Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Angyali üdvözlet

 

Angyali üdvözlet

 

 

 

 

Hatalmas vihar tombolt, olyan igazi mindent elsöprő nyári vihar. Az ablakok szinte remegtek az őrült széllökésektől és a fülsüketítő mennydörgéstől. Az idei nyár már csak ilyen volt. Szélsőséges. A lány az ablak előtt ült egy csésze forró teával a kezében, onnan nézte Természet Anya eszeveszett táncát. A szobában sötétség volt, csak egy gyertya pislákolt a komódon, s bár egyedül volt a házban mégsem félt. Gondolatban már messze járt, amikor hirtelen a villámlás vakító fényében egy magas alakot vett észre a szoba sarkában felé indulni. Maga is meglepődött rajta, de nem ijedt meg. Sőt, melegség öntötte el a szívét az ismerős vanília illatot megérezve.

„De jó újra látni Téged!”  Lépett oda hozzá mosolyogva az angyal, miközben óvatosan végigsimította a haját. „Gyere, mutatok valamit!” A lánynak eszébe sem jutott ellenkezni, annál is inkább, mert egy ideje érezte, az olyan régóta jelzett Égi Kapu megnyitásával neki is dolga lesz. Az angyal az ablakhoz lépett és jobb szárnyát előre emelve lassan apró köröket kezdett rajzolni az üvegre. A kis körtől indulva egyre nagyobb és nagyobb íveket rajzolt, s bíztatóan a lányra nézett „Csak a köröket nézd! És nyisd meg a szíved! Nincs mitől félned, végig Veled leszek.” Aztán halkan mesélni kezdett….

 

…. Azon az éjjelen is hatalmas vihar tombolt. A forró nyári éjszakába hirtelen robbant be, senki nem készült rá, hiszen egy órával korábban még a fülledt melegtől alig kaptak levegőt az emberek. A kastély termei fényárban úsztak, a bálteremben gyönyörű lágy zene szólt. Olyan zene, ami a szívekig hatol, s még azt is táncolni hívja, aki sosem mert volna korábban. A bálteremben már feszült várakozás vibrált a levegőben, a nyitótáncra várt mindenki, hogy végre kezdődhessen a mulatság, durranhasson a pezsgő, csattanhasson a vágyva vágyott titkos csók. A hirtelen jött nyári vihar csak tovább fokozta az amúgy is zsibongóan vidám hangulatot, a teraszról sikítva menekültek be az udvarlóra vágyó lányok a díszterembe. Frizurájukat igazgatták, szabadon kivillanó vállukról törölgették a meleg esőcseppeket. Kíváncsi pillantásokkal lestek körbe, hol van a házigazda lánya, mikor kezdi már meg végre a nyitótáncot? Mikor, s főleg kivel? Mikor a házigazda Vajda Mátyás intésére a zenekar abba hagyta a felvezető dallamokat a bálteremben néma csend lett. A jobb oldali bejárati ajtó ekkor nagy csattanással kivágódott, s egyenes tartással, emelt fővel kecsesen besétált a terembe egy gyönyörű hattyúnyakú fiatal lány, a házigazda lánya. A terem közepén büszkén megállt, dacosan belenézett apja kemény tekintetébe, majd egy pillanatra lecsukta a szemét. Tudta, hogy mindenki őt figyeli, tudta, hogy minden rezdülése számít most, mégis időt kellett nyernie. Ha mást nem, csak egy másodperc időt. Amíg dönt. Szembe megy –e az apai szigorral, van –e hozzá ereje, bátorsága vagy nem? Némán állt percekig. Kereste a teremben az egyetlen szempárt, ami a lelke mélyéig hatol, s amit álmaiban évszázadok óta néz. Az egyetlen szempárt, ami pont olyan, mint az övé. De nem találta. Talán nem jött el? Vagy késik? Hiszen megígérte! De nem volt idő többet várni, lépnie kellett. Tiszta szívből hitte, bízta, hogy Zsombor érteni fogja a döntését, annál is inkább, mert nem az ő döntése volt! Hanem az apjáé. És ő nem ismert tréfát. Azt gondolta, ha két szív összetartozik, egyetlen tánc nem szakíthatja szét. Az égvilágon semmi nem állhat közéjük, hát egy buta tánc meg aztán biztosan nem! De ő itt és most nem mehet szembe az illemmel, az ősi szokásokkal, a tradíciókkal, az egész tébolyult és szívtelen főúri világgal azzal, hogy annak a Férfinak nyújtja a nyitó táncra a kezét, akit a Lélek Szent Törvénye szerint illetne. Akit tiszta szívéből szeret, s aki őt ugyanígy minden rezdülésével viszont szereti. Így aztán gyorsan megfordult és a terem túlsó végében türelmetlenül várakozó Edmond felé nyúlt. Szinte sírva, kínok kínját kiállva kezdte meg vele az első lépéseket, hiszen abban a másodpercben, ahogy a diadalittasan mosolygó Edmond kezét megfogta, azonnal megpillantotta a terembe ekkor belépő Zsombort. A tekintete mindent elárult. Úgy összeszorult a szíve a fájdalomtól majdnem összeesett. Pont úgy, ahogy Zsombor szíve. Csak a facéran várakozó lányok tapsoltak halkan örömükben. Ha Melinda mást választott a nyitótáncra, akkor Zsombor újra szabad! Erre vártak régóta, hiszen a legsármosabb férfinak számított messze földön. Ők ketten lettek volna az álompár. Mindenki tudta, semmilyen módon nem lehet közéjük állni, mert egyek. Illetve csak lettek volna, ha … Ha azon az estén a nyitótánc csábító dallama nem más irányba sodorja az eseményeket. Ha azon az estén, nem bicsaklott volna meg két összetartozó lélek egész életútja helyrehozhatatlanul örökre.

