Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TEREMTŐ NAP MÁRCIUS 2018

 

TEREMTŐ NAP

A DUNAKANYARBAN

 

 

Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Azaz minden ember születésétől fogva rendelkezik teremtő erővel!  Olyan időket élünk, hogy ez az üzenet egyre aktuálisabbá válik, egyre többen ébrednek rá eredendő isteni mivoltukra. Arra, hogy társ-teremtők vagyunk.

A rendezvény célja segíteni a résztvevőknek a bennük szunnyadó teremtő erőt és isteni varázserőt tudatosítani, felébreszteni, valamint hatékonyabban működtetni. Mindegyik előadó a maga szemszögéből fogja körüljárni ezt a témát. Gyönyörű helyszínen, a Dunakanyarban, közvetlenül a Duna-parton, igazi színes tavaszi hangulatban!

Ezen az egész napos rendezvényen szó lesz többek között arról, hogy lehet a magunkkal hozott teremtő erőket tudatosabban, nagyobb örömmel megélni és alkalmazni a gyakorlatban? Méghozzá egyszerűen! Újra fogunk kényes témákat is érinteni: pénz, anyagi bőség.

S természetesen szó lesz a nemzeti szintű üzenetről is, a magyarság számára kiemelten fontos aktuális hatásokról és lehetőségekről.

Mindig arra helyezve a fókuszt, akár egyéni, akár nemzeti szinten: mire figyeljünk, mi a feladatunk a magas szintű működés érdekében? Mit kell mindehhez magunkban változtatni?! Hiszen végső soron itt a kulcs.

Az idei Teremtő Nap különlegessége az lesz, hogy a gazdasági világot és a spirituális világot szeretném kicsit közelebb hozni egymáshoz. Ezért egy forradalmi lépéssel meghívtam egy kiváló közgazdászt, Pataki Gábort, hogy beszéljen a pénzügyi világ új útjáról, a kriptovalutákról. Persze a laikusok számára is érthető megközelítésben. Ezzel abban szeretnénk segíteni a jelenlévőket, hogy a tavaszi időszak nagy kiemelő energiáit nem csak szellemileg, hanem anyagilag is meg tudják lovagolni ha úgy érzik. Ha mást nem azáltal, hogy kitágul a horizont az újszerű megoldások felé. Hiszen idén ez lesz a kulcs.

Persze emellett - az érme másik oldala - a meditációról és annak gyakorlati emelő erejéről is elhangzik majd egy előadás, szintén kézzel fogható megoldásokat nyújtva. A sorsát ugyanis az tudja tökéletesen kézben tartani és abból a legjobbat kihozni, aki nem csak az egyik világban jártas, hanem mindkettőt, a szellemit és az anyagit is uralja!

 

A helyszínen most is lesznek kiállítók.

 

Sudár Krisztina kristályékszerei:

 

Urbán Anita aromaterapeuta illóolajokkal:

http://www.aromaforyou.hu/

 

Balla Ede Zsolt szakrális földrajz témájú könyvei (délelőtt) 

Kereszty András György könyvei (délután)

 

Részletes program:

9:30 – 11 óráig  Veres Mónika: Megnyitó, asztrozófiai előadás (Elsősorban az idei évben rejlő kivételes kiemelkedési lehetőség, és az ezt kísérő két kiemelten fontos kozmikus hatás. Ezen kívül a tavasz nagy kiemelő pillanatai és a nyár csodálatos lehetősége.) 

11:15 – 12:45 óráig  Balla Ede Zsolt: "Sziklából szikra" (új előadás!) 

13 – 14 óráig ebédszünet  

14 – 15:30 óráig  Pataki Gábor közgazdász előadása. "Kriptovaluták világa közérthetően." A jövő befektetése vagy lufi az egész? A nyugdíjunk záloga? És hasonló izgalmas kérdéseket járunk körül. 

16 – 17:30 óráig  Kereszty András György.  A meditációról. Azoknak is, akik még nem próbálták!  

 

A helyszínen a Közösségi Házban büfé üzemel, meleg és hideg italokkal, melyet a varázslatos Duna-parti teraszon lehet elfogyasztani.  

 

Időpont: 2018. március 25. vasárnap  9:30 - 17:30 óráig (Regisztráció: 9 órától!)

Helyszín: Verőce, Művelődési Ház, Árpád út 20.  (Dunakanyar) Megközelítés vonattal: a verőcei vasútállomáson az aluljárónál jobbra kell fordulni, elmenni a főútra és ott balra fordulni, az út jobb oldalán lesz a Művelődési Ház. (Vonatok a Nyugatiból indulnak.) 

Belépő díj: 10.000.- Ft/ fő/ nap. A részvételi díjat a helyszínen kell fizetni a kezdés előtt fél órával. Kérem, aki érkezik ezt vegye figyelembe, mert az első előadás 9:30 órakor elkezdődik. Köszönöm!

 

 

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi címen lehet: 

veresmonika09@gmail.com

 

 

Várunk mindenkit sok szeretettel!

 

Veres Mónika

szervező

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.