Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Angyali szeretetnyelv

Angyali szeretetnyelv

 

 

 

Hatalmas vihar tombolt, olyan igazi mindent elsöprő nyári vihar. Az ablakok szinte remegtek az őrült széllökésektől és a fülsüketítő mennydörgéstől. Az idei nyár már csak ilyen volt. Szélsőséges. A lány az ablak előtt ült egy csésze forró teával a kezében, onnan nézte Természet Anya eszeveszett táncát. A szobában sötétség volt, csak egy gyertya pislákolt a komódon, s bár egyedül volt a házban mégsem félt. Gondolatban már messze járt, amikor hirtelen a villámlás vakító fényében egy magas alakot vett észre a szoba sarkában felé indulni. Maga is meglepődött rajta, de nem ijedt meg. Sőt, melegség öntötte el a szívét az ismerős vanília illatot megérezve.

„De jó újra látni Téged!”  Lépett oda hozzá mosolyogva az angyal, miközben óvatosan végigsimította a haját. „Gyere, mutatok valamit!” A lánynak eszébe sem jutott ellenkezni, annál is inkább, mert egy ideje érezte, az olyan régóta jelzett Égi Kapu megnyitásával neki is dolga lesz. Az angyal az ablakhoz lépett és jobb szárnyát előre emelve lassan apró köröket kezdett rajzolni az üvegre. A kis körtől indulva egyre nagyobb és nagyobb íveket rajzolt, s bíztatóan a lányra nézett „Csak a köröket nézd! És nyisd meg a szíved! Nincs mitől félned, végig Veled leszek.” Aztán halkan mesélni kezdett….

…. Azon az éjjelen is hatalmas vihar tombolt. A forró nyári éjszakába hirtelen robbant be, senki nem készült rá, hiszen egy órával korábban még a fülledt melegtől alig kaptak levegőt az emberek. A kastély termei fényárban úsztak, a bálteremben gyönyörű lágy zene szólt. Olyan zene, ami a szívekig hatol, s még azt is táncolni hívja, aki sosem mert volna korábban. A bálteremben már feszült várakozás vibrált a levegőben, a nyitótáncra várt mindenki, hogy végre kezdődhessen a mulatság, durranhasson a pezsgő, csattanhasson a vágyva vágyott titkos csók. A hirtelen jött nyári vihar csak tovább fokozta az amúgy is zsibongóan vidám hangulatot, a teraszról sikítva menekültek be az udvarlóra vágyó lányok a díszterembe. Frizurájukat igazgatták, szabadon kivillanó vállukról törölgették a meleg esőcseppeket. Kíváncsi pillantásokkal lestek körbe, hol van a házigazda lánya, mikor kezdi már meg végre a nyitótáncot? Mikor, s főleg kivel? Mikor a házigazda Vajda Mátyás intésére a zenekar abba hagyta a felvezető dallamokat a bálteremben néma csend lett. A jobb oldali bejárati ajtó ekkor nagy csattanással kivágódott, s egyenes tartással, emelt fővel kecsesen besétált a terembe egy gyönyörű hattyúnyakú fiatal lány, a házigazda lánya. A terem közepén büszkén megállt, dacosan belenézett apja kemény tekintetébe, majd egy pillanatra lecsukta a szemét. Tudta, hogy mindenki őt figyeli, tudta, hogy minden rezdülése számít most, mégis időt kellett nyernie. Ha mást nem, csak egy másodperc időt. Amíg dönt. Szembe megy –e az apai szigorral, van –e hozzá ereje, bátorsága vagy nem? Némán állt percekig. Kereste a teremben az egyetlen szempárt, ami a lelke mélyéig hatol, s amit álmaiban évszázadok óta néz. Az egyetlen szempárt, ami pont olyan, mint az övé. De nem találta. Talán nem jött el? Vagy késik? Hiszen megígérte! De nem volt idő többet várni, lépnie kellett. Tiszta szívből hitte, bízta, hogy Zsombor érteni fogja a döntését, annál is inkább, mert nem az ő döntése volt! Hanem az apjáé. És ő nem ismert tréfát. Azt gondolta, ha két szív összetartozik, egyetlen tánc nem szakíthatja szét. Az égvilágon semmi nem állhat közéjük, hát egy buta tánc meg aztán biztosan nem! 

