Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zádkiel visszahívó tekintete

 

 

 

A hajnali fényben először csak elmosódottan körvonalazódott ki a kék sziluett. A lány óvatosan nyitotta ki a szemét az ágyban, félt, hogy csak álmodta az egészet és egyszer csak eltűnik az Égi Tünemény. A nagy szilvakék szárnyak azonban nyugodtan pihentek az Angyal háta mögött, miközben puhán leült az ágy szélére és bársonyos kezét gyengéden végighúzta a lány homlokán. „Zádkiel vagyok. Az érzelmi sérülések Gyógyító Arkangyala. Engem küldött, hogy elmondjam, már nem kell sokat várnod Rá. Úton van Feléd.” A lány először tanácstalanul nézett a ragyogóan kéklő szemekbe. A hosszú, sokszor kínzóan fájdalmas út, ami mögötte volt bizonytalanná és talán kicsit bizalmatlanná is tette, hitte is, amit az Angyal súgott, meg nem is. Felült az ágyban, megfogta Zádkiel kezét és bár kicsit remegett még mindig a varázslatos látványtól, mégis izgatottan kérdezte: „De hát mi tartott ilyen soká? És miért Téged küldött maga helyett?” Az Angyal ismerte jól a lány türelmetlenül lüktető erejét, rohanó gondolatait, azonnal-akaratát, így hát szárnyait óvatosan összegömbölyítve lassú mozdulattal, kényelmesen neki dőlt az ágy támlájának és nyugodt mosollyal válaszolt.

„Az Idő Ura még korlátokat állított közétek, hisz bölcs meglátással tudta jól, Neked rendezni valód van még. Ne Őt okold! Valójában te késleltetted az Idő Szavát. Legbelül még nem voltál kész Rá. Azért engem küldött, mert én őrzőm Őt mostanában, és kapcsolatba akart lépni Veled, hogy tudd, tudja ki vagy, érez téged, de szüksége van még gyógyító támogatásomra. Közben az Égi Tanács is úgy döntött tudatják Veled, készülj, mert szüksége lesz a Te gyógyító erődre is! Vannak olyan sebesülések, amiket nem elég angyali erőkkel gyógyítani, Földi Szerelem kell hozzá. Néha nehéz lesz. De nem szabad feladnod.” A lány ijedten nézett az Angyalra, és még erősebben szorította a fénylő kezeket. „Megsérült?! De hát mikor elváltunk, még erős volt és egészséges! Mi történt vele?!”

Zádkiel szomorúan sóhajtott és elgondolkozva az ablak felé nézett. Tudta, nem mondhatja el a lánynak azokat a fájdalomba veszett ütközeteket, gyilkos lélek tőröket, amiket a férfi hosszú inkarnációk végtelen csatamezején égetett a lelkébe. „Kapott eleget. Néha igazul. Máskor igaztalanul.” Szólalt meg halkan. „Most visszatér Hozzád. Dönts el, kell –e így sebesült lélekkel is? Tudod –e igazán szeretni Őt? Meg tudod –e gyógyítani a szerelmeddel? Vállalod –e Őt ÍGY, ahogy van? Te dönthetsz. Mi tiszteletben tartjuk szabad akaratodat.”

Felállt az ágyról és megindult az ablak felé. Az angyal szárnyak lágy suhogással felkavarták a szoba levegőjét és félrelibbentették a Nap első sugarai előtt a püspöklila függönyöket. „Én segítem Őt mindenképp a gyógyulásban. Mit döntesz?”  A lány lehunyta a szemét. Fájdalom, öröm, mámoros boldogság és félelem kavargott a szívében. „Ő a Társam. Nem fogom cserbenhagyni. Küldhetitek. Övé a szívem.”

Zádkiel elmosolyodott. Jó válasz, gondolta magában. Bízott a lány erejében és bátorságában. „Süss neki szilvás lepényt! Jó sok fahéjjal! Imádni fogja!” Kacsintott vidáman búcsúzóul, miközben puha fényörvényt kavarva maga körül egyre feljebb emelkedett, hogy megvigye az Égi Tanácsnak az örömhírt: a szerelem ereje meggyógyítja a földi világban a sokat harcolt, összetört, fájdalmát takargató férfi lelket végre.       

