünk vagy újjászületik maga a REND. Ha mást nem, a lelki rend.
A Visszaúszó halak csillagképi üzenete meglehetősen erős ezekben az időkben, hiszen az Uránusz szintén több fényszögkapcsolatot is alkot az Égen. E szerint váratlanul - vagy isteni sugallatra - egy visszatérés mellett dönthetünk, vagy váratlanul letisztulhat bennünk legbelül egy visszatérés döntése, melyet ezúttal cselekvően, határozottan meg is lépünk. (Bizonyos esetekben nem kizárt, hogy maga a döntés előbb csak a mélyben, a lelkünkben születik meg, de ebben az esetben is valamiféle konkrét cselekvésre sarkall.) Ugyanígy váratlan fordulattal talán ekkor mondjuk ki szavakkal is a visszatérést, vagy visszatérő lehetőségekről beszélünk. Az is lehet, előző életből ekkor tér vissza hozzánk egy mágikus képesség, egy varázslatos tudás.
Lényegében maga a Fény térhet vissza életünkbe!
Szeptember 28. szerda a következő állomás ebben az őrült rohanásban. Ezen a napon a Nap szorosan együttáll a Merkúrral (este), miközben racionalizáló fényszögbe lép a radikális Plútóval. (S figyeljük mi zajlik az Égen: mert közben a Nap-Merkúr együttállás még mindig inspirációs kapcsolatban a megtisztító Uránusszal, amely Uránusz pedig szintén racionalizáló fényszögben van a Plútóval – így ez ki is adja az egyik háromszögünket). Mindaz, amin eddig párkapcsolati téren (vagy más emberi kapcsolatunkban) esetleg csak gondolkoztunk, hát most elsöprő erővel, nagy szenvedéllyel konkrétan meg is tesszük! Szenvedélyes napok lesznek! Kimondjuk, elmondjuk, eldöntjük, letisztázzuk, elrendezzük, helyretesszük feketén – fehéren. Nincs középút. Méghozzá akként, hogy aminek a múltunkból már lejárt az ideje, vagy már nem tudunk benne Fényt aratni, azon radikálisan továbblépünk, (ha mást nem egy belső döntéssel), és ezzel együtt, ami örök, ami múlhatatlan, ami igazi Fény, ami feltámadhat a szívünkben (a sorsunkban), a felé pedig ugyanilyen vehemenciával elindulunk. A szenvedély és az elsöprő lendület ereje úgy fog megjelenni, hogy a mérleg jele által egyúttal a harmóniát és a (belső) egyensúly érzését is megélhetjük. A művészi alkotó munkában is rendkívül impulzív, teremtő időszak következik! A művészetek terén is nagyon jó lehetőség bizonyos múltbeli „berögzült dolgokon” való továbblépésre és határozott lépésekkel az Új Jövő felé való elindulásra.
Szeretném megjegyezni, hogy a múlton való továbblépés a Szűz csillagképében sokszor azt jelenti, bizonyos belső rossz tulajdonságainkon, múltbeli beidegződéseken vagy esetleg a múlt „sötét árnyain” (félelmein, gátjain) kell továbblépni. Talán azon a viselkedésmintán, ahogy a múltban viselkedtünk, és amely nem a Fényt szolgálta. Mert ez hozza meg a külső – belső rendet és a szeretetet az életünkbe.
A Szűz csillagkép a Szűz Anya, Boldogasszony Anyánk szimbóluma is. Az Ő szellemében kell megszülessen most a rend (belül, s aztán kívül), az Ő szellemében kell helyretennünk most életünket, az Ő szellemében születhet meg ebben a sorsfordító időszakban a Fény lelkünkben, életünkben. És a szűzanyai áldással megszületett Fény aztán olyan új dolgokat, új vagy megújult kapcsolatokat, új helyzeteket indít el életünkben, melyek az Örök Szentség talapzatán állnak, és melyek már az Égi Rendet követik. Útjára indítja azt az Új Korszakot, melynek így szeptember végén egy újabb – jelentős! – lépcsőfokához érkeztünk.