(Az angyal itt kicsit megállt pihenni, érezte, hogy a lány fárad és látta, hogy nagyon sír. „Tudod, hogy minden helyrehozható! Nincs olyan, hogy örökre!” mosolygott rá bíztatón… „Folytassam?” a lány bólintott …)

 

A bál hajnalig tartott, de Zsombor számára azonnal véget ért. Ahogy meglátta Melindát Edmond karjaiban táncolni, azonnal sarkon fordult, dühösen félretolta maga elől az eléje sereglő kacéran mosolygó lányokat, s a tomboló viharral nem törődve lóra ült és elvágtatott. Bele az esőbe, bele a zúgó, vadul táncoló tajtékzó erdő sűrűjébe. De Edmondnak se jutott öröme a táncban, mert ahogy Melinda a keringő harmadik fordulójánál meglátta a teremből dühödten kirohanó Zsombort, azonnal ki akarta tépni magát Edmond karjaiból, hogy utána menjen. De az erős kezek nem engedték, próbálták vissza tartani, hiszen Edmond tudta, ha most Melinda innen így elrohan, minden főúri társaságban csúfondáros mosollyal fogják majd fogadni. De a Szerelem Szava minden földi szorításnál erősebb akarat. Ez vitte akkor Melindát, s olyan erővel indult meg a kijárat felé, amit Edmond képtelen volt megakadályozni. Rohant ki, át a csúszós teraszon, le egészen az istállókig, de hiába kiabálta Zsombor nevét, hiába kiabált a zuhogó esőben, hogy „Ne menj el! Félreértés az egész! Csak a nyitótánc volt az övé, aztán minden tánc a Tiéd! Örökre! Apám akarta így! Nem tehettem mást, értsd meg! Értsd meg kérlek! Szeretlek! Könyörgök NE MENJ EL!” …..  már késő volt… Az Idő Nagy Ura azon az estén nem volt kegyes hozzá. Néha fura tréfát űz velünk. Mert mire Melinda feleszmélt és Zsombor után vetette magát a báli tömegen át, Zsombor már összeszorult szívvel, kemény tekintettel vágtatott a zuhogó esőben a sötét erdőn át, dühösen sarkantyúzva a lovát, minél messzebb és messzebb a kastélytól, ahova ő lánykérőbe érkezett és összetört szívvel távozott.