A lány miközben visszafeküdt az ágyba kezébe gyűjtötte a paplan redőiben megbújó mélykék angyaltollakat és az arcához szorította. Erőt merített belőlük. Mézillatú álomba ringatta az Angyal búcsú érintése, de még hallotta Zádkiel távolból elmosódó szavait: „Mond meg a Többieknek is, nyissák meg a szívüket, mert a Férfi Energiának szüksége van a Női Szív szeretetére! Szüksége van a lágyságra, a megnyíló elfogadásra, a puha ölelésre, a bíztató suttogásra, a gyógyító simogatásra, a reményt adó mosolyra! Össze vannak törve. Olyan vastag falakat emeltek maguk köré, amiket csak Ti tudtok áttörni. De nem harccal! Ezt soha ne feledd! Csak szerelemmel. Lágysággal. Türelemmel. Gyógyító léleklátással.” A lány már messze járt. Visszatért egy útra, amelyről majdnem letévedt. De az Üzenetet vitte magával a lelkében.   

 

 

 

 

 

 

Szent  Mihály ideje

 

 

 

Hosszú és fárasztó nap volt mögöttük. Idegen országban, idegen szobában tértek nyugovóra, idegesen és elgyötörten az utazás során felmerült újabb és újabb váratlan bonyodalmaktól. A lány hamar elaludt mellette, de ő csak forgolódott az ágyban, nem tudott kikapcsolni. Érezte, valami készül. Valami szokatlan, nyugtalanító, valami félelmetes van a közelében, ami egyre közelebb és közelebb ólálkodik hozzá. Nem akarta felkapcsolni a lámpát, a lány nehogy felébredjen, így csak a függöny redői között besurranó halovány holdsugár hozott némi fényt a szobába. A hold fénye mellett azonban egyre erősebben érezte egy nagy fekete alak körvonalait kibontakozni pontosan az ággyal szemben. Racionális, a kőkemény üzleti világban sokat tapasztalt férfi létére próbálta meggyőzni magát, hogy valójában nem lát semmit, csak a fáradság és a stressz játszik vele őrült játékot. A fekete alak azonban nem mozdult. Szemei vörösen izzottak és mélyen a férfi szemébe fúródtak.

Az Ördög lassan közelebb jött az ágyhoz és egy papírt nyújtott a döbbent férfi felé. „Írd alá a szerződést!” A férfiből hirtelen elszállt a rémület és harciasan az Ördög vörösen izzó szemébe nézett: „Menj a fenébe!” Az Ördög kajánul vigyorgott. „Pedig rossz helyzetben vagy. Nem kéne ilyen fene becsületesnek lenned. Mit játszod meg magad? Hisz erre vágysz régóta. Figyeltelek." És gúnyos kacajjal az ágyra dobta a sötétvörös papírokat. A férfi ekkor nagy lendülettel felkelt és egyenes tartással mélyen belenézett az Ördög vörösen izzó szemébe: „Soha nem foglak téged szolgálni! Takarodj az életemből!” Az Ördög a férfi erejét megérezve először csak hátratántorodott, majd leült a fal melletti székre. Egy röpke pillanatig még állta a tiszta szempár sugarát, majd lassan szertefoszlott. Mintha ott se lett volna. A férfi kicsit még mindig remegve a haragtól és az átélt látványtól visszafeküdt az ágyba és szorosan magához szorította a békésen alvó lányt. Kisimított néhány hullámos tincset a homlokából és puha csókot lehelt az orrára. Érezte, ahogy az indulatot lassan a szerelem bársonyos ereje váltja fel a szívében. A szoba túlsó végében ekkor egy vakító fénysugárból előlépett az Angyal, aranyló szárnyaival védőn beborítva az ágyban fekvő emberpárt. „Látom megkísértett. Ez a csata már jó ideje készülődött a lelkedben. Én veled voltam végig, de a Végső Döntést neked kellett meghoznod. Álltad a próbát. A Fény legyőzte benned a sötétséget.” A férfi már meg se lepődött, hogy a logikára és az ész érvekre fittyet hányva az éjszaka közepén egy fenséges, aranyszínben pompázó Angyal áll a szobában, hatalmas fénylő karddal a kezében. Hálásan elmosolyodott és halkan ennyit mondott az Angyalnak: „Köszönöm Mihály a védelmet! Nélküled nem ment volna.”   