Szűz Anya üzenete mellett a Mars a Rák csillagkép Jászol részében halad, így a család és az otthon szerepe különösen fontos lesz ebben a nagy átalakító folyamatban! Ráadásul az összes Égi Szereplő közül pont a Mars, a Nyílt Szeretet Bajnoka az, amely a ritka szép varázserő fényszögével (kvintillel) kapcsolódik a Szaturnusz és a Vénusz együttállásához! Szavakkal szinte leírhatatlan káprázatos, mágikus erő! Azt üzeni, az igazi varázslat a család szentségében lakozik. A kvintil ritka fényszög és kifejezetten a mágusok fényszögeként tartjuk számon, mellyel bármilyen élethelyzet, bármilyen nehézség, bármilyen emberi kapcsolat szó szerint átvarázsolható. Csodatévő fényszög. Ez a varázs, ez a csoda most ott születik meg a lelkünkben (Jászol!), s ezáltal megszületik otthonainkban, családunkban is. Különlegessége továbbá, hogy a Férfi és a Nő szerelmének varázserejéről, valamint a Szerelem Szentségének varázserejéről is üzen, hiszen a Mars (a Férfi) és a Vénusz (a Nő) kapcsolódik kvintil fényszöggel, miközben a Bölcs Öreg Szaturnusz együttáll – biztos alapokat teremtve – a Vénusszal. Annak az üzenetét hozza el, ha egy férfi és egy nő igazán szorosan megfogja egyszer egymást kezét és így összekapaszkodnak, így ketten együtt olyan varázserő birtokába jutnak, amely minden nehéz helyzeten, minden sötét erő ellenében is átsegíti őket. Egyúttal azt is üzeni a Rák csillagkép által, a Férfi és a Nő szerelmi szentségének „kerete” a Család, s az abban megszülető Fény, a Gyermek.
(Mint korábban is mondtam, nem hiába akarják bizonyos ellenerők pont a Szerelem és a Család Szentségét és ősi értékét lejáratni, szétrombolni, vagy „modern” formákra cserélni.)
A Mars-Vénusz-Szaturnusz kvintil fényszöge szeptember 28. és október 01. között érződik (azaz hál’ istennek jó pár napig fürödhetünk benne). A művészetek világában is mágikus erőket ad a kezünkbe, olyan alkotások születhetnek ekkor meg, melyek akár örök érvényűek is lehetnek. Szeptember 29. egyben Mihály napja is, azaz Mihály Arkangyal napja. Mihály Arkangyal, a Szűz Anya (Szűz csillagkép) és Jézus Urunk (Jászol csillaghalmaz) most különösen varázsos módon mind részesei a szeptember végi sorsfordító eseményeknek! Ilyen Égi Segítők támogatásával és védelmében vívjuk meg azt a „forradalmat”, mely lehet, hogy néha nehéz, embert próbáló pillanatokat hoz majd, de a Fény, a Szerelem, a Szeretet, és az Égi Rend olyan előretörését és elindulását eredményezi, amelynek a jelentőségét talán most még nem is, csak később fogjuk tudni lemérni. Az átalakulás azonban többek életében már ebben az időszakban is kézzel fogható lehet (ennek az erőssége, konkrét megvalósulási ideje szintén egyéni életúttól és fejlettségi szinttől függ). Ami ezekben a hetekben tehát várható az hatalmas győzelem! A Fény megszületése és előretörése! Kapcsolataink – főleg érzelmi kapcsolatunk - teljes megújulása, a családi szentség újjászületése, a teremtő erő újjászületése, egy mély belső újjászületés és átminősülés - s ennek alapján új idők, új lehetőségek elindulása immár fényminőségben: rendezetten, tisztán, szeretetben. Fantasztikus lehetőség, fantasztikus energiákkal és persze ezzel együtt fantasztikus feladatokkal. Azaz, most bármi megtörténhet: bármi átminősülhet, újjászülethet és hamvaiból feltámadhat a Fény erejével, de ilyen nagyfokú energiamezőben csücsülni néha bizony nem lesz könnyű feladat…
Az tudja maga szinten megélni, aki tud kérni az Égi Segítőktől, aki meg tud nyílni a Fény felé (fontos, hogy most tényleg NE a sötétség előtt nyissuk meg magunkat!), aki meg tudja magát tisztítani, aki tud hinni, aki hisz a csodákban, aki hisz a szeretet és a szerelem erejében, aki a tiszta utat és az ősi értékeket követi, akiben van elég bátorság és aki tud a család erejéből meríteni.
Szeptember 29. és
A Szaturnusz és a Vénusz együttállása a szerelem, a kapcsolatok terén az Igaz Értékekre hívja fel a figyelmünket. Felveti annak a kérdését, mennyire értékelnek minket bizonyos kapcsolatokban, mi mennyire értékeljük a másikat, illetve mennyire értékes nekünk a párunk. Önértékelési kérdéseket is felvethet. Elhozza annak az idejét is, hogy érzelmi téren átlépjük a saját korlátainkat, illetve átlépjük azokat a falakat, gátakat, „védőbástyákat”, amiket évek (évszázadok) alatt felhúztunk – félelemből – magunk köré. Egy érzelemben vagy egy kapcsolatban ekkor válhatunk bizonyossá, s ezzel a bizonyossággal a tarsolyunkban teszünk egy lépést a jövő felé. Most erősen a párkapcsolatra, a Társunkra – vagy a művészek az alkotó munkájukra koncentrálhatnak.
