Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adventi Angyalok

Adventi Angyalok

 

 

Vega angyala, a kék szárnyú angyal gyönyörű fényes lanttal kezében érkezett a behavazott főtérre. Orfeuszt kereste. Hermésztől kapta a megbízatást, hogy feltétlen adja át neki a Lantot, mielőtt elindulna élete legfélelmetesebb útjára, szerelmese Euridiké után az Alvilágba. Oda, hova halandó ember – de Hermészt kivéve még isten sem! – léphetett be büntetlenül. Orfeusz, szembe menve a józan észnek, a megszokásnak, nemrég mégis úgy döntött elindul Örök Szerelme után.

„Lehetetlen vállalkozás…” legyintett rá Zeusz. Az istenek hátat fordítottak neki, senki nem segített. De Orfeuszt a szíve vitte, nem adta fel. Szerelmes szíve, mely rendíthetetlen volt, telis tele hittel és reménnyel. Annyira bízott a sikerben, hogy végül a mindig vidám Hermésznek megesett rajta a szíve, s egy gyönyörű kékes fényben pompázó Lantot készítetett a számára az Égiekkel, melyet aztán Vega Angyalára bízott.

„A Lant amit most tőlem kapsz bátor Orfeusz – üzente Hermész - csak a Te kezedben képes olyan gyönyörűen muzsikálni, hogy még az alvilági szörnyek is fejet hajtanak majd előtted. Nem mernek bántani, elkerülnek messzire. Figyelj jól! Ha lejutsz Hádész színe elé, játssz neki is egy szép dallamot! S majd meglátod mi történik …” Orfeusz így is tett. Átvette az angyaltól a Lantot és elindult a lehetetlen küldetésre.

Alvilági útja során le sem tette csodás Lantját, egy fél pillanatra sem. S meglepő, de szinte gyerekjáték volt így eljutnia Hádész elé. Minden hétlakattal őrzött kapu kinyílt előtte, minden alvilági boszorkány és emberevő szörnyeteg csendesen fejet hajtott amerre járt, messzire kerülve őt. Ahogy Hermész jósolta. Az alvilág urának feketén szikrázó palotája előtt azonban egy pillanatra megállt. Félelmetesek voltak a magas falak, a fekete ruhás csuklyás katonák. Minden épeszű ember visszafordult volna azonnal. De Orfeusz nem volt épeszű. A szerelem hajtotta. S az más állapot. Az hozta le ide a mélységek mélyébe is, ahova „józanul” soha nem indult volna el azelőtt.

Így hát, a Lanttal a kezében oda lépett Hádész palotájának kovácsoltvas fekete kapujához, s újra dalolni kezdett. Egy ideig semmi nem történt. Orfeusz csak annyit látott, hogy a kapuőrző katonák fejüket félrebiccentve mély álomba szenderültek. De a kapu meg se moccant. Orfeusz ekkor lecsukta szemét, s megidézte maga előtt szerelmese Euridiké arcát, mosolyát, forró csókját. A Lant ekkor minden addiginál szebb dallamba kezdett, mely a Szférák Zenéjére hasonlított. Nem tudni mennyi idő telt el így, de mire Orfeusz kinyitotta a szemét az alvilág bevehetetlen fekete kapuja lassan, nyikorogva megnyílt, s a szerelmes férfi elindult Hádész trónterme felé. A szíve vitte, az ismerte fel a sötéten kanyargó folyosók célhoz vezető rejtelmes irányait.

A trónteremben Hádész már várta. Legdíszesebb palástját öltötte magára, a sötét bordó bársonyból készültet, melyet fekete virágokkal hímzett ki számára Perszephoné. Kicsit örült a látogatónak, bár amúgy gyűlölte az embereket és főleg azokat, akiket élve látott. Most viszont valami olyan történt vele, ami még soha. A zene, ami fülébe kúszott, szinte megbabonázta, elvarázsolta, elbódította. Szinte, szinte mintha a sötétséget is kivarázsolta volna belőle.

Orfeusz ekkor értette meg igazán, amit Hermész üzent neki Vega Angyalával. Mert élő ember őelőtte még soha nem látta az Alvilág Urát, s ráadásul úgy, hogy Hádész mély tisztelettel üdvözölte az idegent. Orfeusz Euridikére vonatkozó különleges kérését pedig – hogy adja vissza szerelmese életét, s engedje vissza az Élők Birodalmába vele – türelmesen hallgatta végig, szinte még egy halovány mosoly is megjelent a végén a szája szegletében.