 

 

 

     

              

 

  Fehér Atyák titka

  

 

A Fehér Paripa megállt az öregember mellett és vörösen szikrázó szemekkel nézett rá. Büszke tartása, hófehér szárnyai lenyűgözték az út szélén lassan baktató Öreget. A Paripából sugárzó erő, mint egy tűzcsóva csapta meg, megkapaszkodott hát a sűrű erdő egyik vastag ágában. „Már vártalak” mondta neki halkan. „Kérlek vigyél haza! Lejárt az időm.” A Paripa óvatosan meghajolt az ősz hajú fehér csuhás előtt, elülső lábait behajlította és megvárta amíg az lassan, egyenes derékkal a hátára ül, lábait két hófehér szárnya elé helyezve. „Készen állsz az Útra?” kérdezte. A Fehér Atya maga elé szorította a Serleget, tekintete hosszan az erdő fái közé révedt. Lelkében népe ősidőkből származó mélyre temetett titkait őrizte, és bár néha úgy érezte olyan mázsás zsákot cipel már nem bírja válla a terheket, mégis szívében soha ki nem aludt a Hit Tüze. Most azonban tudta, mennie kell. „A Serleget is magaddal hozod?” kérdezte a Paripa. „Most nincs Ideje még. Sötét idők járnak, mentenünk kell az egyetlen Örök Kincset, hisz ez lesz majd túlélésük záloga. De egyszer majd, ha eljő az Idő, a Teremtő akarata szerint visszajövünk erre a szent földre, a Kárpátok ölelő karjaiba és átadjuk a Serleget a Méltó Utódnak, az Égi Küldöttnek, aki a MAG népének Örök Tudását a Teremtő áldásával Népe felemelésére fordítja.” A Pálos Atya még egy utolsó pillantást vetett a Pilis némán hallgató, isteni hangokat őrző fénylő domborulataira majd átkarolta a Paripa kecses nyakát „Indulhatsz! Az Atya már vár rám. Teljesítettem a küldetést.”    

 

 



  A Tiszta Szívűek szövetsége

                                                               - Avagy a szeretet diadala - 

 

 

 

A lány vadul táncolt a bordó asztalon a zene őrülten tomboló ritmusával próbálva versenyt tartani. Hosszú szőke haja csapzottan omlott a vállára, szeme körül szétkenődött a fekete festék, bájos arcán halott mosoly ült. Ruháit egymás után dobálta le magáról, nem volt kontroll. A négy férfi az asztal körül hangos kurjantásokkal kísérve ordítva tapsolt a szép arcú lánynak miközben megvetően fémpénzeket dobáltak lábai elé. Az egyik aztán kisvártatva felállt és a szoba hátsó sarkában összefont karral, széttett lábakkal álló Ördöghöz ment. „Van még por? A lány fárad. És még szükségünk lenne rá. Már ha érted …” kacsintott röhögve az Ördögre. Az Ördög a zsebébe nyúlt és egy műanyag zacskót húzott elő. „Itt van. Az utolsó adag. Ha végeztetek takarítsátok el a nyomokat.” A férfi mohón a fehér méreg után nyúlt és gyors léptekkel visszament a részegen üvöltő társasághoz.

