Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Tiszta Szívűek szövetsége

                                                                     A Tiszta Szívűek szövetsége

                                                                         - Avagy a szeretet diadala - 

 

 

A lány vadul táncolt a bordó asztalon a zene őrülten tomboló ritmusával próbálva versenyt tartani. Hosszú szőke haja csapzottan omlott a vállára, szeme körül szétkenődött a fekete festék, bájos arcán halott mosoly ült. Ruháit egymás után dobálta le magáról, nem volt kontroll. A négy férfi az asztal körül hangos kurjantásokkal kísérve ordítva tapsolt a szép arcú lánynak miközben megvetően fémpénzeket dobáltak lábai elé. Az egyik aztán kisvártatva felállt és a szoba hátsó sarkában összefont karral, széttett lábakkal álló Ördöghöz ment. „Van még por? A lány fárad. És még szükségünk lenne rá. Már ha érted …” kacsintott röhögve az Ördögre. Az Ördög a zsebébe nyúlt és egy műanyag zacskót húzott elő. „Itt van. Az utolsó adag. Ha végeztetek takarítsátok el a nyomokat.” A férfi mohón a fehér méreg után nyúlt és gyors léptekkel visszament a részegen üvöltő társasághoz.

Ekkor lépett a szobába a Fiú. Alig volt húsz. Ahogy körbenézett tekintete megakadt az asztalon vonagló lányon, szeme megtelt könnyel, egy lépést tett felé, de aztán meggondolta magát és a szoba homályba borult sarka felé indult. Egyenes tartással megállt az Ördög előtt és határozottan a szemébe nézett „Van egy ajánlatom! Az életem a Lány lelkéért cserébe.” Az Ördög kaján vigyorral végignézett a magas, tiszta tekintetű fiún, majd fejét hátrahajtva hangos röhögésben tört ki „Na ne nevetess Nimród Fia! Inkább menj haza, élvezd a pillanatot! Még előtted az egész élet! Kérsz egy kis port hozzá esetleg? Vagy lányokat?” kacsintott. A Fiú indulatosan ütötte ki az ördög kezéből a feléje nyújtott fehér zacskót és egészen közel hajolva hozzá ellentmondást nem tűrően folytatta „Újra mondom: az életem a Lány lelkéért cserébe! El kell fogadd, tudod jól! A Tiszta Szív Áldozat Szentsége ősi törvény! Önként hozom meg. Ennek te sem szegülhetsz ellen.” Az Ördög felállt és indulatosan az asztalra csapott „Ki vagy te, hogy ide mersz állni elém és ultimátumokat adsz nekem?!” üvöltött bűzös leheletet okádva a Fiúra. „Hát nem emlékszel rám?” szólt az csendesen „Pedig már találkoztunk. Én vagyok az, aki régről szereti ezt a Lányt. Így összetörve, megalázva, önmagát elveszítve, roncsként is. Mert ismerem a lelkét évezredek óta. És tudom, hogy az tiszta. Most eljött az Áldozat Ideje. Neki élnie kell. Még dolga van.” Azzal megfordult és a szoba homályából lassan kibontakozó sziklafalhoz sétált. Megállt a szakadék előtt és onnan nézett vissza az Ördögre „Készülj Lucifer, mert az időd lejár! A Szeretet Ereje hamarosan átveszi az uralmat és a Fény ledönti trónusáról a Sötétséget! A Szeretet az egyetlen, ami erősebb nálad! Azért jöttem, hogy ezt elmondjam neked. És a Lányért.” Még egy utolsó pillantást vetett a félhomályban tébolyultan tekergő félmeztelen lányra „Ezentúl Fentről vigyázok Rád Kedves! Ég áldjon!” suttogta halkan, majd szemét lecsukva hirtelen a mélybe vetette magát.