Ami ezután következett olyan megállíthatatlan egyre mélyülő örvény volt, ami így vagy úgy mindenkit megégett, aki a közelébe került. Zsombor Párizsba ment, ahol azonnal belevetette magát az éjszakába és éveken keresztül bőrgőzös éjszakákon át falta a nőket. Így próbált felejteni. Volt miből, megtehette. De napról napra nem tett mást, csak a fájdalomtól megvadulva dühödten menekült. Jéghidegre fagyasztotta a szívét, olyan keményre, soha senki nem tudott még csak a közelébe se férkőzni. Hazudott magának és hazudott minden nőnek, aki az útjába került. A valaha tiszta szívű, becsületes, életerős fiúból híres világfi lett, aki űzött vadként bolyongott a párizsi éjszakában. Mindenkiben azt a bűbájos mosolyt, azt a pillantást, azt a szempárt, azt a csókot, azt az ölelést, azt a csilingelő nevetést kereste. De nem találta meg soha többé senkiben. Nem is találhatta. Hiszen Melindából csak egy volt. Ahogy mindenkinek csak egy Igaz Párja van ezen a földön, s bolyonghat évtizedeken át, bele hazudhat minden reggel a tükörbe, lesz egy pillanat – ha mást nem az utolsó – amikor szembe kell néznie az Igazsággal. Zsombor életében is eljött ez a pillanat. Egy reggel arra ébredt szétmulatott párizsi lakásában, hogy nem bír így élni tovább! Nem tud hazudni tovább senkinek, se magának, se másoknak, inkább farkasszemet néz a legnagyobb fájdalommal és visszamegy Kolozsvárra megkeresi Melindát. Látnia kell! Ha csak egy pillanatra is! Kell. Különben elpusztul. Akkor még nem tudta, már nincs visszaút, mindenképpen bele fog pusztulni, mert az Idő Ura akkor és ott még nem engedi megfordítani az Idő Kerekét. Mert a Kapu még nem nyílt ki…

… Pár nappal később lóhátra ült azzal a szándékkal, hogy ha kell - ha lehet - mindent végleg maga mögött hagy Párizsban és visszamegy Melindához, hátha van még egy esély. Mivel úgy is csak vegetál, ennél rosszabb már úgysem lehet, gondolta. De tévedett. Lehetett még rosszabb. Két napot utazott, mire Kolozsvárra ért, ott egy fogadóba ment, tiszta ruhát öltött magára és azonnal, előzetes bejelentkezés nélkül a Vajda Birtokra ment. Ahogy közeledett a birtokhoz, a kastély udvarában a nagy árnyas tölgyfák alatt kisebb csoportot vett észre középen egy fekete csuhás pappal. A gyomra összeszorult, s mielőtt bármi biztosat tudott volna abból mi is történik ott, már tudta, elkésett. Leszállt a lóról, lassan közelebb ment a kis körben álló fekete ruhás emberekhez. A pap mellett egy összetört, hajlott hátú öregember állt, szorosan átölelve tartva egy zokogó, eszét vesztett asszonyt. Legszívesebben azonnal hátat fordított volna és ordítva kirohant volna a világból, de a fájdalomtól, ami ekkor a mellkasába hasított nem tudott moccanni se. Csak állt meredten és nézte az asszonyt, Melinda édesanyját. Tudta, muszáj közelebb mennie, látnia kell a legszörnyűbbet, mert ha nem látja a saját szemével talán sosem fogja elhinni a szívével és megbolondul. Lassan oda lépegetett hát, s megállt pont szemben a koporsóval. Nézte a hatalmas liliom csokrokat, s a koporsó fedelén az aranybetűkkel írt feliratot: Vajda Melinda, élt huszonkét évet.

Az asszony csak ekkor ismerte fel. Kitépte magát a férje karjából, oda rohant Zsomborhoz és vadul ütni kezdte a mellkasánál. „Te gyilkos! Te tehetsz mindenről! Gyűlöllek! Légy átkozott!” majd zokogva a földre rogyott.

