Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új korszak Teliholdja

Új korszak Teliholdja

 

 

Szeptember utolsó keddi napján a hajnali órákban egy nagyon szép, új kezdeteket jelző Telihold ragyog fel az Égen.

Így hétfő este vagy kedd reggel (szeptember 25.) kiválóan alkalmas bármely új dolog elindítására. Érdekessége, hogy oly kivételesen szép kozmikus pillanat részesei lehetünk, mikor a Telihold pontosan a tavaszpontra áll! Tudjuk, hogy a tavaszpont egy teljesen új korszak, akár egy új időszámítás kezdetét jelzi. S most ugyanezt teszi ez a varázslatos szeptemberi Telihold is.

Ráadásul nem csak a Hold és a Nap a résztvevője, hanem négy bolygó egyszerre. Hiszen a Nap tágan, de még együtt áll a Merkúrral, s a Hold is, a Nap is teremtő fényszöget (kvadrát) alkot a Telihold idején a Nyilas csillagkép nyilánál haladó, lényeget megcélzó Szaturnusszal.

Lényegében pár órára (kedden) létrejön ismét egy nagy teremtő háromszög, mely kardinális pontokat érint. Az a változás, az az új korszak, ami most megjelenik tehát kardinális lehet, fajsúlyos, azaz akár sorsfordító is. (A három érintett kardinális pont zodiákust tekintve: Nap a mérleg jelében, Hold a kosban, Szaturnusz a bak jelében.) Ezzel a Teliholddal – ha akarunk – akár fordíthatunk is egyet a sorsunkon. Ha akarunk.

Jelentős, hosszú távon is meghatározó változásokat indíthatunk el a keddi Telihold hatására – vagy Vele karöltve. A Szaturnusz a Nyilas csillagképből adva bele energiáját arra figyelmeztet ismét, CSAK a lényegre koncentráljunk, csak a sorsunk szempontjából igazán lényeges dologra helyezzük figyelmünket! Egyúttal a legmagasabb Isteni Tudás értékére, s magas mércéjére is ráirányítja figyelmünket, ha mást nem tanítás (vagy rossz célválasztás esetén korlátozás) formájában.  

Minden Teliholdnak mágikus ereje van. (Őseink használták is tudatosan ezt az erőt.)  A varázserő most abban rejlik, ha felismerjük saját sorsfordító erőnket! Ha felismerjék, mit kellene célba vennünk – s mit nem!  Ha felismerjük, hogy itt van az a kozmikus pillanat, amikor különösen támogatja az Ég, hogy új dolgokat – vagy akár egy új korszakot – indítsunk el életünkben az Isteni Tudást követve vagy alkalmazva, de csak ha jól célzunk.  

Kicsit jobban rávilágítva az asztrozófia küldetésére hadd tegyem hozzá: a csillagok, az aktuális égi energiák (vagy azok tudatosan megélt hatása) abban is segítenek például ilyenkor, hogy ha valami fontos lépést szeretnénk  mostanában megtenni, akkor azt tudatosan ehhez a naphoz, ehhez a Teliholdhoz érdemes igazítani. Miért? Mert a kezdet törvénye alapján, amilyen a kezdet, olyan lesz az egész. Tehát jövő kedden (szeptember 25-n) elmondható, hogy hosszú távon tudunk elindítani valamit az életünkben, méghozzá úgy, hogy az akár egy sorsfordító változást is hozhat áldással. Ez persze lehet egy belső megélés is megint – főleg a Teliholdnak van erős belső hatása - akként, hogy ezen a keddi hajnalon vagy keddi reggelen megszületik bennünk egy döntés vagy egy új terv sorsunkat illetően, tehát egy fajsúlyosabb kérdésben (melyet a gyakorlatba majd úgyis átültetünk, mikor eljön az ideje). Sokszor, ha éjszaka ragyog fel legerősebben a Telihold az is megtörténik, hogy álmunkban kapjuk meg az üzenetet Fensőbb Énünktől vagy Égi Segítőinktől és reggelre úgy ébredünk, hogy lelkünk már őrzi ennek „lenyomatát”, s a döntés már bennünk van.

A kos jelében érdemes egy tudatos áldozatot meghozni ezen a Teliholdas éjszakán hogy, amit tervezünk az hosszú távon is áldásra forduljon. Hiszen közvetve ugyan, de azért megjelenik az áldozat – áldás ősi törvénye.

