Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Titkok Kapuja

A Titkok Kapuja

 

 

Október utolsó hetében megnyílik a Titkok Kapuja. Aki bátor benézhet rajta. A bátorság jutalma a szintemelkedés. De vigyázz, amit itt meglátsz emeld át hamar a küszöbön, mert a Kapu gyorsan becsukódik …

 

Október 26-n újra az igazságé a főszerep. Elsősorban azé, amely eddig láthatatlanul lapult a mélyben. A Nap ugyanis ekkor áll együtt a Jupiterrel a skorpió zodiákus jelében, s az Angyal csillagai alatt. Kiváló időpont ismét az angyal-mágiának! Minden angyalokhoz és égi segítőkhöz intézett kérés most fokozott meghallgatásra talál. Főleg, ha kérésünket konkrétan fogalmazzuk meg, s egyben feltöltjük hitünkkel és mellé még egy gyertyát is meggyújtunk, s végigégetünk az Égiek tiszteletére.

A skorpióban október 23-tól haladó Nap mindenképpen elhozza a következő hetekben az elmélyülés idejét és misztériumát. Mostantól már a külvilág egyre kevésbé kell, hogy hívjon, elérkezett az évkörön az idő, hogy elinduljunk befelé! Ez elsősorban lelki szinten zajlik ilyenkor, miközben a szellemi vezérlő elv továbbra is az angyali energia marad, tehát egy magasabb minőség elérése hív felsőbb vezérlő elvként. Ez a cél. Tehát mindaz, amire most a mélyben rávilágítunk, amit meglátunk magunkban legrejtettebb zugainkat is őszintén megvizsgálva, egy magasabb dimenzió felé emel. A felemelkedés lehetőségét hordozza.

Az önvizsgálat ideje, az önismeretben való elmélyülésnek nagyon kedvez az időszak, ahogy a lelki átminősülésnek is. Épp ezért azt is lehet érezni ilyenkor, hogy a mély lelki munkát, az őszinte önvizsgálatot angyali dimenziókból fokozottan segítik szellemi vezetőink, az angyalok, illetve a Felemelkedett Mesterek.

A Nap Angyal csillagaiban megtett útja során átlagnál nagyobb segítség érkezik a Felettes Énnel  (Isteni Önvalónkkal) való kapcsolatfelvételre. Akinek ezzel nehézségei vannak esetleg, az nagyon jól tudja erre használni ezt az időszakot. Az elmélyült belső utazások, a nagy lelki beszélgetések, a csendes befelé figyelés, rejtett zugaink teljes átvilágítása mind jelentős belső átminősülést hoz. Ez most lényegében a belső transzformáció ideje – és lehetősége – melyben minden felesleges sallangtól megszabadulhatunk, hogy fényesebbé váljon lényünk. Az egó háttérbe szorításának van itt az ideje, hogy az Isteni Én vegye át az irányítást.

A skorpió fő vezérlő elve: szakad vagy mélyül. Ez igaz az emberi kapcsolatokra is, de igaz élethelyzetekre is. Vagyis a Nap most azt segíti, lássunk rá mi az, ami véget ért, azt zárjuk le, fejezzük be a halott köröket. És mi az, amiben el tudunk mélyülni, amibe bele tudunk menni még csupaszabb lélekkel - azt varázsoljuk át, mélyítsük el! A szerelem misztériuma most kicsit jobban főszerephez jut. Ilyenkor még az is megnyílik ebbe az irányba, aki korábban mereven ellenállt. Ráláthatunk legmélyebb érzéseinkre – arra is, amit eddig önmagunk elől is eltitkoltunk -, de ugyanígy arra is, mit tudunk igazi szenvedéllyel csinálni. A Lélek Tűz sorsfordító erejét hozhatjuk fel most magunkból! (Ez az időszak mától, november 22-ig tart, mert a Nap ekkor jár a skorpió zodiákus jelében.)

Misztikus tanulmányokban való elmélyülésre, titokkutatásra, a láthatatlan világ felderítésére átlagon felül jó lehetőség ez a hét! (A Nap és a Jupiter együttállása miatt.) Olyan dolgokat is megláthatunk – akár magunkban, akár az élet nagyobb összefüggéseit illetően -, amely eddig homályban volt, vagy csak nekünk nem volt (eddig) szemünk a meglátására. De ami az igazságról szól.

Varázslatos lehetőségek tárulhatnak fel előttünk, melyeket eddig nem vettünk észre, s melyek hosszú távon is alakíthatják, emelhetik majd életünket. A Titkok Kapuja persze elsősorban befelé, önmagunk rejtett világa felé nyílik ki, s ha bölcsen elfogadjuk az Igazságot - amit most meglátunk -, akkor egy magasabb dimenzió felé segít bennünket, mely a jövőnkre is komoly hatással lesz.

A múltkori írásban már elhangzott mondat, miszerint „Az igazság a mélyben van” (Szepes Mária) ismét aktuálissá válik tehát csütörtök környékén. Talán még erőteljesebben, mint múlt héten. A Nap ugyanis a teljesség fényével világítja meg az igazság planétáját, s mindezt a misztikus titkokat őriző skorpió sejtelmes környezetében teszi. Kétségkívül kell némi bátorság, hogy legyen erőm megfogni a kis lámpást és elindulni önmagamon belül olyan mélységekbe is, melyeket eddig nem mertem vagy nem akartam meglátni. Önmagamban! Ez fontos. Nem kint. Hanem bent van a titok, s az igazság elrejtve, mellyel szembenézve, melyet megértve, melyet a mélyből a felszínre felhozva angyali emelkedés felé indulhatok el. Mellyel fordíthatok egyet a sorsomon.