Zsombor nem nézett senkire, hátat fordított az asszonynak, a lovához sietett és elvágtatott. Visszament a kis fogadóba, leült az ágyára és másnap estig csak ült, ugyanúgy. Nem mozdult, csak nézett maga elé, talán nem is volt magánál, egy másik világban járt. Melindánál. Aztán csak sírt és sírt. Tudta, innentől neki teljesen mindegy már minden. Mert az ő élete ezzel véget ért. Két nappal később meglátogatta Melinda édesanyja. A megtört asszony, kissé rendezettebb volt, már nem sírt, látszott erősen fegyelmezi magát. Zsombor legnagyobb meglepetésére nem szitkozódott már. Csendben beszélt, halkan, végig Zsombor szemébe nézett, mélyen, fájóan mélyen. „Azért jöttem, hogy tudd az igazságot! Ha már a lányom meghalt, legalább az emléke maradjon tiszta. Azt a táncot nem ő akarta Edmondnak adni, az apja kényszerítette rá. (Szenved ő is most, mint a kutya, ne aggódj.) Amióta megismert Téged, csak Téged szeretett. Tiszta szívéből! Mint ahogy pontosan tudom, hogy Te is Őt. Titeket egymásnak rendelt az Isten. Hetek óta készült arra a bálra, külön ruhát varratott rá, Neked akart tetszeni. A kedvenc színedet választotta. Azt hitte, meg fogod kérni a kezét.

„Meg akartam..” suttogta halkan maga elé Zsombor.

„Kár, hogy ezt Neki nem mondtad el …. Miután meglátott Téged belépni a terembe, azonnal ki akarta tépni magát Edmond karjából, csak ő nem engedte el. De nem csókolta meg, rosszul láttad! Melinda otthagyta Edmondot és utánad rohant az éjszakába az istállókhoz. Félreértetted az egészet te konok bolond! Ha csak egy percre megálltál volna, ha csak egy percre meghallgattad volna, s nem rohansz el olyan sértetten olyan makacsul, akkor elmondta volna ezt Ő is Neked! … Egy évig várt Rád. Minden nap leste az ajtót, belépsz –e rajta?! De nem léptél. Egyre rosszabb hangulatba került a hiábavaló várakozásban. Alig evett, senkivel nem beszélt, senkivel nem akart elmenni sehova. Aztán váratlanul hírt kaptunk Rólad. Hogy mit művelsz Párizsban, hogy jól élsz, falod a nőket. Ekkor teljesen összeomlott. Egy hétig nem jött ki a szobájából, azt hittük eszét vesztette. Aztán egy reggel szépen felöltözve megjelent a nappaliban. Komoran csak annyit mondott, hívjuk oda Edmondot beszélni akar vele. Egy héttel később összeházasodtak. Edmond szegény fejével örült, azt hitte végre megnyerte Melinda szívét. De csak a kezét nyerte meg. Én végig tudtam, mert láttam, Melinda csak játszik. Bosszúból ment hozzá szegény fiúhoz. Így akart visszavágni Neked. De innentől a lányom már nem volt önmaga. Haldoklott. Láttam, és nem tehettem mást, mint tehetetlenül végig néztem az egészet … Nem kívánom, hogy valaha megtudd milyen érzés ez egy édesanyának! Egy éve voltak házasok, amikor egy este odajött hozzám, megfogta a kezem és elbúcsúzott. Azt kérte, engedjem elmenni, nem tud így élni tovább. Kiabáltam, üvöltöttem vele, zokogva könyörögtem ne mondjon ilyen bolondokat, mire ő csak csendben sírni kezdett és hazament Edmondhoz. Három nappal később meghalt. Az orvos értetlenül állt az eset előtt, azt mondta még soha nem látott ilyet. Nem volt beteg, fiatal volt, a teste makk egészséges, s mégis megállt a szíve.”