A Mars és a Nap-Merkúr szextil kapcsolata ugyanezen időben ragyogó szellemi energiákkal fűszerezi az érzelmi rendeződést. Megértjük a családi dolgainkat, az otthonteremtés fontosságát, a tápláló szeretet felfényesítő erejét. Megértjük az érzelmek értékét, a párunk értékeit, egy barátság értékét, a család szentségét. Megérthetjük azt is, valami most született meg a lelkünkben, s ez segít továbblépni a múlton. Talán azt értjük meg ekkor, hogy a Fény megszületése érdekében valamilyen rendezetlen, sötét helyzeten tovább kell lépnünk, vagy a Fényszületés – felfényesülés - érdekében önnön belső korlátainkon, félelmeinken jött el az ideje a továbblépésnek.
A Jászol a Rák csillagkép azon csillagövezete, ahol kifejezetten a megtartás, a táplálás a fontos. A Mars szintén sok fényszöget alkot egyszerre ebben az időszakban: trigon az Uránuszhoz (tisztulás), szextil a Nap-Merkúrhoz (megértés), kvinkuksz a Plútóhoz (gyakorlati megmérettetés), kvadrát a Jupiterhez (tanulás és az Égi elrendelés realizálódása), kvintil a Vénusz-Szaturnuszhoz (érzelmi varázserő). Így a Jászol csillaghalmaz üzenete most kiemelt fontosságú! S mi ez az üzenet? Egy tisztulási folyamat hatására megértjük, rendeznünk kell a dolgainkat, megértjük hol lakik életünkben a Fény. Talán megértjük egy gyermek születésének fontosságát és Fényét (Merkúr a gyermek!), vagy a család megtartó erejének Fény-minőségét. Ezen tisztulás és megértés varázserejű érzelmi átminősüléshez vezethet és tudatosítja bennünk, hogy az Igaz Kincseinket (főleg érzelmileg, illetve a család, otthon terén) tartsuk meg és tápláljuk szeretettel és hittel.
Miközben október első napjaiban már a Merkúr és a Nap is eléri a Szűz csillagkép jövőbe lépő lábát (s innentől egyre erősödik a jövő felé való indulás gyakorlati ereje), lezajlik a forradalmi energiamező utolsó szakasza: október 02-án és 03-án a Mars racionalizáló fényszögbe kerül a Kos csillagképében hátráló mozgást végző igazságos Jupiterrel. Mivel az Égi Törvény Őre az égi irányban halad, így fokozottan érezhető lesz az Isteni Törvény és az Égi elrendelés ereje, mely főleg az érzelmek és a család világában hozhat teremtő (azaz kézzel fogható) változásokat. (Természetesen a "születés" egy alkotás megszületését is jelentheti.) Most kifejezetten az Égi Akarat szellemében lehet - és kell - elindítani dolgokat, méghozzá nem kizárt, hogy mindez egy visszatérő lehetőség formájában jelentkezik.
Erről a kilenc bolygót magába sűrítő, fajsúlyos és Fény felé emelő folyamatról tulajdonképpen egy egész kisregényt lehetne írni a mélységeit és a hatásait illetően. De nem teszem meg. Mert úgy érzem, a lényeget átadtam. Ezen túl most azt kérem, mindenki kicsit mélyedjen el magában, figyeljen befelé, futassa át magán, s főleg a szívén mindazt, amit leírtam! Hallgasson a szívére, és csak arra! Hallja meg a Teremtő hangját és kövesse az Égiek vezettetését! A Fény, a szeretet és a tisztaság útját járva most tényleg bármi megtörténhet. A legnagyobb csoda is. A nehéz pillanatokban ezt ne feledjétek!
Zárásként szeretnék egy pillanatra kitérni ismét az egyéni szinten túlmutató nemzeti üzenetre. A Plútó a magyarság csillagképében a Nyilasban jár, a Déli Korona felett, mely a Magyar Szent Korona szimbóluma. A Plútó kiemelt szereplője, mintegy „generátora” ennek az őszi változás folyamnak. (Mint „berobbantó” erő.) Ugyanígy lesz – lehet - a magyarság is indító motorja annak a mélyreható szellemi és lelki átalakulásnak, amely egy Új Korszak felé indítja majd el az emberiséget. Hatalmas gyógyító erő van a Plútóban most, hiszen a Kígyótartóban jár! A nemzet is meggyógyulhat. Ha a szívünk meggyógyul egyénileg, ha a szív ereje újra helyreáll, ha a jövőben nem az ész (vagy más), hanem a SZÍV vezet minket, akkor a nemzet szíve is meggyógyul. És ebben a pillanatban az egység is helyreáll. És ha a magyarság újra EGYségbe rendeződik – a Szűz Anya áldásával, ahogy most a Szűz csillagkép üzeni, az Égi Seregeket vezető Mihály Arkangyal vezetésével és a Jézusi Szeretet szellemében, a Jászol csillagkép üzenetében – a Fény végre útjára indulhat a Kárpát-medencében. Ez a győzelem. És ennek a győzelemnek az üzenetét most az Égre írta nekünk a Teremtő.
További áldott őszi napsütést kívánok!
Szeretettel,
Veres Mónika
2011. szeptember 23.
Őszi napforduló