De ő itt és most nem mehet szembe az illemmel, az ősi szokásokkal, a tradíciókkal, az egész tébolyult és szívtelen főúri világgal azzal, hogy annak a Férfinak nyújtja a nyitó táncra a kezét, akit a Lélek Szent Törvénye szerint illetne. Akit tiszta szívéből szeret, s aki őt ugyanígy minden rezdülésével viszont szereti. Így aztán gyorsan megfordult és a terem túlsó végében türelmetlenül várakozó Edmond felé nyúlt. Szinte sírva, kínok kínját kiállva kezdte meg vele az első lépéseket, hiszen abban a másodpercben, ahogy a diadalittasan mosolygó Edmond kezét megfogta, azonnal megpillantotta a terembe ekkor belépő Zsombort. A tekintete mindent elárult. Úgy összeszorult a szíve a fájdalomtól majdnem összeesett. Pont úgy, ahogy Zsombor szíve. Csak a facéran várakozó lányok tapsoltak halkan örömükben. Ha Melinda mást választott a nyitótáncra, akkor Zsombor újra szabad! Erre vártak régóta, hiszen a legsármosabb férfinak számított messze földön. Ők ketten lettek volna az álompár. Mindenki tudta, semmilyen módon nem lehet közéjük állni, mert egyek. Illetve csak lettek volna, ha … Ha azon a végzetes estén a nyitótánc csábító dallama nem sodorja más irányba az eseményeket. Ha azon az estén, nem bicsaklott volna meg két összetartozó lélek egész életútja helyrehozhatatlanul örökre.

(Az angyal itt kicsit megállt pihenni, érezte, hogy a lány fárad és látta, hogy nagyon sír. „Tudod, hogy minden helyrehozható! Nincs olyan, hogy örökre!” mosolygott rá bíztatón… „Folytassam?” a lány bólintott …)

 

A bál hajnalig tartott, de Zsombor számára azonnal véget ért. Ahogy meglátta Melindát Edmond karjaiban táncolni, azonnal sarkon fordult, dühösen félretolta maga elől az eléje sereglő kacéran mosolygó lányokat, s a tomboló viharral nem törődve lóra ült és elvágtatott. Bele az esőbe, bele a zúgó, vadul táncoló tajtékzó erdő sűrűjébe. De Edmondnak se jutott sok öröme a táncban, mert ahogy Melinda a keringő harmadik fordulójánál meglátta a teremből dühödten kirohanó Zsombort, azonnal ki akarta tépni magát Edmond karjaiból, hogy utána menjen. Az erős kezek nem engedték, egy ideig próbálták vissza tartani, hiszen Edmond tudta, ha most Melinda innen így elrohan, minden főúri társaságban csúfondáros mosollyal fogják majd fogadni. De a Szerelem Szava minden földi szorításnál erősebb akarat. Ez vitte akkor Melindát is, s olyan erővel indult meg a kijárat felé, amit Edmond képtelen volt megakadályozni. Rohant ki, át a csúszós teraszon, le egészen az istállókig, de hiába kiabálta Zsombor nevét, hiába kiabált a zuhogó esőben, hogy „Ne menj el! Félreértés az egész! Csak a nyitótánc volt az övé, aztán minden tánc a Tiéd! Örökre! Apám akarta így! Nem tehettem mást, értsd meg! Értsd meg kérlek! Szeretlek! Könyörgök NE MENJ EL!” …..  már késő volt… 

Az Idő Nagy Ura azon az estén nem volt kegyes hozzá. Néha fura tréfát űz velünk. Mert mire Melinda feleszmélt és Zsombor után vetette magát a báli tömegen át, Zsombor már összeszorult szívvel, kemény tekintettel vágtatott a zuhogó esőben a sötét erdőn át, dühösen sarkantyúzva a lovát, minél messzebb és messzebb a kastélytól, ahova ő lánykérőbe érkezett és összetört szívvel távozott.

