Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erőpróba

Erőpróba

 

 

Május utolsó napjait nyugodtan nevezhetjük az erő napjainak! Vizsgáztató időszak. Beavató időszak. Épp ezért akár próbatétel elé is állíthat, melyben abból vizsgázunk mit tanultunk eddig az erő-ellenerő témájában, mennyire tanultuk meg kézben tartani erőinket, valamint át tudjuk –e ültetni a hétköznapi gyakorlatba a magas szintű szellemi törvényeket. Erőinket építésre vagy rombolásra használjuk?

Nézzük hát, mi zajlik az Égen? Május 28-29-n a Szaturnusz szembe kerül a Marssal, méghozzá akként, hogy két beavató csillagképet, a Nimródot és a Kígyótartót kötik össze. A Mars ezúttal pontosan Nimród fejéhez, azaz koronájához áll! Aki tehát a próbát kiállja, erőit koncentrált fegyelemmel - és figyelemmel - kézben tudja tartani annak egy újabb beavató élmény nyílik meg, mely segíti, hogy sorsa királyává váljon és életét teljesen uralni tudja.

Az eddig megszerzett hétköznapi és magasabb – tehát isteni - tudást kell hozzá együtt alkalmazni. Tehát nem vagy-vagy, hanem szigorúan is-is! A kettő teljes kiegészülése történik meg magas szinten, amikor nem egymás ellen fordul a két tudás, hanem tökéletesen kiegészíti egymást! Ez a helyzet megjelenhet épp ezért egy „egyszerű” beszélgetésben is, melyben az itt és most pillanata és a hosszú távú tervek, a jövőkép közös működtetése válik fontossá. Kiváló lehetőség, hiszen a magas szellemi törvényeket segít a hétköznapi életben alkalmazni!

Másrészt feladatot jelenthet ebben a pár napban önmagunk legyőzése. Pont azért, hogy építsünk – méghozzá királyságot építsünk! – és esetleg ne romboljunk ezzel a kiemelkedő nagy energiával. Nimród úgy válik királlyá, hogy előbb „lelövi a sötétség állatát”, azaz belső démonait. Legyőzi önmagát. A rosszabbik felét. Tehát eljön a belső lehúzó erőkkel való szembenézés és győzedelmeskedés beavató pillanata! (Hisz a beavatás legtöbbször nem valami nagy spiri hókuszpókusz, sokkal inkább a hétköznapi élethelyzetekben van elrejtve.) Ide tartozik nem csak az a pillanat, amikor az egót legyőzi az isteni én, hanem az is, amikor minden az istenitől eltávolító negatív erőt (kétely, önbizalomhiány, félelem, aggódás) legyőzök magamban és az isteni önvalómnak engedem át az irányítást. Mivel a Mars jár itt, így Nimród királyi ereje bennünk most kiemelten nagy!

A Kígyótartó csillagképi környezete hasonlóról üzen (ahol a Szaturnusz halad). A félelmek kézben tartásáról. Ő a kígyót tartja a kezében, mely a gyógyítás szent állatává válik a kezemben – ha megtanultam kézben tartani a lehúzó erőimet és nem engedem, hogy ezerfelé csapódjanak illetve, hogy másoknak fájdalmat okozzanak. A Kígyótartó hasonlót üzen tehát, mint Nimród: legyőzni a halandó egót és felébreszteni az isteni ént.  Úgy tűnik ez a mondat kiemelten fontos üzenete nem csak május utolsó napjainak, de még jó pár napnak majd a nyár folyamán. Egy gyakorlati segítség hozzá: újra ajánlom a figyelmébe mindenkinek nagy szeretettel a meditációt! Az egó „legyőzésének” szinte egyetlen jó módszere.

S míg Nimród a királyságom megteremtésében (a legmagasabb szintű sorsuralásban) segít, addig a Kígyótartó kézzel fogható gyógyító és varázserőt ad a kezembe! (Persze csak akkor, ha elvégeztem a dolgom a fentiek szerint.) Végső soron tehát egy igazán „királyi életet” lehet varázsolni ezzel a pár nappal! Persze a szónak annak az átvitt értelmében, mely szerint a belső királyság létélményéről van szó – amikor azt érzem és élem, hogy tökéletesen ura vagyok magamnak, az erőimnek, a képességeimnek és az életemnek. Hogy kézben tartom a sorsom. És ebből semmilyen külső hatás nem tud megingatni. S mivel a törvény szerint „amint bent úgy kint”, így ez a belső királyság hamarosan majd kívül is látszódni kezd az életemben.