Az Ördög vörösen izzó szemekkel döbbenten nézett rá, a kaján vigyor dermedten fagyott rá rút pofájára. Tudta, hogy vesztett. Mikor a hatalmas hófehér szárnyú Angyal a szobába lépett megtántorodott és a székre rogyott. Az Angyal lassú léptei előtt a négy férfi által bezárt kör kettényílt. Néma csend lett a teremben. Tanácstalanul néztek az Ördögre, nem értették az egészet. A hirtelen támadt vakító fényesség elől az Ördög elfordult, úgy szólt vissza hátulról feléjük „Engedjétek! Már az Övé a Lány.” Az Angyal óvatosan ölébe vette az ekkor már ájultan fekvő lányt, hatalmas szárnyaival betakarva fiatal meztelen testét. Miközben a kijárat felé ment az egyik férfi ijedten utána kiáltott „Vigyél engem is magaddal! Nem akarok itt maradni … ezekkel ….” Az Angyal megállt és szelíden a rémült férfira nézett „Imádkozz az Atyához! A Te Sorsod az Ő döntése. A Kegyelem Órája még nyitva áll.” Azzal megfordult és a Fény felé indulva a Lánnyal méltóságteljes szárnycsapásokkal elhagyta a Sötétség Templomát.       

 

 

Fajsúlyos időket élünk. De hát egy régi korszakot lezárni és egy újat elkezdeni mindig komoly munkával, nagy próbákkal jár. Most válik el az ocsú a búzától. A Fény a Sötétségtől. Az Igazság a Hazugságtól. Az Igazak a Hamisaktól. Kiélezett idők következnek, melyek fokozott éberséget, rendíthetetlen hitet, tiszta látást és erős szívet követelnek meg. Most és az elkövetkező években.

Április 25-től, pontosan a Húsvéti Feltámadás Misztériumának másnapjától beindult az Égen egy nagyon erős, fajsúlyos energia, a Plútó és az Uránusz teremtő fényszöge (kvadrát), mely elhozza a következő hónapokban a radikális megtisztulás mindent elsöprő és átminősítő erejét. Ők választják szét az ocsút a búzától ellenmondást nem tűrő erővel. Emellett a Plútó nemrég a Szaturnusszal is teremtő fényszögbe lépett egyidejűleg, azt üzenve, kikerülhetetlenül eljött a minőségi átalakulás ideje.

Mi a célja mindennek? A Plútó kvadrátja két ilyen domináns bolygóval bár nagyon komoly próbák elé tud állítani, mégis hatalmas sorsfordító erőt ad a kezünkbe! Az Uránusz teremtő erejével szövetséget kötve az elkövetkező hónapokban elhozza annak a kikerülhetetlen (!) idejét, hogy egyéni és nemzeti szinten egyaránt megszabaduljunk minden olyan élethelyzettől, ami nem Fény, ami nem Szentség (Szaturnusz). A tisztázás és a tisztulás nagyon mély folyamatokról szól, hiszen a Plútó a lélek legmélyebb régiót képviseli. Olyan mélyre vihet most bennünket önmagunkban, amiről korábban talán sejtésünk sem volt. Épp ezért azt is üzeni ez a bolygó hármas, hogy eljött a megtisztulás általi elmélyülés ideje is. Nem lehet többé a felszínen lavírozva megúszásra játszani, nem lehet többé hazugságban élni, nem lehet többé tisztátalan emberi kapcsolatokat táplálni, nem lehet többé elzárni a szívünket, nem lehet többé kikerülni a sorsunkat. A Szaturnusz és a Plútó együtt olyan kényszerítő erő, amely elől bár meg lehet próbálni elfutni, csak éppen nincs sok értelme, mert garantáltan utolérnek, a fejünkre koppintanak és villámgyorsan jegyet váltanak nekünk a fénysebességgel száguldó Sors Gyorsvonatra. Nagyon egyszerűen fogalmazva úgy is mondhatnám, életre kelt az Égen az a régi mondás, „A sorsát senki nem kerülheti el.” Kérdés kinek mi a sorsa? 

