Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szeretet gyógyító ereje

- Rafael Arkangyal hete -

 

 

 

Az országút felett tündöklő fénnyel ragyogott a Telihold, sejtelmesen megvilágítva a körötte gyülekező feketén gomolygó felhőket. Az autó lassan haladt a kanyargó úton, maga mögött hagyva a Csobáncot, a Mágus hegyet és a Káli-medence varázsbirodalmát. A fényszórók vakító sugárral pásztázták be a koromsötét világot, mindig csak a következő pár métert megmutatva, a világ többi része láthatatlan titokba burkolózott. A lány csak nagyjából tájolta be a követendő útirányt, inkább hagyta a Hold vezesse a hazafelé vezető úton. Ezer gondolat, ezer érzés cikázott a fejében, amiket most rendbe kellett tennie magában. Úgy érezte olyan kincset kapott a Káli-medence piramis erdejében, ami, mint egy kód örökre belevésődött a lelkébe. De az is lehet, ez a kód ott volt már benne évezredek óta, most csak kinyílt és újra izzani kezdett a szívében. Az ősök szelleme talán még soha nem került ilyen közel hozzá, mint ezen a varázslatos őszi délutánon. És megkapta a választ is, ami egy ideje megállás nélkül feszítette belülről: most már biztosan tudta, jó úton halad. Bárhova is vezessen az az út.

„Furcsák vagytok Ti Emberek.” szólalt meg váratlanul az Angyal mellette, miközben lábait maga alá húzva kényelmesen elhelyezkedett az ülésen és elmélázva a Holdsugarakkal átszőtt tájat nézegette. Fenséges, smaragdzöld szárnyai kicsit beleakadtak a sebváltó rúdjába, ezért a lány óvatosan beljebb tolta őket. „Mindig tudni akarjátok, mi vár rátok az út végén. Hiába világítjuk meg számotokra a következő pár métert, nem törődtök vele, nem hallgattok a szívetekre és a nagy rohanásban észre sem veszitek a fénycsóvát, amit előttetek húzunk. Nem mertek bízni bennünk.”  „Tudod Rafael olyan iszonyú nehéz ez. Mert néha úgy érzi az ember, csak a sötétben botorkál és retteg a félelemtől, a következő lépése vajon nem egy mély szakadékba vezeti –e, amiben a nyakát töri.” Az Angyal most a lány felé fordult és puha szárnyaival teljes egészében átölelte. „Mit érzel most?” kérdezte mosolyogva. „Szeretetet. És békét.” Az Angyal még tartotta egy darabig a lányt, aztán óvatosan visszaült az ablak mellé. „Csak ez számít! Semmi más! Ezt kéne végre megértsétek! Mert ez az egyetlen válasz út-kereső kérdéseitekre, az egyetlen gyógyír lelketek összes sebesülésére, az egyetlen követendő cél Sorsotok Útján.” A lány bólintott. „Tudom. Illetve… néha inkább csak sejtem.” Majd kis idő múlva halkan megszólalt. „Szerinted elhiszik ezt nekem, ha elmondom nekik? Elhiszik, hogy találkoztam egy smaragdzöld szemű Angyallal, aki meggyógyított a szeretetével? Hisznek még egyáltalán a Szeretet Erejében ebben a fásult, kiégett, mannon-bűvöletben lüktető, érdek motivált, pokolköreit vágtázó világban? Nem fognak kinevetni?” Az Angyal szélesen elmosolyodott. „Látod ott fent a Holdat?” mutatott a feneketlen sötétségben is gyémántszínben ragyogó felhőkre „Csak kövesd a hívását. A Lelked Szavát. Hisz’ úgyse tudsz mást tenni. A véredbe van írva gyerekkorod óta. És ma kinyílt benned a Kód! Sikerülni fog. Tudom.” Búcsúzóul lágyan végigsimított a lány homlokán, majd kissé elkomolyodva, mély erőteljes hangon ejtve ki a szavakat megszólalt. „Mond meg Nekik kérlek, ez a túlélésük egyetlen záloga!”

 

Rafael Arkangyal a gyógyításért, a gyógyulásért felelős. Valamint segít úti célunk (belső vagy külső) megtalálásában is. Hozzá forduljunk hát, ha testünket, vagy lelkünket betegség vagy sérülés kínozza, vagy akkor, ha eltévedtünk utunkon és keressük az Igaz Célt.               

 

Bár volt már szó róla korábban, mégis érdemes újra kitérni arra, hogy erősen az Égi irányban zajlik életünk lelki szempontból ezekben a hetekben, hiszen a Vénusz és a Jupiter-Uránusz együttállás is retrográd, azaz nem földi, hanem az univerzális irányban halad az égen. A két jelenség ugyanis szorosan összefügg egymással! Mit jelent ez? Most november közepéig minden arról szól, hogy a múlt érzelmi terheitől megszabaduljunk és tisztítsuk meg magunkat lelkileg minden felesleges tehertől! A Vénusz a Mérlegből, a Napkapuból fordult vissza október elején, arra figyelmeztetve, hogy a Tejútra (a magas isteni minőségek szintjére) csak akkor léphetünk fel érzelmi téren, ha arra már teljesen felkészültünk!