Május utolsó hétvégéjén már megjelenik Nimród és a Kígyótartó gyönyörű tánca, melynek a ritmusa a következő. Egy kis lendület, egy kis visszafogottság. Egy kis kezdeményezés, egy kis türelem. Egy kis akarat, egy kis alázat. A Szaturnusz és a Mars égi tangójának ugyanis ez a titka. Aki ezt a két ellentmondó erőt tudatos fegyelemmel meg tudja tartani most magában, az a lehető legtöbbet tudja kihozni ezekből a napokból. Az ellentétes energiákkal szinte művészi módon kell egyensúlyozni. A tenni akarás tüzes lendülete és a lassú haladás fokozatossága egyszerre jelenik meg, s hoz létre valami varázslatosat.  (De vigyázat, mert ha csak az egyik pólusnak adok teret, az energia vagy szétfeszít vagy teljesen lezár, megbénít.)

Tehát ami nem jó megoldás: ha túlzott akarattal, erőszakosan akarunk valamit elérni. De az sem, ha a türelem jegyében csak ülünk a babérunkon, várjuk a csodát és semmit nem teszünk a sorsunkért és teljesen visszafogjuk magunkat. Egy kis határozott lépés előre, de aztán türelemmel várni, várni … ez a jó megoldás most. Akarni - engedni, akarni - engedni .... És miért nagy segítség ebben az erőtérben a meditáció? Mert az pont az akarat feladása.

Egyúttal kiváló lehetőség korlátaink áttörésére, önmagunk meghaladására az időszak! (De már az is jó, ha tudatosodik bennem mivel korlátozom magam. Ennek a felismerése is hozhat beavató pillanatot.)

Kiválóan segít ebben a szédületes égi tangóban tehát a meditáció, a jóga, a harcművészet és lényegében bármely sporttevékenység (Mars). A nyugalom és a lendület váltott ritmusát élni ebben a pár napban. Engedjék meg kivételesen ezúttal hadd ajánljak egy személyes érintettséget is. Szombaton (május 27.) egész napos Kristály Napot tartok a Magnet Házban, melyen elsősorban a hegyikristály programozása lesz a fő téma, de emellett a bennünk élő teremtő erők tudatos megélése is. A kristályok programozása egyrészt pont a Szaturnusz segítő energiájával történik, hiszen ő felel a koncentrációért. A másik eszköze pedig a meditáció. Mivel ebben az időszakban a Szaturnusz központi szerephez jut, így kiváló alkalom a Kristály Nap azoknak is, akik ugyan programozással nem akarnak foglalkozni, de a koncentrációs képességüket fejleszteni, erősíteni szeretnék a hétköznapi sorsalakítás érdekében. Erőink megtartásáról és magas minőség felé való tudatos irányításáról szól május utolsó pár napja, ahogy a Kristály Nap mágikus technikái is. (További részleteket a csillagtitkok oldalon a bal oldali linkek között találnak „Kristály Nap” címen.)

Érezhetjük úgy is most, ideje van felvállalni bizonyos dolgokat. Nagy erőt ad hozzá ez a fényszög. A bátorság és az önbizalom, a tudatosság és a megfontoltság összeadódó erejét. Ha feszít az idő, vagy ha feszültek lennénk az időhiány miatt, akkor arra tanít, csak az igazán lényeges, értékes dolgokba fektessünk energiát, a többire ne szánjunk időt most. 

A két titkos, beavató csillagkép közös hatása révén a gyógyító és átminősítő erők alaposan felerősödnek a hétvégére! Varázslatos lehetőségek rejlenek benne. Aki önmagát képes meghaladni, erőit teljesen uralni, korlátait – és félelmeit – átlépni, annak elképesztő isteni teremtő erő szabadul fel a lelkében, hiszen mindkét bolygó a Tejúton halad. Kart karba öltve, egymást erősítve és inspirálva merítenek az isteni szeretet-forrásból. Arra inspirál, hogy töltekezzünk valami magasabb rendűvel: a Tejút erejével! Mert így bármely helyzetet isteni erővel tudunk megoldani és megtartani nem csak most, de a tanítást megértve később is. A szeretet és a szerelem teljességének szent megéléséből olyan erőt meríthetünk magas szinten, amellyel életünk minőségi fordulatot vesz.  