„Na. Végre egy igazán bátor férfi. Ez tetszik.” Mondta mélyen Orfeusz szemébe nézve, szíve valódi titkait kutatva lelke mélyén. Hisz ehhez értett igazán a Nagyúr. A szívek féltve őrzött nagy, halálos titkait kikutatni, s látni és érteni az Igazságot, mit az emberek sok-sok évtized kitartó munkájával eldugtak oda önmaguk elől. De amit Orfeusz szemében látott az igazán megérintette. Mert az Igaz Szerelem soha ki nem alvó Szent Tüzét látta benne lobogni. Így hát hátradőlt trónján, egy darabig még csendben hallgatta Orfeusz varázs-muzsikáját, majd egy legyintéssel intett katonáinak, jelezve, engedélyezi Euridiké távozását. Egy feltételt azért szabott. Mégis csak az Alvilág Ura volt. Nem adhatta oda csak úgy. Annyit mondott mielőtt súlyosan suhogó bordó palástját maga után húzva kilépett a trónteremből: „Köszönöm a muzsikádat Orfeusz. Soha nem fogom elfelejteni. Tudd, embernek kívánságát még soha nem teljesítettem ezelőtt. De most kivételt teszek. Csak a muzsikád az oka. Van benne valami, valami egészen különös.. Viszont egy feltételem van. Ha Euridiké vissza néz mielőtt a napvilágra érnétek, örökre itt ragad. S többet nem jöhetsz érte.” 

Így hát Orfeusz valóban megláthatta a csodát, amit Hermész ígért neki az Égi Lant különleges varázshatalmáról. Hisz, ami addig soha nem történt meg, most mégis bekövetkezett. Hádész teljesítette kérését. Euridiké csodálatos módon ismét élő emberként, teljes pompájában a trónterembe lépett, s boldog nevetéssel Orfeusz karjaiba vetette magát. A két szerelmes mélyen meghajolt Hádész előtt, majd kéz a kézben az Örök Szerelem fényében egyesülve elindultak vissza – az emberek világába.

--------------------------------------------------

 

 

Idén egy különleges plusz üzenetet kap az Advent. Asztrozófiai megközelítésben általában a négy Tejút-oszlop csillaga ragyogja be az adventi heteket, hiszen az adventi koszorú négy gyertyáját el lehet készíteni így is. Ez a négy csillag a következő. A Szíriusz a fehér, ő a hűség, egyben őriző, oltalmazó. A piros az Antares, ő a legmélyebb, legerősebb, azaz az isteni szeretet és isteni szerelem szimbóluma. A sárga a Capella, ő az Égi Kapu megnyitója, átjáró egy magasabb világba fentről lefelé. Végül a kék a Vega, a Mennyei Muzsika szimbóluma, mely védelmet nyújt, s mellyel varázsolni lehet. Mindegyik adventi hétnek egy-egy színe van a négy csillag szerint, s így egy-egy kiemelt üzenete.

Idén azonban különleges módon az Antares csillag mintha átvette volna az irányítást, s főszerepet követelt magának az adventi folyamatban. Első advent hétvégén, az első gyertya meggyújtásánál ugyanis a Nap együtt áll az Antares csillaggal (tehát december 1-2.), így ezzel az Antares csillag fénye nyitja idén az Adventi Ünnepkört. Ugyanakkor zárni is Ő fogja! Mert az utolsó Advent Vasárnapon pedig a Jupiter áll együtt az Antares csillaggal. Az együttállás persze a téli napfordulón lesz szoros, de ez vasárnap és Karácsonykor még érződik.

Ezt a kettős hatást csak megerősíti az a különösen szép jelenség, hogy a téli napfordulón (!), december 21-n, az Antares csillagánál a Jupiter nem lesz egyedül, hanem együtt áll a Merkúrral, így egy hármas együtt állás jön létre ekkor az égen a Jupiter-Merkúr-Antares által.

Ez azt üzeni, az idei téli napforduló és az idei Karácsony kiemelten a szívnyitásról szól! A Jupiter ugyanis a kiáradás, a bőség szimbóluma. A Merkúr pedig a verbalitás ereje, s képessége, tehát most teljességében segít kimondani ami a szívünkben van. A szeretetet, a szerelmet. Segítenek az égi energiák abban is, hogy a falakat áttörve, a lezárt szíveket megolvasztva megnyíljanak most azok a szívek is, melyek eddig talán nem tudtak még úgy szeretni, ahogy kellett volna.  

Ennek a szívnyitásnak ad egy plusz nyomatékot, egy plusz erőt a Nap és a Jupiter Antares körüli „keretezett” mozgása, hisz ezzel mind az első, mind az utolsó Advent Vasárnapon elénk teszi a Teremtő a Skorpió csillagkép szívének jelentését: szeress így, feltételek nélkül, ahogy isten szereti gyermekét az embert! De szeresd így önmagad is, hiszen te is Isteni Fénysugár vagy! Szeresd magad feltételek nélkül, nyisd meg a szíved önmagad felé is, s akkor fogod tudni a többieket is ÍGY szeretni!