Az asszony felállt, rátette a kezét a zokogó férfi fejére és csendben még annyit mondott. „Ha csak egy percre letetted volna azt a fene nagy konokságodat és visszajöttél volna megkérdezni Tőle az igazságot, akkor elmondta volna neked, hogy félreértés volt. És akkor nem kellett volna egy buta félreértés miatt két örökre összetartozó Léleknek ilyen fájdalmasan és ilyen esztelenül korán elbúcsúznia egymástól.” Majd kisvártatva hozzátette: „Bár .. úgyse örökre búcsúzunk... az Élet örök …De ez most nem vigasz senkinek.”

 

….. Az angyal csendben odalépett a zokogó lányhoz és szorosan magához ölelte.

„Azért meséltem el, hogy tudd mi fájt sokszor annyira mélyen, mikor a szemébe néztél, és miért haragudott Rád alaptalanul olyan sokáig, amit nem értettel. De a múlt ezzel lezárult! A fájdalmas köröknek vége van! Engedd el Te is most már a múlt árnyait! Új időszámítás veszi mától kezdetét! Hisz tudod, kinyílt a Szív Kapu! Új jövőt írtok tiszta lappal. Ezt vártuk évszázadok óta. Nyisd meg a szíved ennek az Új Jövőnek, Kettőtök jövőjének, mert áldás van Rajtatok és most már eljött az ideje, hogy éljétek! Hogy együtt éljétek. Tudom, hogy így lesz. Hiszen már most is így van ..” mosolyodott el az angyal.

„Neki is elmondtad ugyanezt, tudja?” kérdezte csendben a lány.

„Hozzá másik angyal ment, az Ő angyala. Igen, már tudja. És megnyitotta végre a szívét. Hosszú évszázadok óta újra. Neked.”

 

 

---------------------------

Az előttünk álló egy hét lesz szinte az egész nyár legfajsúlyosabb hete! (Augusztus 15-20-ig)

Erős hét lesz. De ezt nem rossz értelemben mondom. Hiszen pont ettől szép. Nehéz és szép egyben. Azért kell külön beszélni róla, mert most fontos, kardinális egy hét következik, s aki jól viszi végig annak óriási segítség és – főleg – óriási erőt ad az Antares dimenziókapuján való belépéshez. Hosszú távra teremtünk most, ne feledjék! Ami most zajlik, azzal új korszakot nyithatunk, de a szabad akarat törvénye alapján: választható.

Mi ez az új korszak? A teremtő erőkkel van összefüggésben. A Szaturnusz-Mars-Antares augusztus 24-i nagy együttállása felett ugyanis nem csak a Skorpió és a Kígyótartó, hanem a Herkules csillagkép is megjelenik.

A görög-szkíta mitológiában Ő Héráklész, aki Zeusz és Alkméné gyermeke. Azaz az Ő története – mely a tizennégy ekliptikai csillagképen át vezet – az istenemberré válás útja. Most ez zajlik. Tehát annak a lehetősége adatik meg azoknak, akik élnek vele, hogy el lehet indulni az istenemberré válás útján! Nézzük még konkrétabban, mit is jelent ez? Nagyon egyszerűen megfogalmazva azt, mostantól a saját kezünkbe vesszük a sorsunk irányítását, tehát a teljes sorsuralás időszaka – új időszámítása – kezdődik. Aki esetleg így jobban érti: ki lehet lépni a mátrixból, abból a rendszerből amit nagyon hosszú idő óta ránk kényszerítettek tudatosan.

Ami szintén ehhez a folyamathoz tartozik az a teremtő erők maximális alkalmazása a gyakorlatban. Ami azt jelenti, olyan „dimenzióugrásra” van lehetőség az Antares csillagánál, ami a szívből indul ki – csak itt élhető meg! – és a szívből születő teremtő erők konkrét megélését, majd gyakorlatban való alkalmazását jelenti. Vagyis az életemet én teremtem – a Kis Én és a Nagy Én együtt - én alakítom, nem a külső körülmények, vagy a külvilág. Ez egy minőségi ugrás, egy átalakulás, mely belül megy végbe.

A Neptun a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő vízében kerül teremtő fényszögbe a Szaturnusz-Mars-Antares együttállással, új jövőt írunk most!

