Utazás a Skorpió Király Birodalmában
Utazás a Skorpió Király Birodalmában
Nemzeti Ünnepünkön, október 23-án, a Nap belép a skorpió zodiákus jelébe, s ezzel megkezdi útját az Év Körén a Skorpió Király mélységesen mély, misztikus birodalmában.
Eljött hát a legmélyebb belső átalakulás ideje. Azzal, hogy mindeközben a Nap csillagképileg továbbra is az Angyal csillagképében halad, így önmagunk átminősítéséhez, „újjászüléséhez” angyali segítséget kapunk. Az Angyal csillagai révén a magasabb világokkal tudjuk továbbra is szorosan tartani a kapcsolatot. Angyalainktól konkrét segítséget kérhetünk, s kapunk is! A segítséget soha ne feledjük el hálás szívvel megköszönni. Érdemes most minden este Angyalunkhoz intézett imával zárni a napot, s reggel ugyanígy kezdeni az új napot. Kérjük segítségüket a tisztulásban, a belső átalakulásban, a felesleges terhek letételében, a belső sötétségtől való megszabadulásban, s a Helyes Út megtalálásában. Minél jobban megnyitjuk szívünket az angyali erőknek, annál könnyebben tudjuk most a skorpió idejében átminősíteni önmagunkat, életünket, sorsunkat. (Tehát a skorpió és az Angyal üzenete együtt, egymást kiegészítve érvényesül.)
A skorpió stációja a legnagyobb titkok, a legmélyebb érzelmek, a legmélyebb (át)változás időszaka az évben! Hétköznapjaink most önmagunk fizikai, lelki szintű átminősítéséről szólnak. Olyan mély változásokat is hozhat ez a pár hét, hogy azt élhetjük meg, régi énünk meghal – s az új megszületik. Vagy régi életünk hal most meg – s az új megszületik. Ez a legmélyebb átalakulás időszaka: halál és újjászületés. Valami meghal, s valami új megszületik, de már jóval magasabb minőségben. (A természet is kicsit „meghal” most, hogy aztán majd egy új minőségében, még ragyogóbb formájában újjá szülessen.) A Nap a Mars és a Plútó uralma alatt halad, így mindez belső küzdelmeket is hozhat, azaz az átalakulásért, életünk sorsfordító változásaiért valószínűleg kicsit meg kell küzdenünk. De ez magas szinten soha nem külső, hanem belső küzdelem! Lényegében az egóval vívott küzdelem. Hiszen az egó az, amely görcsösen ragaszkodik életünk berögzült szokásaihoz, a régi sémákhoz, régi viselkedésmintákhoz. Az egó az, ami nehezen engedi el azt, amit már megszokott – félelemből vagy kényelemből. A skorpió megtanít rugalmasabb lélekkel élni. Egyúttal megtanít meglátni a Fényt életünkben (még ha eddig a felszín alatt is volt), meglátni a felszín alatt rejlő dolgokat, valamint megtanít arra, hogy az élet valódi szentségei a Lélek Birodalmában lakoznak!
Csodálatos lehetőség, hogy ebben a mély belső átalakulási időszakban végre megleljük a belső biztonságot. Tisztánk rálátunk arra, hol, miben, kivel vagyunk igazán lelkileg biztonságban. Mik a valódi „biztos támpontok” az életünkben.
A Nap segítségével egyúttal a saját legmélyebb belső sötétségünkre látunk rá. Ez néha ijesztő lehet. Mert az, amit a skorpió idejében meglátunk magunkban, olyan dolgokat is a felszínre hozhat, ami elől talán évek óta menekülni próbáltunk, aminek a „meglátása” elől hosszú idő óta hamis álarcok mögé bújtunk, hamis ábrándokat kergettünk, vagy Igazi Sors Utunkat próbáltuk kikerülni. Meglátni önmagunkban hibáinkat, tévedéseinket, bűneinket, gyarlóságainkat, gyengeségeinket bizony fájdalmas lehet. Bátorságra van szükség mindehhez. Most válik érthetővé a skorpió egyik jelszava: „Az Igazság a felszín alatt van.” Sorsunk nagy Igazságaival, jelenlegi élethelyzetünk nagy Igazságaival való szembesülés, illetve az erre való rálátás adatik meg most. Azért írtam így „adataik meg”, mert ez adomány! Áldás! Ugyanis csak így tudunk végre fordítani sorsunkon, csak így tudjuk levágni magunkról azt, ami nem Fény, csak így tudunk a belső átminősülés eredményeként végre egy magasabb szintre lépni, teljesebb és fényesebb életet élni! Ez a teljes újjászületés időszaka! Hiszen miközben régi énünk meghal, közben a belső átalakulás, a mély lelki meglátások és belső sötétségünk levágásának hatására egy Új Ember születik meg! Először csak a mélyben, a felszín alatt, aztán majd hamarosan (a nyilas idejében) megindulhat a fénynemzés a felszínen is.