Ekkor lépett a szobába a Fiú. Alig volt húsz. Ahogy körbenézett tekintete megakadt az asztalon vonagló lányon, szeme megtelt könnyel, egy lépést tett felé, de aztán meggondolta magát és a szoba homályba borult sarka felé indult. Egyenes tartással megállt az Ördög előtt és határozottan a szemébe nézett „Van egy ajánlatom! Az életem a Lány lelkéért cserébe.” Az Ördög kaján vigyorral végignézett a magas, tiszta tekintetű fiún, majd fejét hátrahajtva hangos röhögésben tört ki „Na ne nevetess Nimród Fia! Inkább menj haza, élvezd a pillanatot! Még előtted az egész élet! Kérsz egy kis port hozzá esetleg? Vagy lányokat?” kacsintott. A Fiú indulatosan ütötte ki az ördög kezéből a feléje nyújtott fehér zacskót és egészen közel hajolva hozzá ellentmondást nem tűrően folytatta „Újra mondom: az életem a Lány lelkéért cserébe! El kell fogadd, tudod jól! A Tiszta Szív Áldozat Szentsége ősi törvény! Önként hozom meg. Ennek te sem szegülhetsz ellen.” Az Ördög felállt és indulatosan az asztalra csapott „Ki vagy te, hogy ide mersz állni elém és ultimátumokat adsz nekem?!” üvöltött bűzös leheletet okádva a Fiúra. „Hát nem emlékszel rám?” szólt az csendesen „Pedig már találkoztunk. Én vagyok az, aki régről szereti ezt a Lányt. Így összetörve, megalázva, önmagát elveszítve, roncsként is. Mert ismerem a lelkét évezredek óta. És tudom, hogy az tiszta. Most eljött az Áldozat Ideje. Neki élnie kell. Még dolga van.” Azzal megfordult és a szoba homályából lassan kibontakozó sziklafalhoz sétált. Megállt a szakadék előtt és onnan nézett vissza az Ördögre „Készülj Lucifer, mert az időd lejár! A Szeretet Ereje hamarosan átveszi az uralmat és a Fény ledönti trónusáról a Sötétséget! A Szeretet az egyetlen, ami erősebb nálad! Azért jöttem, hogy ezt elmondjam neked. És a Lányért.” Még egy utolsó pillantást vetett a félhomályban tébolyultan tekergő félmeztelen lányra „Ezentúl Fentről vigyázok Rád Kedves! Ég áldjon!” suttogta halkan, majd szemét lecsukva hirtelen a mélybe vetette magát.

Az Ördög vörösen izzó szemekkel döbbenten nézett rá, a kaján vigyor dermedten fagyott rá rút pofájára. Tudta, hogy vesztett. Mikor a hatalmas hófehér szárnyú Angyal a szobába lépett megtántorodott és a székre rogyott. Az Angyal lassú léptei előtt a négy férfi által bezárt kör kettényílt. Néma csend lett a teremben. Tanácstalanul néztek az Ördögre, nem értették az egészet. A hirtelen támadt vakító fényesség elől az Ördög elfordult, úgy szólt vissza hátulról feléjük „Engedjétek! Már az Övé a Lány.” Az Angyal óvatosan ölébe vette az ekkor már ájultan fekvő lányt, hatalmas szárnyaival betakarva fiatal meztelen testét. Miközben a kijárat felé ment az egyik férfi ijedten utána kiáltott: „Vigyél engem is magaddal! Nem akarok itt maradni … ezekkel ….”  Az Angyal megállt és szelíden a rémült férfira nézett „Imádkozz az Atyához! A Te Sorsod az Ő döntése. A Kegyelem Órája még nyitva áll.” Azzal megfordult és a Fény felé indulva a Lánnyal méltóságteljes szárnycsapásokkal elhagyta a Sötétség Templomát.       

 

 

 

NIMRÓD TORNYA

 

 

  

A kislány megállt a hatalmas torony előtt és kis kezeivel erősen belekapaszkodott az angyal szárnyaiba. Az angyal látta, hogy megijedt a látványtól, ezért bíztató mosollyal megkérdezte: „Na, itt vagyunk hát, nem mész be? Azt kérted, vezesselek a Toronyhoz, mert beszélni akarsz a Királlyal.”

„Tudom. Már megyek. Csak vártam egy pillanatig, mielőtt … „  s már indult is apró kis lábait szaporán szedve a díszes indákkal díszített óriás aranykapu felé. Az angyal a bejáratig kísérte. „Innen egyedül kell menned, hisz tudod.” A kislány hátranézett, rámosolygott az angyalra, s öntudatosan nagyot biccentett.

A teremben azonnal megszűnt a hangos zsivaj, mikor a pöttöm lány belépett. Senki nem számított a váratlan látogatóra, különösen nem ilyen apró termetű emberke személyében. A Mágusok Tanácsa – vagy ahogy a Birodalomban sokszor hívták őket, a Tizenkettek - a középen álló nagy kerek márványasztal körül ült. Csak egy hely állt üresen, egy nagy vörös támlás szék, melynek háttámláját ragyogó türkizkék fényű gyűrű díszítette. A szék mögött, kellő távolságból, kecsesen hófehér szárnyas paripa állt.