A magyar nemzetnek tudjuk mi a sorsa. A Fénynemzés és a Fényszórás. Ezt üzeni a magyarság (egyik) csillagképe a Nyilas, ahol jelenleg a dupla kvadráttal „működő” Plútó tartózkodik. Nem is akárhol! Egész pontosan a Nyilas kilövő nyilánál a Déli Korona csillagkép felett, mely a Magyar Szent Koronával analóg. A Nyilas nyila azonban nem a „harcról” szól, hanem a Fény elindításáról! A Húsvét után beindult égi hatások tehát komoly üzenetet hoznak a Mag népének is: „Eljött az ideje, hogy elinduljatok sors utatokon!” Azaz első lépésként önmagunkat – nemzetünket – kell felfényesíteni. Megteremteni az EGYséget, megszüntetni a széthúzást, a sok-pártra-szakadást, a kétségbeesést, az önsajnálatot, a múlt sérelmein való állandó rágódást. Megtisztulni nemzeti szinten is a hazugságtól, a gyűlölettől, a csalóktól, a viszályt szító manipulatív sötét erőktől. Visszatalálni a Teremtőhöz egyénileg és nemzeti szinten egyaránt.  A Nyilas nyila egyúttal „égi antenna” is az Atya felé, mely szerint minden magyar embernek (!) vele született adottsága, hogy közvetlen kapcsolatot tartson fenn a Teremtő Istennel. Ahogy a táltos hagyomány tartja: a Magyarok Öregistenével. Mert ha ez a belső, lelki kapcsolódás Istennel meg van, akkor olyan ERŐ kerül a magyar emberek kezébe – szívébe – amellyel a sötétség egyszerűen nem tud mit kezdeni, és amely segít létrehozni azt az ősi egységet, amit Hunor és Magor, Nimród fiai képviselnek az Égen. Azt az ősi egységet, amiről az Ikrek csillagkép (Hunor és Magor) alatt található Egyszarvú csillagkép is üzen.

Mindez azonban áldozathozatal nélkül nem megy. Régi rossz szokásokat, értéktelen kapcsolatokat kell most beáldozni, hiszen csak így részesülhetünk áldásban. Az áldozathozatal pedig néha igenis nehézséggel jár. Ezt tudomásul kell venni. A felemelkedésért (egyénileg és nemzetileg is) vállalni kell a nehézségeket is.

A Szaturnusz a Holló csillagképében és a Szűz jövőbe lépő lábánál járva azt üzeni a radikális Plútóval szövetkezve, a régi korszak feketén-fehéren meghal, de a helyén egy új, egy jobb, egy sokkal magasabb minőségű ÚJ KORSZAK születik meg! Azonban ehhez mindent magatok mögött kell hagyni, ami nem Fény, ami nem Örök Érték! Hiszen a Holló, a Pálos Atyák mitikus állata, Őrző Madár. Ez az új, magasabb korszak tehát csak akkor tud fényességben megszületni, ha ugyanakkor a Fényt, Igaz Kincseinket visszük magunkkal tovább a következő korszakba. E nélkül nincs Fényes Új Korszak! Egyidejűleg kell tehát végigvinni az értéktelen, a fénytelen lezárásának folyamatát, és mellette életünk (nemzetünk) Fénymagjait rendületlenül őrizni, s magunkkal vinni az Új Kapuk felé. Éberség kell hozzá és tisztánlátás.

Majd amikor a nemzet egysége, megtisztulása és felfényesítése megtörtént következhet ősi sorsfeladatunk megvalósítása, felvállalása: a Fényt az egész Kárpát-medencében, s közvetve az egész világon útjára indítani. Erre kizárólag a magyar nép képes! Mi erre születtünk. Ezt üzeni a Nyilas csillagkép Fénynemző Égi Nyílvesszeje. Más népeknek más csodás (sors)feladatok jutnak, nekünk a Fényszórás, s a világ felfényesítése az évezredes választott sorsfeladatunk. Ez aktiválódik ezekben a hónapokban az Égen. Erről szól most minden nehézség, minden próba, minden erőteljes tisztulási folyamat. (Jelzem újra: egyénileg és nemzeti – csoport – szinten egyaránt lezajlik.)