A Vénusz hátráló mozgása ezekben a hetekben pont a Jupiter-Uránusz együttállás „munkáját” támogatja meg, arra késztetve, hogy megnézzük Égi szemüvegen át is, hogy milyen érzelmi helyzetben vagyunk, illetve pontosan milyen „múlt” van mögöttünk érzelmileg. Ezt követően a feladatunk, hogy mindebből, ami felesleges, attól végleg megszabaduljunk, ne cipeljük tovább magunkkal, mint egy mázsás zsákot. E nélkül az érzelmi felszabadulás nélkül ugyanis nem tudnánk 2011. elején tiszta lappal elindulni életünk új korszaka felé! Tehát talán „hátrálásnak” tűnik, mégis rendkívül fontos belső folyamatról van szó! Kihagyhatatlan stáció egy magasabb minőségű érzelmi élet felé!

 

Maga a hátráló mozgás persze okozhat olyan érzést, hogy bizonyos érzelmi helyzetek (vagy alkotó folyamatok) nem (vagy csak nagyon nehezen) tudnak elindulni. Azonban ez egyrészt november 19-től megszűnik, másrészt, a retrográd mozgás célja csak annyiban  „hátráltatás”, hogy ebben az időszakban kis türelmet adjunk magunknak újra végig gondolni a dolgainkat még mélyebben (!), mint korábban. Az elmélyülés és a letisztulás hatására tudjuk Égi irányban meglátni érzelmi életünk bizonyos szegmensét és meghozni azt a Helyes Döntést, amit a szellemvilág súg. Ez pedig nem más, mint a lelkünk által választott Terv erre az életre nézve, és amit sokszor sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ezért van szükség a retrográd (univerzális) haladási irányra, egy kis jó értelemben vett „hátráltatásra”, mert ez lényegében egy emlékeztető. Egy segítő kéz, hogy helyre jöjjünk önmagunkkal. A segítő kezet most az angyalok nyújtják.

 

A Vénusz az Angyal csillagképben végzi hátráló (retrográd) mozgását, és itt találkozik a héten a Merkúrral (október 25.) és csütörtökről péntekre virradó éjszaka a Nappal (október 28-29.). Ezekben a napokban is érződik már hatásuk, aminek köszönhetően mostanában a gondolataink főleg az érzéseink, és főleg a múlt érzelmi helyzetei körül forognak. Talán most jött el annak az ideje, hogy a múltban megélt lelki élmények a helyükre kerüljenek és beálljon a rend érzelmi téren az életünkben. Vagy most értjük meg igazán mi is történt velünk a múltban szerelmi téren vagy általában bármely emberi kapcsolatunkban. Mindaz, ami most eszünkbe jut, a fejünkben zakatol, amiről beszélgetünk, amiről hírt vagy üzenetet kapunk kifejezetten az Égi irányba terel minket a szív dolgai tekintetében. Persze ugyanez igaz az alkotó, teremtő munkafolyamatok világában is. Mivel a Merkúr ezekben a napokban kissé „átvette” a Vénusz univerzális haladási irányát, ennek köszönhetően a gondolataink kicsit most nem a földi, hanem (a „logikátlan”) Égi irányban haladnak.

 

Nem kizárt, hogy ha egy érzelmi helyzetről korábban „valahogy” gondolkodtunk, akkor a hátráló Vénusz és az angyali energiák hatására most pont ellenkezőleg fogunk vélekedni minderről! A Vénusz valahol pont ezért fordult vissza október elején az Igazság Mérlegéből, hiszen sokszor a racionális világ őrült, felszínes forgatagában a Helyes Irányba „fordulni” csak angyali segítséggel lehet. 

Újra gondolni kapcsolatainkat (vagy egy konkrét kapcsolatot) most azért fontos, mert felszabadulás élményt hoz és később a Napkapu felé vezet.      

 

Hétfőn a Merkúr és a Vénusz egyesülése révén talán konkrétan megmondjuk valakinek, hogy szeretjük, hiszen ez a Szerelem Szava. Vagy az is lehet, konkrétan rendezünk egy érzelmi helyzetet egy baráttal, egy családtaggal vagy egy munkatárssal a múltat illetően. Ha mást nem, legbelül értjük meg, mit is érzünk valójában (!) valaki iránt. Ez a megértés majd hét vége fele ösztönözhet egy konkrét lépés megtételére, amikor a Napot is eléri a hátráló Vénusz.

A hétfő az érzelmi beavatás napja is. Kinyílhat egy kapu, megnyílhat egy titok, ami eddig talán zárva volt előttünk.

 

A hét a gondolataink, a szavaink harmonizálására is rendkívül jó időszak. Valamint arra, hogy angyali üzenetet kapjunk szerelmi téren. Fokozottan érdemes az álmokra oda figyelni! (Ha valakivel a szellemvilág ébrenlétben nem tud kapcsolatba kerülni, azzal álmában próbál.)