Ami ezután következett olyan megállíthatatlan egyre mélyülő örvény volt, ami így vagy úgy mindenkit megégett, aki a közelébe került. Zsombor Párizsba ment, ahol azonnal belevetette magát az éjszakába és éveken keresztül borgőzös mulatságokon át falta a nőket. Így próbált felejteni. Volt miből, megtehette. De napról napra nem tett mást, csak a fájdalomtól megvadulva dühödten menekült. Jéghidegre fagyasztotta a szívét, olyan keményre, soha senki nem tudott még csak a közelébe se férkőzni többé. Hazudott magának és hazudott minden nőnek, aki az útjába került. A valaha tiszta szívű, becsületes, életerős fiúból híres világfi lett, aki űzött vadként bolyongott a párizsi éjszakában. Mindenkiben azt a bűbájos mosolyt, azt a pillantást, azt a szempárt, azt a csókot, azt az ölelést, azt a csilingelő nevetést kereste. De nem találta meg soha többé senkiben. Nem is találhatta. Hiszen Melindából csak egy volt. Ahogy mindenkinek csak egy Igaz Párja van ezen a földön, s bolyonghat évtizedeken át, bele hazudhat minden reggel a tükörbe, lesz egy pillanat – ha mást nem az utolsó – amikor szembe kell néznie az Igazsággal. Zsombor életében is eljött ez a pillanat. Egy reggel arra ébredt szétmulatott párizsi lakásában, hogy nem bír így élni tovább! Nem tud hazudni tovább senkinek, se magának, se másoknak, inkább farkasszemet néz a legnagyobb fájdalommal és visszamegy Kolozsvárra megkeresi Melindát. Látnia kell! Ha csak egy pillanatra is! Kell. Különben elpusztul. Akkor még nem tudta, már nincs visszaút, mindenképpen bele fog pusztulni, mert az Idő Ura akkor és ott még nem engedi megfordítani a Sors Kerekét. Mert a Kapu még nem nyílt ki…

… Pár nappal később lóhátra ült azzal a szándékkal, hogy ha kell - ha lehet - mindent végleg maga mögött hagy Párizsban és visszamegy Melindához, hátha van még egy esély. Mivel úgy is csak vegetál, ennél rosszabb már úgysem lehet, gondolta. De tévedett. Lehetett még rosszabb. 

Két napot utazott, mire Kolozsvárra ért, ott egy fogadóba ment, tiszta ruhát öltött magára és azonnal, előzetes bejelentkezés nélkül a Vajda Birtokra ment. Ahogy közeledett a birtokhoz, a kastély udvarában a nagy árnyas tölgyfák alatt kisebb csoportot vett észre középen egy fekete csuhás pappal. A gyomra összeszorult, s mielőtt bármi biztosat tudott volna abból mi is történik ott, már tudta, elkésett. Leszállt a lóról, lassan közelebb ment a kis körben álló fekete ruhás emberekhez. A pap mellett egy összetört, hajlott hátú öregember állt, szorosan átölelve tartva egy zokogó, eszét vesztett asszonyt. Legszívesebben azonnal hátat fordított volna és ordítva kirohant volna a világból, de a fájdalomtól, ami ekkor a mellkasába hasított nem tudott moccanni se. Csak állt meredten és nézte az asszonyt, Melinda édesanyját. Tudta, muszáj közelebb mennie, látnia kell a legszörnyűbbet, mert ha nem látja a saját szemével talán sosem fogja elhinni a szívével és megbolondul. Lassan oda lépegetett hát, s megállt pont szemben a koporsóval. Nézte a hatalmas liliom csokrokat, s a koporsó fedelén az aranybetűkkel írt feliratot: Vajda Melinda, élt huszonkét évet.

Az asszony csak ekkor ismerte fel. Kitépte magát a férje karjából, oda rohant Zsomborhoz és vadul ütni kezdte a mellkasánál. „Te gyilkos! Te tehetsz mindenről! Gyűlöllek! Légy átkozott!” majd zokogva a földre rogyott.

Zsombor nem nézett senkire, hátat fordított az asszonynak, a lovához sietett és elvágtatott. Visszament a kis fogadóba, leült az ágyára és másnap estig csak ült, ugyanúgy. Nem mozdult, csak nézett maga elé, talán nem is volt magánál, egy másik világban járt. Melindánál. Aztán csak sírt és sírt. Tudta, innentől neki teljesen mindegy már minden. Mert az ő élete ezzel véget ért. Két nappal később meglátogatta Melinda édesanyja. A megtört asszony, kissé rendezettebb volt, már nem sírt, látszott erősen fegyelmezi magát. Zsombor legnagyobb meglepetésére nem szitkozódott már. Csendben beszélt, halkan, végig Zsombor szemébe nézett, mélyen, fájóan mélyen. „Azért jöttem, hogy tudd az igazságot! Ha már a lányom meghalt, legalább az emléke maradjon tiszta. Azt a táncot nem ő akarta Edmondnak adni, az apja kényszerítette rá. (Szenved ő is most, mint a kutya, ne aggódj.) Amióta megismert Téged, csak Téged szeretett. Tiszta szívéből! Mint ahogy pontosan tudom, hogy Te is Őt. Titeket egymásnak rendelt az Isten. Hetek óta készült arra a bálra, külön ruhát varratott rá, Neked akart tetszeni. A kedvenc színedet választotta. Azt hitte, meg fogod kérni a kezét.