Hunor és Magor, azaz az Ikrek csillagkép alatt található Egyszarvú az egységlátás szimbóluma. A homlokán található hófehér, csavart szarvacska a harmadik szem, azaz a spirituális látás. Erre lesz szükségünk a következő időkben, ha a sűrű energiákban, a nagy átalakulások közepette nem zuhanni akarunk, hanem felfelé, a Tejút felé emelkedni, felfényesítve sorsunkat! Egyszerűbben megfogalmazva arról van szó, meg kell tanulnunk a szívünkkel látni. Ez bőven túlmutat a racionális érvelésen, a logikán, sőt még a manapság oly divatos spirituális okoskodáson is. Ahogy a Kisherceg is mondja: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.” Ehhez a fajta „látóképességhez” azonban pont arra az erőteljes tisztulásra van szükség melyet a Plútó és az Uránusz hoz most el. Mert a léleklátás csak tiszta szívvel adatik meg. Nyitott szívvel. Ego nélkül, meztelen lélekkel. Kockázatos? Igen. De máshogy nincs emelkedés. Lehet valaki a legnagyobb „spirituális guru”, ha nem nyitott, tiszta és erős a szíve soha nem fog igazán LÁTNI.   

A szeretet, a szerelem erői tisztulnak le ezekben a hónapokban bennünk. Hiszen a Nyilas kilövő nyila (ahol a Plútó jár) a Skorpió szívét (!), az Antarest célozza meg. Az Antares egy egészen különleges csillag az Égen. Az egyetlen olyan csillag, amely egyszerre Tejútoszlop és Világoszlop is! Azaz egyszerre képes megtartani az istenek és az emberek világát. Gondoljunk csak bele, milyen elképesztő, emberi ésszel szinte felfoghatatlan ERŐ van itt! Az Antares a feltételek nélküli szeretet szimbóluma. Tehát mi a cél? Mi segít a megtisztulásban és a sorsfordulatban? A Skorpió szíve!  Azaz csakis a szív ereje, a szerelem ereje. Amit ha követni tudunk (nyíl!), ami felé, ha el tudunk indulni (hiszen a nyíl maga elindító energia), akkor vele, s általa, egyénileg és nemzetileg egyaránt mélyreható megújulás és csodával határos gyógyulás vár ránk.

Az Uránusz a Főnix csillagkép, a feltámadás égi madara felett jár. Teljes újjászületés vár ránk a szív erejével! Ehhez szükséges, hogy ezt a nyilat ne külső harcra használjuk, hanem mély belső átminősülésre, elmélyülésre és a szívünk megerősítésére. Mindez ego lerakás nélkül nem fog menni. Álarcok nélkül lehet csak továbbmenni, hiszen az Uránusz úgyis minden felesleget lepucol most rólunk. Az Antares az a hely, ahol az Ég és a Föld összeér. Az Égi és a Földi Szerelem összeadódó, együtt megjelenő, legyőzhetetlen erejét jelenti. És egyúttal azt üzeni, az egyetlen kapocs, az egyetlen híd Ég és Föld között a szeretet és a szerelem. Erről szól a magyar ősvallás is.

Az Antares csillag mivel két világot köt össze a dimenzióváltás lehetőségét hordozza. Egy másik (magasabb) dimenzióba átlépni pedig a szerelem által és a tiszta szív erejével tudunk.    

 

Mint fent már említettem az Uránusz a Főnix csillagkép felett jár, a Visszaúszó halakban. Visszatérő lehetőségeket, visszatérő élethelyzeteket hoz, vagy előző életből visszatérő mágikus tudást ad a kezünkbe. A MAG népe most kaphatja vissza előző inkarnációkban (erőszakkal) elvett, elvesztett táltos és pálos tudását. A főnix madár az elégő, majd hamvaiból újra feltámadó mitikus madár, a feltámadás szimbóluma. A Főnix az Eridánusz csillagkép legvégén található, mely egyben az út végét jelenti. Erre az Égi Útra – az Eridánuszra – jelképesen Ősatyánk, Nimród lép rá az Ég túloldalán. Az Eridánusz egyben a próbatételek útja, azaz jelképesen a jézusi keresztúttal analóg. Őseink – Nimródtól kezdődően – léptek rá a keresztútra, s most az égi helyzet azt mutatja, itt és most 2011. tavaszán az Uránusz és a Plútó helyzetét tekintve, ennek a keresztútnak immár a végére értünk, s a Főnix felett eljött a feltámadás ideje a magyarság számára!