A skorpió időszaka nem ismeri a kompromisszumokat! Szenvedélyes, tüzes, kirobbanó hetek előtt állunk, néhol túlfűtött érzelmekkel vagy helyzetekkel. De jelzem újra: ha esetleg „háborús övezetben” találnánk magunkat (akár a Társunkkal, akár a családban, akár a munkában) ne feledjük, NEM kint kell „megharcolni” senkivel, hanem BENT van leküzdeni valónk! Önmagunk felett kell győzelmet aratni most, s belső „haragvó” démonainkon kell úrrá lenni és felfényesíteni.
Az impulzív, radikális skorpió energiák egyben azt is jelzik, ha valaminek már lejárt az ideje életünkben és nem akarjuk önként adni, hát a vörös páncélba öltözött harcias Skorpió Király ellentmondást nem tűrően elveszi tőlünk. Amin tehát már túl kell lépnünk (hogy ezáltal egy magasabb szintre léphessünk!), abban most nincs kompromisszum vagy „köztes megoldás”. De jó hír, hogy ugyanilyen nagy lendülettel vethetjük bele magunkat ezekben a hetekben a szerelem mélységeibe, s minősíthetjük át kapcsolatunkat. A legmélyebb, legszentebb szexuális energiák kibontakozásának, felszínre törésének idejét éljük.
A skorpió épp ezért a befelé figyelés, a belső vizsgálódás ideje (nem hiába rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák). Most ne a külvilág zajával foglalkozzunk! Legyen erőnk, bátorságunk bent-re nézni és önvizsgálatot tartani. Fontos megérteni, hogy életünkért: sikereinkért és kudarcainkért nem mások a hibásak, nem mások a felelősek, hanem csak mi magunk. De azt is meg kell érteni most, hogy ahhoz, hogy sorsunkban magasabb szintre léphessünk – önmagunk átminősítésén, felfényesítésén túl – le kell vágnunk magunkról mindazt, ami nem Fény, amiben nincs szeretet, vagy ami már nem méltó hozzánk. Ez lehet egy rossz szokás, egy hamis álarc, az egó gőgje vagy görcse, hamis illúziók, egy lehúzó munka, egy fénytelen kapcsolat - és persze a mai világban főleg a félelmek! A skorpió kiváló időszak arra, hogy lemenve belső „alvilágunkba” kristály tisztán, vakító fényű lámpással a kezünkben átvilágítsuk félelmeinket, gátlásainkat, lelki blokkjainkat és mindezt egy határozott mozdulattal levágjuk magunkról. Így felszabadulva nyerjük el a belső biztonság varázslatosan szép állapotát.
Ezekben a hetekben nem lehet a felszínen lavírozni! Aki eddig esetleg kerülte életében az elmélyülést, az igazi lelki minőségeket, a szerelem érzését, a mély érzelmeket (félelemből vagy karmikus blokkok, kötések miatt) annak most a skorpió ideje elhozza az átalakulásnak azt az állapotát is, amelyben megtapasztalható az igazi érzelmi elmélyülés legszentebb varázslatos birodalma. Megtapasztalható, hogy ez jó. Még a „nagy félők”, a mindig okoskodók, a megrögzött racionalisták is megláthatják most, se az érzelmektől, se a mélységektől nem kell félni, hiszen ha az ember egy csöppnyi bátorsággal háttérbe állítja kicsit az egóját és meztelen lélekkel oda mer állni a másik elé, akkor olyan áldásban lesz része, amely semmilyen földi dicsőséghez vagy anyagi sikerhez nem fogható. Mind a spirituális - szellemi, mind az anyagi világban „sikeres” emberekre igaz, sikerük egyetlen valódi mércéje a bátorság, mely egy másik ember felé való teljes megnyílásban, a külső álarcuk letételében, s lelkük teljes megnyitásában realizálódik.
A meghozott ego áldozat áldássá válik!