Fontos, hogy aki a Kígyótartó – Nimród párosa által elhozott tanítást megérti most, az később bármikor előveheti ezt a tudást és alkalmazni tudja más helyzetekben is!  Hiszen a saját bőrén megtapasztalta működését. A titkos tudás, a Kincs, amit Ők ketten őriznek, s amely korábban csak a beavatottaknak adatott meg, most közelebb ér a földi világhoz, s megnyílik bárki számára, aki hajlandó tenni érte. Ez a titok a sorsuralás művészete. A boldogság művészete. Ami tanulható. És élhető.  

Érdekes, hogy az abszolút tudatos, koncentrált erőuralás napjait egy lüktetően forró, szenvedélyes érzelmi fordulat előzi meg. A Vénusz és a Plútó lépnek teremtő fényszögbe egymással május 25-n, mely a párkapcsolatok és emberi kapcsolatok világában jelent mélyre ható változást. Radikális, nagyon impulzív érzelmi hatásról van szó, mely bizonyos kapcsolatokat az elmélyülésben segít a szerelem tüzével, másokat az elválásban. Így vagy úgy, a Sors hívó szava mindenképpen fontos irányító elv itt. Felhozza belőlünk mindazt, ami addig a mélyben volt, s mint a vulkán tör elő. Magas szinten mindenképpen erőt, akár sorsfordító erőt a kezünkbe, hogy minőségit változtassunk életünkön. És nem csak érzelmi téren, hanem pénzügyi vonatkozásban is akár. A Plútó jelszava szerint viszont csak a kompromisszumok nélküli megoldás a jó választás. 

  

Szeretném előre jelezni, hogy ez a kivételes beavató pillanat – melyben sorsunkat emelhetjük fel egy magasabb szintre - többször is fog ismétlődni ezen a nyáron. Egyszer a Nap, egyszer a Vénusz kerül majd ugyanebbe a pozícióba, ahol most a Mars jár, azaz Nimród Koronájához, s kerülnek pontosan szembe a Szaturnusszal! A beavatás tehát folytatódik. (Erről részletesebben is lesz szó a június 20-i negyedéves csillagtitkok előadáson a MagNet Házban, részletek az oldalon).

 

Végezetül érdemes még egy dolgon elgondolkozni. Tavaly nyáron pont ez a két bolygó (a Mars és a Szaturnusz) állt együtt a Skorpió szívénél az Antares csillagnál, egyben a Kígyótartó alatt! Elhozva egy olyan misztikus nyarat, melyben a legmélyebb szerelmet és szeretetet lehetett megtapasztalni. Úgy is komoly belső erőket indítottak be - hosszú távon pecsételve meg sorsunkat - de most, hogy szembe kerülnek az Égen, a Kígyótartó mellé belép beavató társa, Nimród is. Felmerül a kérdés: vajon összefügg a két üzenet? Minden bizonnyal...   

 

Összességében tehát nézzük, miről szólnak május utolsó napjai. Sok, sok tudatos odafigyelésről, az erők koncentrált uralásáról. Erőnk fókuszálásáról. Munkás napok, de amit a belefektetett energiáért kapunk cserébe az a sorsvarázslás egy kivételes lehetősége. A feltétele, hogy képesek vagyunk –e legyőzni önmagunkat? Ezt egóból nem lehet megoldani, ezt csak az isteni önvalónk tudja megcsinálni. Ő viszont könnyűszerrel. Vele vegyék fel a kapcsolatot! Segíteni fog. Ha esetleg egy nehéz pillanatba kerülnének, álljanak meg egy percre, engedjék el az egészet és gondoljanak erre: „Ezt a bennem élő Isteni hogy oldaná meg?”

 

 

Áldott májusi napokat, mosolygós, vidám gyereknapot kívánok!

És gyereknap alkalmából ismét ajánlom sok szeretettel figyelmükbe Tihanyi Edit Varázsfelhő című csodálatos mesekönyvét (nem csak gyerekeknek), melyet az alábbi oldalon találnak meg: www.lehetetlennincs.hu

 

 

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2017. május 23.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.