A feltámadás lehetősége persze egyénileg is adott. Régi rossz élethelyzetekből segít kiemelkedni a Plútó sorsfordító ereje.

A Plútó mindemellett a Kígyótartó csillagképben is érintett, mely a kézzel fogható gyógyítás ereje. Elképesztően erős gyógyító erők aktiválódnak most folyamatosan hosszú hónapokig (egészen őszig szüntelenül!) az Égen. A szív gyógyítása, regenerálódása zajlik. Lényegében a Nyilas nyila azt is üzeni, az elkövetkező idők egyik célja szívünknek, illetve a magyar nemzet szívének, azaz a szeretet erőinek meggyógyítása és a szeretet újjászületése. Ha a szív újra dobog, ha a szívünk újra együtt dobban a gyógyulás megtörténik. A gyógyulás pedig a feltámadáshoz vezet. Új életet ad. Új jövőt teremt.  

És fordítva is igaz: csak a szeretet vezet el a feltámadáshoz.

Az Ikrek és az Egyszarvú csillagképek Nimród Atyánk mellett az EGYSÉG erejéről üzennek. Azt az üzenetet írta általuk a Teremtő az Égre, hogy ha a magyar emberek újra egységbe tudnak kovácsolódni, ha minden próba ellenére – mint az Égi Ikrek – vállvetve össze tudnak fogni olyan ERŐT kapnak a kezükbe, amely a világ legfényesebb nemzetévé teszi – újra – őket. Persze a belső egység után a külső egységet is megteremtve (hiszen ez is sorsvállalásunk!), azaz ahogy Nimród idejében létezett a különböző nemzetek egységében is, egy olyan nimródi világban, melyben a bábeli zavar előtt a népek még egy nyelvet beszéltek. A magyar népet pont ezért próbálják évszázadok óta tudatosan megosztani, „pártokra” szakítani, egymás ellen hangolni, hogy ne tudjon meríteni ősi erejéből az Égi Ikrek felemelő egység-tudásából.     

Rendkívül mélyreható átalakulási folyamat játszódik le az Égen jelenleg és a következő hosszú hónapokban. A tavaszpont és az Uránusz találkozása csak 80 évente történik meg (azaz korszakalkotó jelentőségű), azonban visszatekintve az elmúlt évszázadokra szinte egyáltalán nem volt még példa arra, hogy az Uránusz a kezdet pontját (kos nulla foka) elérve a Plútó radikális teremtő erejével lépjen érintkezésbe. Ráadásul a magyarság ősi csillagképét (Nyilas), a Szent Korona csillagképét és a feltámadás csillagképét a Főnix csillagképet egybekapcsolva!

A Plútó a lélek tüze, az érzelmek legmélyebb, legszentebb régióit jelenti. Az Uránusznál nagyobb tisztító erő pedig nincs az Univerzumban. Az a mélyreható átalakulási folyamat tehát, amit Ők ketten elindítanak a legmélyebb lelki tisztulással jár, épp ezért a legmélyebb érzelmeket tudja előhozni – kvázi „feléleszteni” - most mindenkiből. Akinek eddig „halott” volt a szíve, most új életre kelhet. Akinek „halott” volt a lelke most újra szárnyalhat. Amely nemzet eddig „halottnak” hitte magát most hamvaiból támadhat fel, hogy fenséges fényerejével az egész világot felemelje.   

A Plútó és az Uránusz fényszöge a Déli Korona csillagkép felett egyúttal a Magyar Szent Korona égi energiáját is új életre kelti most! Mintha az Ősi Koronánk is hamvaiból támadna fel. Az égi helyzet azt mutatja, a felemelkedéshez nem csak radikális megtisztulásra, a tiszta szív erejére, hanem a Szent Korona szövetséget hirdető, a Teremtővel közvetlen kapcsolatot tartó magas szakrális minőségére is szükség van.  

