Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orfeusz sorsfordító lantja

Orfeusz sorsfordító lantja

 

 

Január 24. és 28. napjai a nagy radikális, tisztázó beszélgetéseknek kedveznek. Minden olyan verbális szituációt támogat az Ég, melyet eddig esetleg halogattunk vagy nehéznek ítéltünk meg, ezért kerülgettük. Szerdán a Plútó együtt áll a Merkúrral a Nyilas csillagaiban (nagyon közel már az Ekliptikához, mint tudjuk). Majd vasárnap a Merkúr az Uránusszal lép teremtő fényszögbe (kvadrátba), aki viszont erősen közelíti a Felfelé úszó halak fonalát! Így jól látszik, hogy a 2018. esztendő két fő energetikai vonulata is együtt mutatja meg magát pár pillanatra ezen a héten. Nevezetesen a Plútó Ekliptikával való találkozása, mely mélyreható átalakulást hoz és az Isteni Tudás átütő erejű földet érését eredményezi, valamint az ördögi körből való kilépés és szintemelkedés erejét. (Bővebben erről a „Kiemelkedés éve” című összefoglaló írásban olvashatnak a csillagtitkok oldalon.)

A hét közepe és második fele tehát kifejezetten kedvez az átminősítő, sorsfordító beszélgetéseknek. Nagy erőt ad ahhoz, hogy ami eddig fekete volt azt fehérbe fordítsuk át egy beszélgetés keretében! Illetve, hogy sorsunk lényeges kérdéseit mélységeiben értsük meg. És ez a megértés már a megoldás felé vezető utat mutatja meg! Ugyanígy az is, ha valamit feketén-fehéren ki merünk mondani.  

Az elmélyült beszélgetések kifejezetten gyógyító erővel bírnak, a leírt vagy kimondott szavaknak – vagy akár a hanglejtésnek - olyan mélységei is feltárulhatnak előttünk mely mellett esetleg korábban elmentünk. Érdekes, hogy együtt jelenik meg a héten a mélység (Plútó) és a magasság (Uránusz), mintha egy csodálatos dimenzióugrásban lenne részünk hirtelen. Persze magasabb dimenzió felé indulunk most már (el ne tévesszék az irányt J).

Mire jó tehát használni ezeket az égi energiákat? Kommunikációs téren – vagy a tanulás terén – megugrani olyan feladatokat is, melyek eddig esetleg nehéznek tűntek. A Plútó pont ahhoz ad nagy sorsfordító erőt kezünkbe, hogy egy – egy beszélgetésben akár dimenziót ugorjunk, így lépve ki az ördögi körből! Épp ezért kiváló alkalom arra is, hogy eddigi gondolkodásunkon fordítsunk egy radikálisat.

 

Január 30-n kedden a délutáni órák különösek jók arra, hogy egy dallal megszólítsuk az isteneket. Varázserőt ad a kezünkbe a Csillagos Ég ekkor a zenén, az éneken keresztül! Kedden délután 17 órakor ugyanis a Hold inspiráló kapcsolatba kerül a Merkúr bolygóval, aki a Lant csillagképében halad még éppen. Ezzel Orfeusz Lantja egy órára újra életre kel! S miért van ebben olyan nagy varázserő? Mert a Lant csillagainak olyan nagy az ereje a muzsikán keresztül, hogy még az istenekre is lehet hatni vele. Így kedden délután 17 órakor, aki kérni szeretne valami számára nagyon fontosat, tegye meg bátran, de úgy, hogy énekeljen el hozzá egy szívének kedves éneket, vagy pendítse meg a húrokat a gitárján (vagy más hangszeren). És nem kell aggódni, az isteneket nem érdekli szép –e a hangunk vagy sem? Tudunk –e profin játszani azon a hangszeren vagy sem? Őket csak a szívbéli szándék, s maga a belőlünk áradó dallam érdekli, ettől meglágyulnak, s mindent megmozdítanak, hogy szívbéli álmunk teljesülését előmozdítsák az Égből. (Fontos épp ezért, hogy konkrétan fogalmazzuk meg amit szeretnénk.)