A skorpió másik fontos üzenete a szerelem és a lelki elmélyülés mellett a hűség. Nem túl trendi fogalom a mai világban. Sőt… Pedig a Skorpió Király Birodalma őrzi ezt az ősi titkos erőt! Ugyanis a hűségben elképesztő nagy erő van! Orfeusz és Euridiké mondája ékes bizonyítéka ennek. Ugyanis amikor a szépséges Euridiké meghal a Párja, Orfeusz nem fordít neki hátat, nem kezd el azonnal „egy másik igazit” keresni, nem vigasztalódik futó kalandokkal, hanem megfogja fenséges égi lantját és elindul szeretett kedvese után az alvilágba, Hádész Nagyúrhoz. Embert próbáló feladat! Orfeusz mégis vállalja! Elindul egy olyan ösvényen, melyre kevesen merészkedtek előtte, s amely tele van veszélyekkel, próbákkal, kísértésekkel, démonokkal. Ez lényegében a beavatás útja, mely minden igazi szerelem „történetében” megjelenik. Ugyanis próbatételek, veszélyek és nehézségek nélkül az ötödik elem esszenciáját, a szer-elemet, nem adják az Égiek földi halandó birtokába. Ezért meg kell küzdeni! Nem hullik csak úgy az ölünkbe, a próbákat ki kell állni érte! Ezen a beavató úton (a hétköznapi, s hétköznapin túli próbatételek ösvényén) dől el, két ember valóban mélyen összetartozik –e, vagy csak múló szalmaláng volt találkozásuk.
Épp ezért a Nap skorpióban megtett útjára abszolút igaz, amit már írtam korábban is: a párkapcsolatok világában most a „szakad vagy mélyül” jelszava érvényesül. Ami csak szalmaláng életű, ahol két embernek már nincs dolga egymással, vagy nincs lelki kapcsolódás, az most megszakad (meghal). Ami viszont kiállta a próbákat, ahol két ember lelki kapcsolódása a mélyben igazán erősnek bizonyul, az ebben az időszakban megerősödik és varázslatosan elmélyül, felemelkedve egy magasabb minőségbe. Jellemző erre az időszakra, hogy az átminősülés révén a halottnak hitt kapcsolatok (vagy érzelmek) is újjászülethetnek.
A Nap november 04-ig tartózkodik az Angyal csillagképében, aztán lassan eléri a Mérleg csillagképet, amely majd november elején a megmérettetés és az Isteni Igazság idejét hozza el a lelki elmélyülés napjai mellett. Azonban ezen az őszön varázslatos idők köszöntenek be ránk! A dimenzióváltás sokat emlegetett kétesélyes történetei és a világvége hangulat kellős közepén a Nagy Öreg, Szaturnusz Mester szép csendben – ahogy szokott, minden különösebb felhajtás és hajcihő nélkül – lassú léptekkel besétál az Angyal csillagképébe, s november 02. és 16. között (majdnem két hétig) együttállásba kerül az Égbolt egyik legfényesebben ragyogó csillagával, a Spica - val. Majd ezt követően majdnem két évig (!) itt is marad az Angyalban! Hogy mit is jelent konkrétan mindez, még a legközelebbi novemberi írásban (vagy hanganyagban) lesz róla szó. Most elől járóban csak annyit: azok a magas szintű, emelkedett, segítő angyali energiák, melyeket az elmúlt hetekben a Nap, a Merkúr és a Vénusz rövid időre elhozott, most a Szaturnusz által hosszú időre stabilan és biztosan jelen lesznek az életünkben. Nagyon komoly, hosszú távú szintemelkedést elhozva arra az élet területre, amelyen éppen a Szaturnusz halad születési képletünkben! A Nagy Mester ezzel azt üzeni: „Eljött az ideje, egy magasabb dimenzióba fellépni. De csak kellő érettséggel adatik meg.” Különleges és ritka lehetőség, mely egy emberöltőben legfeljebb csak kétszer köszönt be. Varázslatos erő a felemelkedéshez, egy magasabb dimenzióba lépéshez!
Nagyon érdekes jelenség, hogy a Vénusz – Merkúr együttállás a következő két hétben három jelentős fényszög kapcsolatot is alkot az Égen! Ebből kettő (a Marssal és a Neptunnal) kvadrát fényszög, azaz kézzel fogható racionalizáló, teremtő erőt ad a kezünkbe. Mivel a Vénusz és a Merkúr a Kígyótartó csillagképében haladnak így most az emberi kapcsolatok (főleg a párkapcsolatok) meggyógyításában konkrét teremtő erő lesz, illetve megteremthető vele a legmélyebb lelki megtisztulás is. Főleg az október 27-28. rejt impulzív, szenvedélyes energiákat (erős szexualitással fűszerezve), amely elsősorban a férfi – nő kapcsolatok átminősítésére, elmélyítésére alkalmas. A legmélyebb titkokat érthetjük meg, s mondhatjuk ki, egyben a nagy szerelmi vallomások napjai is. Ha valami eddig a felszín alatt titok volt, erős késztetést fogunk érezni tisztázni ezt. Az anyagi (pénzügyi) világban is szép teremtő erő, az Uránusz a kosban járva segít üzleti, anyagi dolgaink elindításában vagy új utakra lépésben.