A hét második fele – főleg a csütörtök – kiváló alkalom arra is, Isteni Tervünkre világosan rálássunk. Érdemes ezt is nyugodtan, bölcsen, elfogadással kezelni, hiszen a Jupiter a Nappal karöltve ebben is megmutatja a teljes igazságot, de mivel mindezt a skorpió jelében teszi, ezért nem kizárt, hogy olyan megvilágításban látjuk meg a Tervet, ahogy eddig még sosem. Vagy az Igazi Tervünket látjuk meg – szemben mindazzal, amivel eddig áltattuk, becsaptuk magunkat. Kicsit olyan ez, mint amikor az Isteni Én hirtelen kezünkbe adja a lámpást, s rávilágít vele az Igazi Égi Tervre, ezzel talán nehézséget okozva az egónak, aki pont ezt nem akarta eddig meglátni. Az egónak nehéz lehet épp ezért talán ez a pár nap. Ő az, aki bennünk nem akar meglátni valamit, mert tudja, ha ez így igaz, ha tényleg EZ az igazság, akkor neki ezzel háttérbe kell szorulnia. Na, ennek nem fog tapsikolni. Ugyanis a skorpió a „halál” birodalma is, vagyis az egó „haláláé”. Ezt meg persze, hogy igyekezett eddig elkerülni és inkább megúszásra játszani.

Ezért is érdemes hát az angyalokat segítségül hívni, kérve, mutassák meg az Égi Igazságot, az Isteni Tervemet, s ezzel együtt mindazt, amit eddig elrejtettem magam elől (vagy esetleg más rejtett előlem). Mutassák meg mindazt, ami eddig – a földi logikát pörgetve, azaz az egó világában - akadályozta a Terv megvalósulását.

Október utolsó szombatja ismét érdekes energiákat tartogat, ezt a „Plútó Napjának” is hívhatjuk. A nagy radikális, eget-földet rengető bolygó ugyanis egyszerre három másik bolygóval is kapcsolatba lép ezen a napon! Mintha megremegne alattunk a föld.

A Vénusszal teremtő fényszögbe lép (kvadrát), a Merkúrral a megértés fényszögével kapcsolódik (szextil), a Nappal pedig mágikus fényszöget alkot (kvintil). Így október 28. szombat mindenképpen egy kiemelten erős energiákat tartogató, sorsfordító nap. Olyan hatalmas erőt ad a kezünkbe, mellyel a legnehezebbnek tűnő helyzetből is ki tudunk jönni, fel tudunk állni, minőségi változást megteremtve. Érdemes erre a napra időzíteni mindazt, amitől eddig esetleg féltünk vagy valamiért halogattuk megtenni. Mindazt, amiről már egy ideje érezzük, hogy kellene változtatni, de nem volt hozzá még erőnk. Most biztosan lesz! A változás lehet, hogy elsőre radikálisnak tűnik, de ha önként megyünk bele – s nem várjuk meg, míg kívülről nem várt formában bekopogtat – akkor garantáltan minőségi emelkedést hoz! Az életképtelen dolgokat elviszi, hogy a helyére egy jobbat hozzon.

Kifejezetten kedvez ez a szombati nap a párkapcsolat - az érzelmi életünk - teljes átminősítésének. Ebben komoly előrelépést tehetünk. A kapcsolat misztikus  égi energiákkal elmélyíthető, illetve ha lejárt az ideje, akkor a lezárást lehet varázslatos módon végig vinni, s ez hozza meg az előrelépést.   

Ugyanekkor a Plútó és a Nap mágikus fényszöge révén (kvintil) ez a nap része a varázslatos őszi energia-folyamnak, s így a sors-varázslásra ad újabb lehetőséget (Lsd. Mágikus Ősz című írás)! Érdemes hát szombaton ismét elővenni varázspálcánkat és az öt érzékszervünket segítségül hívni. Az illatok, az ízek, a hangok, a tapintás, a látás egy új dimenziót nyithat meg előttünk. A Mágikus Kapu ismét megnyílik (észrevették, milyen sokat nyitva van idén ősszel?), ha fokozottan figyelünk ezen öt érzékelésünk misztikus üzeneteire. Segítségünkre lehet egy illatos párologtató edény, egy fahéjas sziruppal ízesített gőzölgő habos kávé, egy megtáncoltatós zene, egy érintés, vagy a színekkel és az anyagokkal való játék varázsa.

A Plútó működési elve miatt nem kizárt, hogy a varázslatos angyali szintemelkedést egy radikális fordulat segíti elő szombaton. Valószínű pont azért, mert erre van szükségünk. Talán mert másból nem értettünk, ezért Angyal Testvéreink kicsit erőteljesebb jelzéshez folyamodtak. Csak a javunkat akarják! Hiszen ezzel is az isteni minőség és az Isteni Terv felé visznek közelebb. Nem is kicsit. Egy nagy lépéssel. Angyal-léptékkel.

 

 

Áldott elmélyülős, átminősülős napokat kívánok!

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2017. október 23.

 

   

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.