Ennek a keddi délutánnak azonban van még egy érdekessége. A Merkúr a Lant csillagai mellett a Kis Róka csillagaival is érintett, hiszen annak az alfa csillagával áll együtt miközben a Holddal táncol! Ez a misztikus óra kifejezetten kedvez a mágikus női energiák működtetésének. Egyben megadja a másik világba való átlépés lehetőségét is, mely akár egy belső dimenzió-váltás is lehet, mint élmény. Lelkünkkel tudunk ráérzékelni egy másik világra (melyhez persze egyfajta lelki finomhangolás kell)! Nagyon jó időpont épp ezért meditációra, az Égiekhez intézett kérésre vagy a női gyógyító erők működtetésére. A beszélgetésekben a nőiség emelő ereje, a női ráérzések titokzatossága fokozottan érezhető. Nagy varázslat lehetősége rejlik benne. De hozzáteszem főleg akkor, ha a Kis Róka mágikus erejét egy dallal vagy hangszerrel támogatjuk meg.  

Január 31-n 14 órakor január második (!) Teliholdja ragyog fel az égen a Rák csillagkép közepénél, a Jászol csillagaiban. Méghozzá holdfogyatkozással kísért Telihold! Erősebb, titokzatosabb az átlagnál. Nagyon jól segíti, hogy minden szeretetnélküli dolog véget érjen, s hogy a családi kör helyreálljon vagy megerősödjön. Múltból hozott családdal kapcsolatos fájdalmak, lelki sérülések letehetőek vele, s általa, ezt is támogatja.

Mivel párhuzamosan a Vénusz együtt áll a Vízöntő csillagkép múlt vízében a leszálló holdcsomóponttal, ezért kiemelten jó lehetőség ez a szerdai Telihold a múlt terheitől való felszabadulásra, mind párkapcsolati téren, mind a családi karma témájában, illetve akár a kettőt összekötve. Előző életek terhei, sérülései alól szabadulhatunk fel, olyan terhek alól is, melyekkel talán nagyon régóta küzdöttünk belül.

Ugyanezen a napon a Merkúr a vízöntő jelébe lép, mellyel abszolút segíti a tisztázó beszélgetéseket, illetve, hogy tisztán, világosan megértsünk lényeges dolgokat. Mivel égi környezetét tekintve a Bak csillagkép fejéhez ér ekkor, ezért a Telihold fényében szerdán a múltat is megláthatjuk most, mégpedig azt is, ami eddig el volt takarva előlünk. A felszabadulásban, a teherletételben talán pont ez segít, hogy a „vakfoltra” látunk rá.

Természetesen a Rák kör alakú középső része - a Jászol csillaghalmaz - egyúttal a Belső Otthon (vagy Belső Templom) színhelye is. Január utolsó varázslatos napján ide, Belső Templomunkba is segítenek visszatalálni az égi energiák. De ugyanígy visszatalálhatunk családunkhoz is, mely lehet vér szerinti kötelék, de lélekcsalád is akár. Kihez tartozunk valójában, mely „család” kötelékébe, erre világít rá az Istenanya.  S arra, ha türelmesen elindulunk befelé egyszer csak rátalálunk Lelkünk Templomára, ahonnan a sorsvarázslás szálai kiindulnak. De ha ezek a szálak sérültek, fájón lüktetnek vagy esetleg elszakadtak az évezredek viharaiban, akkor itt az ideje újra helyreállítani őket, hogy a bennünk élő Mágus kilépve a Hold Templomból végre szép világot varázsoljon a varázsszálakkal.       

 

 

Áldott januári napokat!

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2018. január 22.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

Profilkép


 


Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Online: 17
Összes: 5027066
Hónap: 41991
Nap: 1307