A csillagképi környezet szerint viszont a Telihold a Visszaúszó halakban mutatja meg gyönyörű istennői arcát. Vele szemben a Nap a Szűz csillagkép múltba lépő lábánál jár. A Halak – Szűz tengelye révén a keddi éjszaka és hajnal egyúttal a teljes rend megalkotására is kiváló pillanat. A dolgok teljesen a helyükre kerülnek ilyenkor: rend bent, rend kint. Nagyon jó érzés! Így már könnyebb egy új korszakot elindítani.

Mit tesz hozzá még az új időszakot jelző Teliholdhoz a vele teremtő kapcsolatba lépő Nagy Mester, a Szaturnusz?  Egyrészt jelezheti azt, hogy ideje van elindítani valamit, ideje van belekezdeni valami újba. Vagy most van itt az ideje máshogy elkezdeni (a Visszaúszó halak szellemi vezérlete szerint ez akár visszatérő üzenet vagy feladat is lehet). De egyúttal azért fokozatosságra, türelemre is int.

Így tehát érezhetjük a Telihold hajnalán egy új korszak lehetőségét vagy lendületét életünkben – de egyúttal a Szaturnusz kicsit behúzza a féket. Hogy kinél miért, ez már egyéni, az egyéni sorstervek függvénye. De általában azért szokott ilyet tenni a szigorú és szentséges Nagy Tanító, hogy megtanuljunk bizonyos pillanatokban alázatosan fejet hajtani a Sors Terv előtt, melyet az Égben alkottunk magunknak (csak az egó sokszor szeretné elfelejteni). A türelem tanítása másrészt szólhat arról is, hogy hosszú távon stabilabb dolgokat tudjunk létrehozni, illetve, hogy amit elkezdünk az valóban kiállja az idő próbáját. Hogy maradandó, igazán értékes, s a valóságban is kézzelfogható dolgokat tudjunk létrehozni.

A hamis ábrándoknak, a sorsunkat érintő önbecsapásnak tehát kifejezetten nem kedvez ez a Telihold, akár erre vonatkozó tanítást is hozhat, hisz elveti. Viszont a jó hír, hogy ami része a sorsunknak, ami életképes, ami igazi érték, annak megvalósulását a Szaturnusz most segíti. Egyfajta próbatétel tehát megjelenhet kedden, de tartsuk szem előtt, hogy csak az Örök Értékek, a stabilitás és az életképesség érdekében. 

Kísérő hatás, hogy szerdán (szeptember 26-n) áll együtt harmadszor is a Mars a nyár nagy főszereplőjével a leszálló holdcsomóponttal! Továbbra is a Bak csillagkép múltba tekintő fejénél, a Sas és a Kis Róka csillagaival is érintve. A múltra visszanézni, annak is a nagy titkaira, rejtett összefüggéseire, lelki mélységeire kiváló alkalom ismét. Tudatosítani a tudatalattit még egyszer megadatik (a nyarunkat szinte végig kísérte, lassan lezárul), érdemes élni vele. Mert olyan mélyben megbúvó lelki hatásokra segít rálátni, mely a tudatalattiba volt eddig temetve (akár életek óta), s mely ez idáig talán úgy teremtette, varázsolta világunkat, hogy arról sejtésünk sem volt. Az igazi nagy titok, az igazi nagy erő az, ha EZEN tud valaki változtatni! A keddi Teliholddal karöltve mindez most különösen nagy varázserő, de csak akkor, ha van bennünk kellő bátorság, hogy tudatalatti régióink feltérképezésére legalább elinduljunk.   

A vasárnap beköszöntő őszi napéjegyenlőség (mely szintén egy új korszak üzenete), mindezt természetesen fokozottan támogatja.

 

Összességében tehát kedden és szerdán egyszerre jelenik meg az elindulás, a kezdeti lépések, a lendület, valamint a fokozatosság, a türelem, a kivárás, a lassúság üzenete – az igazi bölcseknek ez így együtt: sorsfordító erő. 

A keddi tavaszponton felragyogó Telihold segít kezünkbe venni Fényes Égi Nyílvesszőnket, s határozottan célba venni azt, ami igazán lényeges, hogy ennek fényében elindulhasson egy kardinális változás belül. A Nyilas visszafordulva a Skorpió szívét veszi célba az Égen, azaz a legmélyebb, a legerősebb, az isteni szeretetet. A Szaturnusz és a Telihold közös hatására tehát most egy új korszak  indulhat el életünkben, ha felismerjük és megcélozzuk az egyetlen igazán lényegeset: a szeretetet!

 

 

Áldott őszi napéjegyenlőséget kívánok szeretettel,

Veres Mónika

2018. szeptember 23. 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.