A Skorpió a legmélyebb stáció az égen (itt járunk most, ebben a belső elmélyülésben, hiszen a Nap december 21-ig itt halad). Ez a Szív Csillag tehát nem az Oroszlán szíve, ott úgymond „emberi” szinten lehet feltételek nélkül szeretni. Ez annál mélyebb és misztikusabb. Szavakkal nehéz leírni. Ez egy olyan erőt ad a kezünkbe, mellyel már nem csak az „emberi világot”, hanem az „isteni világot” is meg lehet tartani. A kettőt együtt! Tehát már nem csak a hétköznapi problémákon és próbákon emel át, hanem elvezet egy magasabb világba is, az isteni szintre.

És ez a szerelem. Átlépni földi testben egy „magasabb dimenzióba” csak a szerelem állapotában lehet. Istent igazán érezni, érteni, megélni, átélni – beleértve az isteni létezést, az isteni teremtést is – igazán a szerelem állapotában lehet. Mert a szerelem köti össze a kettőt eggyé, ahogy az Antares „köti össze” a földit az égivel.

Egyben viszont az Antares csillaga az a belső átjáró is a szíven keresztül, mellyel bennünk az emberi rész eltalál (visszatalál) az isteni részéhez. Mint egy varázslatos szív-létrán az emberi rész szépen fellépdel az isteni részhez. S ott meglátja, hogy valójában Isteni Fénysugár, aki ugyanolyan teremtő erővel bír, mint a Teremtője. Így válnak eggyé. Ezt csak innen lehet megcsinálni, „lentről” a földről. Nem egyszerű művelet, próbatételekkel és kihívásokkal jár (hisz a Skorpió felett a beavató Kígyótartó csillagai ragyognak), de szó szerint olyan erőt ad, amellyel tökéletesen és egyszerre tudjuk megtartani a földi és az égi világot. Ilyen belső erő birtokában pedig nincs többé lehetetlen. 

Úgy tűnik ez a belső erő szeretne megszületni bennünk advent heteiben, Karácsony estéjére. Ez a belső erő születhet meg! De csak a szívünkben tud megnyílni, csak a szereteten keresztül tud testet ölteni. Ez az idei Advent fő szellemi célja, fő vezérelve. A szív-nyitás.

Az Advent mindig hoz próbákat. Itt beavató időszakba lépünk – Kígyótartó – s mindenképpen el kell indulni egy olyan belső átalakulás felé, mely néha fáj, hiszen egy „régi rossz álarc” ismét lehull, mert le kell hullnia. Az egó törik ilyenkor, hogy legalább kis időre újra az Isteni Én vegye át bennünk az irányítást. Épp ezért azt is lehet mondani, lényegében akkor éljük meg nagyon nehéznek ezt az időszakot, ha továbbra is kizárólag az egónknak engedünk irányítást és a bennünk élő isten nem jut szóhoz. Az adventi beavató hetek végső célja a Skorpió és a Kígyótartó csillagképek üzenete szerint az egó háttérbe szorulása (nem kell teljesen „meghalnia”, hiszen része az emberi létezésünknek), s az Antares Belső Kapuján keresztül az Isteni Énnel való egység helyreállítása. 

A folyamatnak külön érdekessége, hogy a Merkúr most háromszor halad át az Antares csillagán, s ez mindig nyomatékosító erővel bír! Ez novemberben kezdődött el, majd egészen a téli napfordulóig tart. Akkor áll majd együtt a Merkúr pontosan az Antares szív-csillagnál a kiáradó bölcs Jupiterrel. S mivel egyúttal a Skorpió ollóján is áthalad háromszor a Merkúr, így az üzenete a következő. Ez egy olyan beavató időszak, melyben itt a nagy lehetőség ismét, hogy magunkat alaposan megdolgozva még mélyebben levágjunk mindent belül, ami nem életképes, ami nem Fény ahhoz, hogy a szívünk valóban meg tudjon nyílni Karácsonyra. Talán a máshogy üzenete is benne lesz. Megtaníthat az időszak arra is, hogy valahogy „máshogy” kellene szeretnünk. Máshogy, mint eddig. Vagy mást. 

A Nap a Tejútra lépett, az Istenek Útjára. Emelkedett lesz minden  mostantól. Ilyenkor Advent idején - mikor a külső kapaszkodók eltűnnek - válik igazán fontossá (szinte létkérdéssé) felfedezni magunkban az Istent. Belül. S amint ez sikerül akkor győztünk, akkor mostantól nem az egó vezet át az adventi forgatagon… hanem az Isteni Részünk. A Fénysugár. És az csak szeretni és emelkedni tud. 

 

 

Áldott adventi heteket!

Szeretettel,

Veres Mónika

2018. december 2.

 

 

      

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.