Csak emlékeztetőül: az Antares csillag a Skorpió csillagkép szíve, az egyetlen csillag az Égen, mely az ősi hagyományok szerint Világoszlop és Tejútoszlop is. Azaz egyszerre képes megtartani az emberek és az istenek világát, egyben összekapcsolva azt! Ez lényegében azt jelenti, egy olyan titokzatos csillagról van itt szó, amely egyfajta átjáró a hétköznapi emberi világból egy magasabb világba, egy magasabb minőségbe. És az átjáró nem kint van, hanem bent a SZÍVBEN. Csak a feltételek nélküli szeretet és (vagy) a legmélyebb igaz szerelem erejével lehet átmenni rajta. Aki megnyitja a szívét most, az tud egyfajta magasabb „dimenzióba” lépni, illetve az tud saját isteni teremtő erejének maximális birtokába jutni, s ezzel új időszakot teremteni.

Az augusztus 15-20-ig tartó hét ennek szinte a legfontosabb felkészítő pillanata. Épp ezért a legnehezebb is. Küzdelmes. Persze belül – önmagunkkal.

A Mars és a Szaturnusz ugyanis érdekes pozíciót vesz fel ezen a héten. Már tágan együtt állásban haladnak – szoros együttállásuk majd augusztus 24-25. – de a Mars még a Skorpió ollójánál, a Szaturnusz pedig már a Skorpió szívével, az Antares-al áll együtt! Ez azt jelenti, lényegében összekötik a két csillagképi részt, azaz a Skorpió ollóját és a szívét! Tehát, ezen a héten az a fajsúlyos belső munka zajlik, amikor mindent, de mindent le kell vágni magunkról, ami nem méltó a Tejúthoz, s ami akadályozna abban, hogy teljesen megnyissuk a szívünket. A Mars ehhez ad nagy erőt - egyben ezért folyik most a belső küzdelem – hogy a méltatlan dolgoktól megszabadulhassunk, hogy a Szív Kapun majd be tudjunk lépni szeretteinkkel. A szívnyitásban segít! (Ami feltétele a szintemelkedésnek és az isteni teremtő erők beindulásának.)

Ehhez most kíméletlen őszinteséggel szembe kell nézni önmagunkkal. A sallangokat, a hazugságokat, a hamis álarcokat, az önbecsapásokat, a keménységet, a téveszméket, az önzőséget, a falakat, s bizonyos téren az egót bizony ehhez el kell engedni. Levágni az ollóval. Mert a szívdobbanás a tét. Megdobban –e, tud –e úgy dobbanni a szívünk, ahogy azt az Isteni Terv akarta? Nem csak egyénileg, hanem nemzeti szinten is!

Érdekes, hogy ez a fajsúlyos elengedő, belső átminősítő küzdelmes időszak pont augusztus 20-ig tart, a tűzijáték estéjével véget ér! Onnantól ugyanis a Mars már elhagyja a Skorpió ollóját és gyönyörűen besorol az Antares és a Szaturnusz mellé, plusz erőt adva a szívdobbanáshoz és a lakatok áttöréséhez. 

Van súlya tehát ennek a hétnek. Megéri még kicsit kitartani, és az erőinket befelé fordítva magunkat még egyszer átgyúrni jó alaposan, jó mélyen. Megéri! Mert hamarosan indul az a varázslatos fényszög, ami majdnem két héten át mágikus erővel, szinte csodával határos módon segíti a szívek nyitását és a teremtést.

(Augusztus 17-től kezdődik, a „Szeretet Mágusai” című írásban volt róla szó részletesen.)

Kiváló lehetőséget kapunk most a karmikus szálak elvágásához, ezzel a fájdalmas emlékek törléséhez és a Vízöntő csillagaiban megjelenő tabula rasa alapján új körök elindításához. Nagyon nagy erőt ad ez a hét nem csak a belső metamorfózishoz, a „szív ember” megszületéséhez, hanem a rossz szokásoktól való megszabaduláshoz is. 

 

 

További áldott nyári napokat kívánok!

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2016. augusztus 15.

 

 

 

      

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.