Az oroszlánban járó Mars és a skorpióban táncoló Vénusz teremtő fényszöge által egy olyan érzelem tudatosodhat bennünk, amely eddig talán a felszín alatt, rejtve volt, amit eddig esetleg önmagunk elől is eltitkoltunk. Az érzelmi tudatosodást nem kizárt, hogy konkrét szavakba is öntjük (legalábbis sokat gondolkozunk rajta mostanában). A legmélyebb titkokra láthatunk rá mind önmagunkban, mint társainkban, s erős késztetést érzünk a titkos dolgok felszínre hozására, elmondására.
A Neptun és a Vénusz-Merkúr racionalizáló fényszöge szintén a lelki elmélyülést segíti (úgy tűnik ezekben szinte minden e körül forog). Talán mélyre temetett félelmeinkről fogunk gondolkozni vagy beszélgetni másokkal. Ez a lelki megtisztulást segíti a vízöntő vízében! A legmélyebb érzelmekkel fordulhatunk nem csak Társunk felé, hanem gyermekeink felé is.
Október 28-án este beköszönt a második Jupiter – Plútó trigon fényszög. Ez mind egyéni szinten, mind a magyarság életében igen jelentős inspiráló üzeneteket hozhat! A Plútó ugyanis a Nyilas csillagképben, a Déli Korona felett jár, a Szent Koronáról is üzenve. A Jupiter révén az Isteni Törvény, a legmagasabb rendű Isteni Igazság impulzusa ér el bennünket mind a magyarság küldetését, mind egyéni sors utunkat illetően. A szeretet és a megbocsájtás bölcsessége hatalmas erővel fog kiáradni ekkor, s felfényesít mindent maga körül. Az Égi elrendelés ugyanilyen radikális erővel mutatkozhat meg (mind egyénileg, mind nemzeti szinten). Főleg az ősi női bölcsesség átminősítő, felfényesítő erejének napjai ezek. Egyúttal a hit sorsfordító erejéről is üzen! Talán ahhoz kapunk általa isteni inspirációt, hogy valamit újra elindítsunk életünkben (hiszen a Jupiter a Kos csillagképében jár). Az isteni tudás, a legtisztább égi bölcsesség elsöprő kiáradásának napja. Mivel a Jupiter a Kos fejénél jár, mely a Tejútra tekint, így az isteni minőségekre láthatunk rá életünkben. Ez lehet akár egyfajta jövőbe látási időszak is, vagy általában annak a meglátása, hogy merre kell terelni életünket ahhoz, hogy a legmagasabb szintet, a szeretetet, a teljességet, azaz az isteni minőséget élhessük.
Ezáltal a magyarság életében is komoly üzenet – égi iránymutatás – lehet a jövőről!
Skorpió Király tehát a mélybe visz minket a következő hetekben, hogy meglássuk mindazt, ami eddig a felszín alatt volt, akár önmagunkban, akár társainkban. Ezzel segíti legmélyebb belső átalakulásunkat, a (belső) sötétségtől való megszabadulást, hogy a Fény lelkünk Belső Templomában megszülessen, s ez a Belső Fény aztán felragyogjon kint is, felfényesítve kapcsolatainkat, otthonunkat, sorsunkat - nemzetünket. És ezúttal – korszakalkotó módon – Szaturnusz Mester által mindehhez a legmagasabb angyali segítséget kapjuk meg az Égtől.
Szeretettel kívánok gyönyörű elmélyülést a borongósan színes őszi napokra!
Veres Mónika
2011. október 24.
Szokásomtól eltérően ezúttal november hónapban külön kitérek a sokat emlegetett 11:11:11 kódra, melyet sokan kapunyitásként emlegetnek. Hogy valóban kinyílnak –e „kapuk”, s ha igen, milyen kapukról is lehet szó arról részletesebben a novemberi hanganyagban lesz beszámoló (de természetesen a novemberi írásban is lesz rá majd utalás).