A kislány puha léptekkel végigment a termen, majd megállt a Mágusok előtt. „Kit keresel Kicsi Tündér?” nézett rá kissé szigorú, de azért barátságos mosollyal a legvénebb ősz szakállú Mágus, akit társai a Nagy Mesternek hívtak.

„A Királyhoz jöttem. Üzenetem van a számára!”

Senki nem mert pisszenni se, döbbenten álltak a kislányt figyelve, feszült csendben várva a fejleményeket. Mindenki azt találgatta, vajon mit lép erre a merészségre a Mágustanácsot őrző Mihály, a Hadak Ura, s a Mágusok? Hogy fogják kedvesen, de határozottan rendre utasítani a vakmerően szemtelen kislányt?! Ekkor azonban váratlanul nagy robajjal kinyílt a terem leghátsó ajtaja, s belépett rajta a Tejút Ura, a pompázatos ruhába öltözött Nimród Király. Hatalmas termetével egyenesen a kislány elé lépett, s lassan lehajolva óvatosan karjába emelte a csöppséget. „Bátor kis emberke vagy! Már jelezték az Őrzők, hogy jönni fogsz, mond hát mi hírt hoztál az Emberek Földjéről?”

A kislány egy darabig tétovázott, hitte is, meg nem is, amit lát, majd örömtől könnyes szemekkel csak ennyit mondott, halkan, szinte suttogva a Király fülébe: „Várnak Téged! Nagyon! Azt üzenik, készen állnak, a szívük egységben, a lelkük tisztaságban, a hitük rendíthetetlenül Tebenned. „ 

A Király gondterhelten maga elé bámult, miközben a kislányt magához ölelve homlokon csókolta és gyengéden a szárnyas paripa hátára ültette. „Menj haza Kicsi! Mond meg a Tiszta Szívűek Szövetségének, az üzenet célba ért, s öröm van a szívemben hallatán. De az Idő Urával még egyeztetnem kell! A végső döntésről angyalaim vinni fogják a hírt. Annyit mondhatok, már közel van.”   

Jó ideje találgatták már a Birodalomban, vajon mikor adja ki végre a parancsot Nimród díszes seregének: indulhatnak az Égi Kapun át megtisztítani a világot, s felvenni a Végső Nagy Harcot a Sötétség Urával? Most íme, egy váratlan fordulat felgyorsította az eseményeket. A földi világból segélyhívó szó érkezett.

A Paripa távozása után Nimród egy darabig feszülten maga elé nézett, majd a Mágusok felé fordulva hosszan, mélyen belenézett mindegyikük szemébe külön-külön. „Döntenünk kell. Ezt a Hívó Szót várjuk ezer éve, amióta száműzetésbe kényszerültünk az Atya parancsára. A Sereg készen áll. De muszáj kivárni a Tökéletes Pillanatot,  … ”

Az angyal csendesen leült a kislány ágya mellé, puha szárnyaival végigsimította rózsaszín arcocskáját. A kislány az érintésre felébredt, s kérdőn nézett az angyalra: „Ugye nem csak álom volt?”

„Tudod Kicsi, vannak hívők és vannak hitetlenek. Azok, akik hisznek, azok tudják, az ősi mondák egyszer életre kelnek, mert a nép századok hosszú során át kitartó hite olyan erő, melynek rezgése a szellem világából az anyag világába képes átültetni az ősi meséket. S akkor, azon a Szent Napon, azokat, akik hittek, akik szívükkel táplálták a reményt, akik őrizték a mondák titokzatos erejét, az életre kelt hősök felemelik a Tejút Fénylő Ösvényére, egy olyan világba, ahol az Ég és a Föld összeér, mert Nimród, a Nagy Király összeköti az Eget a Földdel. Ezen a Szent Napon fogjátok megtudni a Választ. Addig titokzatos homály fedi, hogy ne kerüljön véletlenül se avatatlanok kezébe. Így tud majd Nimród érkezése valóban a Tökéletes Pillanatban, az Elrendelt Időben a szellem világából, az anyag világába átvarázsolódni a Pilis szent hegyeinek mélyéből."