„Meg akartam..” suttogta halkan maga elé Zsombor.

„Kár, hogy ezt Neki nem mondtad el …. Miután meglátott Téged belépni a terembe, azonnal ki akarta tépni magát Edmond karjából, csak ő nem engedte el. De nem csókolta meg, rosszul láttad! Melinda otthagyta Edmondot és utánad rohant az éjszakába az istállókhoz. Félreértetted az egészet te konok bolond! Ha csak egy percre megálltál volna, ha csak egy percre meghallgattad volna, s nem rohansz el olyan sértetten olyan makacsul, akkor elmondta volna ezt Ő is Neked! … Egy évig várt Rád. Minden nap leste az ajtót, belépsz –e rajta?! De nem léptél. Egyre rosszabb hangulatba került a hiábavaló várakozásban. Alig evett, senkivel nem beszélt, senkivel nem akart elmenni sehova. Aztán váratlanul hírt kaptunk Rólad. Hogy mit művelsz Párizsban, hogy jól élsz, falod a nőket. Ekkor teljesen összeomlott. Egy hétig nem jött ki a szobájából, azt hittük eszét vesztette. Aztán egy reggel szépen felöltözve megjelent a nappaliban. Komoran csak annyit mondott, hívjuk oda Edmondot beszélni akar vele. Egy héttel később összeházasodtak. Edmond szegény fejével örült, azt hitte végre megnyerte Melinda szívét. De csak a kezét nyerte meg. Én végig tudtam, mert láttam, Melinda csak játszik. Bosszúból ment hozzá szegény fiúhoz. Így akart visszavágni Neked. De innentől a lányom már nem volt önmaga. Haldoklott. Láttam, és nem tehettem mást, mint tehetetlenül végig néztem az egészet … Nem kívánom, hogy valaha megtudd milyen érzés ez egy édesanyának! Egy éve voltak házasok, amikor egy este odajött hozzám, megfogta a kezem és elbúcsúzott. Azt kérte, engedjem elmenni, nem tud így élni tovább. Kiabáltam, üvöltöttem vele, zokogva könyörögtem ne mondjon ilyen bolondokat, mire ő csak csendben sírni kezdett és hazament Edmondhoz. Három nappal később meghalt. Az orvos értetlenül állt az eset előtt, azt mondta még soha nem látott ilyet. Nem volt beteg, fiatal volt, a teste makk egészséges, s mégis megállt a szíve.”

Az asszony felállt, rátette a kezét a zokogó férfi fejére és csendben még annyit mondott. „Ha csak egy percre letetted volna azt a fene nagy konokságodat és visszajöttél volna megkérdezni Tőle az igazságot, akkor elmondta volna neked, hogy félreértés volt. És akkor nem kellett volna egy buta félreértés miatt két örökre összetartozó Léleknek ilyen fájdalmasan és ilyen esztelenül korán elbúcsúznia egymástól.” Majd kisvártatva hozzátette: „Bár .. úgyse örökre búcsúzunk... az Élet örök …De ez most nem vigasz senkinek.”

….. Az angyal csendben odalépett a zokogó lányhoz és szorosan magához ölelte.

„Azért meséltem el, hogy tudd mi fájt sokszor annyira mélyen, mikor a szemébe néztél, és miért haragudott Rád alaptalanul olyan sokáig, amit nem értettel. De a múlt ezzel lezárult! A fájdalmas köröknek vége van! Engedd el Te is most már a múlt árnyait! Új időszámítás veszi kezdetét! Hisz tudod, kinyílt a Szív Kapu! Új jövőt írtok tiszta lappal. Ezt vártuk évszázadok óta. Nyisd meg a szíved ennek az Új Jövőnek, Kettőtök jövőjének, mert áldás van Rajtatok és most már eljött az ideje, hogy éljétek! Hogy együtt éljétek. Tudom, hogy így lesz. Hiszen már most is így van ..” mosolyodott el az angyal.

„Neki is elmondtad ugyanezt, tudja?” kérdezte csendben a lány.