A tavaszpont körül lezajlódott bolygósorozat által elhozott Új Kapuk nyitánya (mely január 22-től, de szorosan március 12-től indult) részben véget ért a Vénusz április 21-i mozgásával. Mindaz, ami az elmúlt hetekben elindult a jövőben hosszú távon lesz meghatározója az életünknek. Az elindulási folyamat azonban még nem ért véget. Ezt „viszi tovább” más szinten a Plútó és az Uránusz évekig tartó mélyreható égi összjátéka.

Az asztrozófiában az egyes csillagképeket alkotó csillagokat fényerejük alapján rangsorba állítjuk. A több milliárdnyi csillagból az első 10-15 csillag ragyog a legfényesebben az Égen, azaz nekik van a legnagyobb fényerejük. Az első legfényesebben ragyogó csillag (persze a Nap után) a Szíriusz csillag (Nimród vadászebének a Nagykutyának a vezérlő csillaga), majd az első 15 között szerepel többek között a Betelguse, a Rigel (Nimród válla és lába) és az Altair (Sas csillagkép), mely „Turulként” ismert a magyar hagyományban és egyúttal lélekvezető szerencsecsillagunk. Érdemes azon elgondolkozni milyen különleges fényerővel megáldott nemzet vagyunk, ha az Univerzum legfényesebben ragyogó csillagai ősi csillagképeinkben ragyognak! A magyar emberek lelke messze fénylik a Mindenségben, segítve embertársait is a felfényesedésben.

 

Végezetül tehát a Teremtő által a Plútó-Uránusz kvadrát által Égre írt üzenet a következő. A Szeretet és a Szerelem ereje által lehet feltámadni. Ehhez be kell gyógyítani a régmúlt sebeit, valamint meg kell gyógyítani a szívünket. Egyénileg és a nemzet szívét is. Meg kell tanulnunk a szívünkkel látni. Ez fontos! Mert semmilyen más „látás” nem vezet el a Tiszta Forráshoz.

Az Uránusz és a Plútó teremtő fényszöge a magyarság feltámadásáról üzen. Mindez azonban egy folyamat, mely nem „egy pillanat”, hanem hosszú évekig eltart. Tavaly nyáron indult a Fény-háromszöggel, majd kis szünet után most indult el újra Húsvét Hétfőt követően. Ebben az évben még nem lesz teljesen szoros a fényszög, csak tág hatósugárban érvényesül (legerősebb hatásfoka nyáron várható). 2011. őszén megszűnik, és újra egy kis csend következik. Ezt követően 2012. tavaszán indul el újra, és a csúcspontja (amikor teljesen szoros a Plútó-Uránusz kvadrát) 2012. júniusa lesz. Itt azonban még nem ér véget, kisebb nagyobb hatósugárral, de egészen 2016-ig eltart. Mindezen belül fontos kiemelni, hogy az Uránusz 2013-ig tartózkodik a Főnix felett, azaz a magyarság életében a feltámadás lehetősége (mely véleményem szerint ilyen erős égi energiák mellett kikerülhetetlen) ezekben az években adott (tehát mostantól 2013-ig).

A nagy gyökeres, radikális tisztulási folyamat, a mindent átformáló, mélyreható megújulás és a teljes újjászületés már megindult és a következő években mind a magyar nemzet, mind a világ életében jelentős fordulatot hoz, elindítva a MAG népe által a Fényt az útjára. A felfényesülés, a felemelkedés és a feltámadás ugyanígy egyénileg is adott, kérdés ki mennyire tud most megtisztulni, mennyire tudja megnyitni a szívét, meggyógyítani a lelkét és megtanulni a Szív Látását.

Csak a Tiszta Szívűek szövetsége mentheti meg a világot a Sötétség uralmától, hogy újra a Fény legyen az úr.

 

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2011. április 28.      

 

 

 

(Ez az írás most nagyobb áttekintésben készült el: a jelen napjaitól indulva, egészen 2011. őszéig, illetve a következő évekig tartó hatókörrel. Nem tértem ki a folyamat részleteire, az majd a havi írásokban fog megtörténni, hanem csak a folyamat alapvető üzeneteit hangsúlyoztam, mely a következő hosszú időszak minden pillanatának egyfajta „alaphangja”, alapüzenete lesz.)