Mindeközben a Merkúr-Vénusz együttállás szextil, azaz szintézis teremtő fényszögben van a Plútó-holdcsomópont együttállással. Érzelmeink megértése valószínűleg egyúttal elhozza életünk sorsfordulatának radikális felismerését is. Elősegíti, hogy a mélyből – lelkünk eltemetett mélységeiből – a felszínre törjön Szívünk Szava. (Ezzel már erősen felsejlik ellőttünk a november üzenete: kardinális útkereszteződéshez érkeztünk, ami gyökeres sorsfordulatot ígér.)

 

A hét második felében már a Nap- Vénusz együttállásé a főszerep. A cselekvő Nap és az univerzális irányban lágyan andalgó Vénusz összeadódó ereje által teszünk egy lépést  érzelmi téren az Égi irányban, vagy a kreatív alkotó munka világában. Ez az időszak egyben elhozza az érzelmi kiteljesedés ragyogó lehetőségét is. A teljességet élhetjük meg a szerelemben, a teremtő munkában vagy az életörömök terén. Érdemes elmenni pénteken szórakozni, táncolni, barátokkal borozgatni, mert a fényesebbik arcát mutatja hétvégén felénk az élet! A kreatív alkotó munkában való kiteljesedésre is kiváló időszak! De fontos, hogy örömből, szerelemből teremtsünk!

 

Mindemellett a Nap fénylő ereje a hét második felében segít tisztán rálátni érzelmeinkre, ami azért nagyon fontos, mert a szívünkben megbúvó szerelmet és szeretetet angyali dimenziókból világítják most meg! Ez pedig a legtisztább forrás. Ráadásul az együttállás a skorpió zodiákus jelében lesz, ami a legmélyebb érzelmi titkokra való tiszta rálátás kivételes lehetőségét hozza el.  Önmagunkban vagy a Társunkban. A saját mélyre temetett világunkat is szépen megláthatjuk a szerelmi életünket illetően. (Úgymond az „érzelmi sötétség” felfényesíthető.) Egy múltbeli kapcsolattal összefüggésben is ráláthatunk most a felszín alatti dolgokra, elrejtett érzésekre. 

(Jelzem, most két dolog történhet. Vagy arra látunk rá a szellemvilág segítségével, hogy kapcsolatunk nem állja ki a megmérettetés próbáját, nem tiszta érzelem, ideje véget vetni neki és a skorpió ollójával levágni magunkról. Vagy arra, hogy a szívünkben ott lakik az Igaz Szeretet, az Igaz Szerelem Valaki iránt, még ha tiltakoztunk is ez ellen korábban. Illetve megláthatjuk Társunk tiszta érzéseit is.)  

      

Nagyon jó időszak október utolsó hete az emberi kapcsolatok világában a harmónia, a béke megteremtésére, a közös alkotásokra, a közös ünnepségekre és a mély titkok megvilágítására. A szerelem szentséges birodalmában pedig termékeny, szívmelengető napok következnek, ahol az igazi mélységek, a teremtő szenvedély tör a felszínre cselekvő erővel megjelenve a hétköznapokban.  

 

A Mars, a Nyílt Szeretet Bajnoka október 28-án lép be a Skorpió csillagkép szenvedélyesen mélységes égi birodalmába. Elhozza annak az idejét, hogy tudatosítsuk magunkban mélyre temetett lelki rezdüléseinket, elfojtott szenvedélyünket, vagy azokat a titkos érzéseket, amiket eddig esetleg önmagunk elől is takargattunk. Az elmélyülésben hoz óriási előretörést – legyen szó akár szerelmi, akár egy munkában való elmélyülésről. A „harc” most elsősorban bent folyik. Az érzéseinkkel, a vágyainkkal. Magas szinten pont azért, hogy mindezt tudatosítva majd elindulhassunk a Fény felé. Az impulzív Mars a szenvedélyes Skorpióban járva felizzítja a szerelem tüzét és elhozza a borús, egyre sötétedő őszi hetekre a szexuális szenvedély lüktető varázsát.    

Csütörtöktől pár napig a Mars pont a Skorpió ollójánál halad, így nagy erőkkel tudjuk levágni magunkról ezekben a napokban mindazt, ami már méltatlan. Azért, hogy az Örök Minőségek felé elindulhassunk. 

 

Végül kérek mindenkit, ezen a héten hívja meg magához lélekben Rafael Arkangyalt és kérjen Tőle tiszta szívből gyógyulást testi vagy lelki betegségeire. Vagy kérjen útmutatást, ha úgy érzi útelágazáshoz érkezett Sorsában. Továbbá, kérlek benneteket mondjatok el újra egy imát a vörös iszap katasztrófa áldozataiért és nyújtsatok segítő kezet feléjük! Csak ismételni tudom önmagam: az ÖSSZEFOGÁS kulcskérdés most és kulcskérdés lesz a következő hónapokban!

 

Az e heti írást Rafael Arkangyal védelmébe ajánlom, egyben megköszönve segítő, gyógyító, útmutató erejét! Vele zárom az Angyali Ősz sorozatát. A következő időkben fajsúlyosabb, mélyreható, gyökeres változásokat elhozó idők következnek. Angyali támogatással készültünk fel a sorsfordító idők eljövetelére.    

 

 

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2010. október 24.