„Hozzá másik angyal ment, az Ő angyala. Igen, már tudja. És megnyitotta végre a szívét. Hosszú évszázadok óta újra. Neked.”

 

 

---------------------------

 

 

A hétfői napon (október 15.) lesz szoros a Vénusz és a Merkúr együttállása az Angyal csillagképben! Erről korábban írtam már, de nézzük meg most kicsit mélyebben.

Az érdekessége főleg az, hogy a Vénusz most hátrálva halad, azaz retrográd, s a skorpió zodiákus jelében találkozik hétfőn a Merkúrral, miközben felettük a magasabb dimenziókat sejtető Angyal csillagai ragyognak. Azt lehet mondani hétfőn (és kedden) egyszerre tudjuk megérteni az emberi szintet és az isteni szintet magunkban és az életünkben. Sokkal de sokkal mélyebben, mint eddig. Szinte misztikusan.

Főleg az érzelmi kérdésekben és a szerelem témájában igaz ez persze, hiszen a Vénusz ráadásul a párkapcsolatokat is megjelenítő mérleg jelébe igyekszik visszatérni (s a bolygó célja mindig fontos üzenet). Így tehát most ahhoz kapunk az Égtől segítséget, hogy érzelmi életünket vagy kapcsolatunkat egy más perspektívából gondoljuk át, s értsük meg úgy igazán.

A bolygó hátráló mozgása hatására kicsit mindig jobban háttérbe lép az egó (akár tetszik neki, akár nem), mert ilyenkor nem a földi logika, nem az addig  megszokott földi ritmus a fontos, hanem a kozmikus égi irány kerül előtérbe. Ezt segít megérteni a hétfő és a kedd egyéni szinten. Vagyis – főleg érzelmi téren – azt érthetjük meg, illetve arra kaphatunk választ égi segítőinktől, hogy egy magasabb dimenzióból nézve (túllépve az egó szűk korlátain) mi lenne a jó irány szerelmi téren vagy a teremtő alkotó erőink terén. Általában is választ kaphatunk olyan összetett kérdésekre (esetleg rejtélyekre), amelyeket eddig homály fedett. A mélységek és titkok megértésének is kedvez nagyon a hétfő! Önmagunk mélységeit is, a társunk rejtett érzelmi rétegeit is könnyebben megérthetjük ma és a következő pár napban.

De ugyanígy persze minden „vénuszi” témában (termékenység, nőiség megélése, szerelem, művészeti alkotó erő, teremtő erő) a dolgok legmélyebb, zsigeri rétegeihez férhetünk hozzá értelemmel. Utóbbi azért fontos most, mert olyan energetikai környezetben járunk, amiről beszélni amúgy nagyon nehéz! A kimondhatatlan birodalmában kapunk most különleges jogosítványt a megértésre és a kimondásra. Pont ezért az érzelmi gyógyító beszélgetések ideje is ez.

Vagyis, a hétfő és a kedd nagy segítség megérteni valami olyan  érzelmi kérdést (magunkban vagy általában), amit korábban nem lehetett, mert nem fértünk hozzá. Kifejezetten segít ez az égi helyzet máshogy megérteni vagy máshogy elmondani valami fajsúlyosat, lényegeset. Valami olyat, ami esetleg „húsunkba vágó” kérdés. Tehát nem a felszínen mozgunk, nem a felületes bájcsevegéseknek van most ideje, hanem annak, hogy minél mélyebbre hatoljunk érzéseinkben – azokban is, amit eddig magunk előtt is letagadtunk vagy féltünk szembenézni vele. Ide tartozhat egy eltitkolt érzés vagy vágy, de egy mélyre temetett harag, féltékenység vagy félelem is. Minél intenzívebben és mélyebben át tudjuk gondolni ezt most, minél kíméletlenebbül őszinték vagyunk önmagunkhoz (a skorpióban ez kulcs!), annál nagyon átminősítő és átfordító erő születik meg bennünk.

Vagyis olyan nagy beszélgetések vagy megértések lehetőségét kapjuk meg hétfőn és kedden, amellyel át tudunk fordítani egy helyzetet, illetve amellyel egy komoly érzelmi átminősülés születhet meg bennünk a mélyben. Pusztán azáltal, hogy valamit megértünk máshogy – az égi irányból.

Az angyal-mágiának is nagyon kedvez persze a hétfői nap (főleg az este).  Tehát egy szép, míves gyertyát gyújtva, csendben, szeretettel megszólítva Angyal Testvérünket itt a jó alkalom valamit konkrétan kérni! Bátran, tiszta szívvel, egyúttal magunkban és teremtő erőnkben is bízva – de a láthatatlan világ segítségét is kérve. Talán kicsit nehéz a kérés, talán kicsit nehezebb most szólni. De ez nem is csoda, hiszen a Vénusz nehezített pályán mozog a skorpió jelében hátrálva. Mintha hátráltatva lennénk, mintha dupla energiákat kéne valamibe belefektetni, s kicsit talán fárasztó ez már. Nem baj. Épp ezért lép most közbe az Ég, ezért jönnek közelebb az angyalok – ezért kerülhetünk közelebb (ha akarunk) isteni énünkhöz is. Mert ami földi szintről nézve most nagyon „nehéznek” tűnik, azt – ha kérjük – megsegítik kicsit az Égi Testvérek.

Tudni kell, a Vénusz nehezített útja elsősorban a fejlődésünket akarja segíteni, tehát a legtöbbet, a maximumot akarja kihozni belőlünk. Így az angyali segítség erről is szól. Hogy valami most valóban zsigeri szinten megváltozzon, átalakuljon bennünk legbelül. Mert az igazi szintemelkedést - amit az Angyal ígér - ez tudja meghozni!

S mivel a mély belső átalakulás a lényeg, a végső cél ebben a vénuszi hatásban, ezért a hétfői és keddi napok vagy lezárni és befejezni segítenek valamit, s ezt egy emelkedetett szinten kimondani és megbeszélni. Vagy – az igazán mély, zsigeri, eltéphetetlenül erős érzelmek esetében – egy mélyebb szintet megnyitni, s a meglévő érzelmi szövetséget még erősebbé tenni.

Itt az ideje, hogy minden halott érzelmi minta, minden sérülésből született kötődés, minden lehúzó érzelmi magatartásforma végleg véget érjen az életünkben. Hogy a helyén – az Isteni Én segítségével - egy magasabb minőség megszülethessen és egy új, boldogabb szerelem, egy sokkal jobb belső kapcsolati forma kialakulhasson. Ebbe a folyamatba érdemes most belemenni igazán, teljes erővel.

Mindazt, amit ma és holnap a kapcsolatainkat illetően mélyen legbelül megértünk (akár csak titokban, csendben) főleg november 15. után tudjuk átültetni a gyakorlatba is, hiszen majd akkor fordul újra direktbe a Vénusz.  

 

A szenvedélyről, a titkokról, a titkos összefüggésekről, a nagy szerelmekről, a szenvedélyes alkotó erőről való gondolkodás, beszélgetés és megértés napjai ezek. De ez persze október közepétől majd folytatódni fog a Nap és a Vénusz 26-i együtt állása révén.

A Nap holnaptól már eléri az Angyal csillagait, annak is kezdő csillagát a Spica-t, mely dimenzió-kapu is az Égen. Így október 16-18. között fokozottan érezhető lehet életünkben egyfajta „emelkedettség”. Ráláthatunk a magasabb szintekre vagy azok lehetőségére életünkben. És persze ezzel még közelebb kerülünk mostantól pár hétig a láthatatlan dimenziókhoz, az angyali segítőkhöz és az Isteni Énünkhöz is - ha akarunk. Mostantól ugyanis három bolygó is az Angyalban jár: a Vénusz, a Merkúr és a Nap. A Vénusz ráadásul kifejezetten nem földi irányban, nem a hagyományos úton, nem a megszokott érzelmi megélésekkel, hanem az égi tervvel nagyobb összhangban. Itt az idő hát, lehet kérni az Égi Segítőktől, de persze a belső átalakulásba bele is kell menni. S persze a „válaszokat” meg is kell hallani.

Végül hadd zárjam kedvenc témámmal, a meditációval. Az Angyal csillagaiban ugyanis sokkal könnyebben felvehetjük és megerősíthetjük a kapcsolatot isteni énünkkel! S mint tudjuk a következő években előttünk álló nagy változásokban az igazi segítőnk Ő lesz. A bennünk élő Isten.

 

Szerelmetes őszi napokat kívánok! Olyan sok felemelő és feltöltő varázslatos napsütéssel, mint eddig.

 

Szeretettel:

Veres Mónika

2018. október 15.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.