Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zádkiel visszahívó tekintete

 

 

 

A hajnali fényben először csak elmosódottan körvonalazódott ki a kék sziluett. A lány óvatosan nyitotta ki a szemét az ágyban, félt, hogy csak álmodta az egészet és egyszer csak eltűnik az Égi Tünemény. A nagy szilvakék szárnyak azonban nyugodtan pihentek az Angyal háta mögött, miközben puhán leült az ágy szélére és bársonyos kezét gyengéden végighúzta a lány homlokán. „Zádkiel vagyok. Az érzelmi sérülések Gyógyító Arkangyala. Engem küldött, hogy elmondjam, már nem kell sokat várnod Rá. Úton van Feléd.” A lány először tanácstalanul nézett a ragyogóan kéklő szemekbe. A hosszú, sokszor kínzóan fájdalmas út, ami mögötte volt bizonytalanná és talán kicsit bizalmatlanná is tette, hitte is, amit az Angyal súgott, meg nem is. Felült az ágyban, megfogta Zádkiel kezét és bár kicsit remegett még mindig a varázslatos látványtól, mégis izgatottan kérdezte: „De hát mi tartott ilyen soká? És miért Téged küldött maga helyett?” Az Angyal ismerte jól a lány türelmetlenül lüktető erejét, rohanó gondolatait, azonnal-akaratát, így hát szárnyait óvatosan összegömbölyítve lassú mozdulattal, kényelmesen neki dőlt az ágy támlájának és nyugodt mosollyal válaszolt.

„Az Idő Ura még korlátokat állított közétek, hisz bölcs meglátással tudta jól, Neked rendezni valód van még. Ne Őt okold! Valójában te késleltetted az Idő Szavát. Legbelül még nem voltál kész Rá. Azért engem küldött, mert én őrzőm Őt mostanában, és kapcsolatba akart lépni Veled, hogy tudd, tudja ki vagy, érez téged, de szüksége van még gyógyító támogatásomra. Közben az Égi Tanács is úgy döntött tudatják Veled, készülj, mert szüksége lesz a Te gyógyító erődre is! Vannak olyan sebesülések, amiket nem elég angyali erőkkel gyógyítani, Földi Szerelem kell hozzá. Néha nehéz lesz. De nem szabad feladnod.” A lány ijedten nézett az Angyalra, és még erősebben szorította a fénylő kezeket. „Megsérült?! De hát mikor elváltunk, még erős volt és egészséges! Mi történt vele?!”

Zádkiel szomorúan sóhajtott és elgondolkozva az ablak felé nézett. Tudta, nem mondhatja el a lánynak azokat a fájdalomba veszett ütközeteket, gyilkos lélek tőröket, amiket a férfi hosszú inkarnációk végtelen csatamezején égetett a lelkébe. „Kapott eleget. Néha igazul. Máskor igaztalanul.” Szólalt meg halkan. „Most visszatér Hozzád. Dönts el, kell –e így sebesült lélekkel is? Tudod –e igazán szeretni Őt? Meg tudod –e gyógyítani a szerelmeddel? Vállalod –e Őt ÍGY, ahogy van? Te dönthetsz. Mi tiszteletben tartjuk szabad akaratodat.”

Felállt az ágyról és megindult az ablak felé. Az angyal szárnyak lágy suhogással felkavarták a szoba levegőjét és félrelibbentették a Nap első sugarai előtt a püspöklila függönyöket. „Én segítem Őt mindenképp a gyógyulásban. Mit döntesz?”  A lány lehunyta a szemét. Fájdalom, öröm, mámoros boldogság és félelem kavargott a szívében. „Ő a Társam. Nem fogom cserbenhagyni. Küldhetitek. Övé a szívem.”

Zádkiel elmosolyodott. Jó válasz, gondolta magában. Bízott a lány erejében és bátorságában. „Süss neki szilvás lepényt! Jó sok fahéjjal! Imádni fogja!” Kacsintott vidáman búcsúzóul, miközben puha fényörvényt kavarva maga körül egyre feljebb emelkedett, hogy megvigye az Égi Tanácsnak az örömhírt: a szerelem ereje meggyógyítja a földi világban a sokat harcolt, összetört, fájdalmát takargató férfi lelket végre.       

A lány miközben visszafeküdt az ágyba kezébe gyűjtötte a paplan redőiben megbújó mélykék angyaltollakat és az arcához szorította. Erőt merített belőlük. Mézillatú álomba ringatta az Angyal búcsú érintése, de még hallotta Zádkiel távolból elmosódó szavait: „Mond meg a Többieknek is, nyissák meg a szívüket, mert a Férfi Energiának szüksége van a Női Szív szeretetére! Szüksége van a lágyságra, a megnyíló elfogadásra, a puha ölelésre, a bíztató suttogásra, a gyógyító simogatásra, a reményt adó mosolyra! Össze vannak törve. Olyan vastag falakat emeltek maguk köré, amiket csak Ti tudtok áttörni. De nem harccal! Ezt soha ne feledd! Csak szerelemmel. Lágysággal. Türelemmel. Gyógyító léleklátással.” A lány már messze járt. Visszatért egy útra, amelyről majdnem letévedt. De az Üzenetet vitte magával a lelkében.                 

 

 

Egészen különösen szép jelenségnek leszünk a részesei október elejétől egészen 2010. év végéig. Október 03-án vasárnap az esti órákban a Vénusz újra együttáll a Marssal (hasonlóan az augusztus 20-i eseményekhez). Most azonban egy másik csillagképben, varázslatos égi környezetben, a Mérleg csillagkép múlt serpenyőjénél és a Kígyótartó csillagkép elejénél. Majd ezt követően jön az igazi varázslat! A Vénusz, a szerelem és szépség istennője ugyanis ezúttal nem folytatja égi útját a Marssal, hanem visszafordul és retrográd (hátráló) mozgással visszatér az Angyal csillagképbe – újra. Mindez ráadásul a skorpió zodiákus jelében történik, ami a Vénusz poláris minőségét ebben az évben egész kivételesen egészen 2011. január elejéig megtartja! Tudjuk, hogy a poláris minőségű Vénuszban sokkal több munka van. Talán jobban meg kell dolgoznunk az érzelmekért, egy kapcsolatért, vagy egy alkotó munkafolyamatért. Azonban a lehetőség is átlagon felüli, egészen fantasztikus benne! Ennek az évnek a végén (októbertől, decemberig) így arra kapunk egy kivételesen ritka (!) lehetőséget az Égiektől, hogy az átlagnál jobban elmélyüljünk érzelmi téren, az átlagnál erősebb varázslatos szerelmi kapcsolatot alakítsunk ki, illetve, átlagon felüli teremtő alkotásokat hozzunk létre (vagy indítsunk útjára) a legmagasabb angyali támogatással.

 

A Mérleg múlt serpenyőjétől az Angyalba visszaforduló, skorpióban alámerülő Vénusz ezen az őszön kifejezetten arra hívja fel mindnyájunk figyelmét, hogy nem élhetjük tovább pusztán a felszínen az életünket! Arra akarnak az angyali dimenziókból rámutatni, vegyük észre végre, hogy a felszínen élt „élet” csak látszat élet. Csak egy hazug álarc. Halott lelkű emberek keserű keringője, amiben az aláfestő zenét nem az Igaz Érzelmek, hanem az Önző Érdekek zenekara húzza.

 

Épp ezért ezen az őszön arra kapunk lehetőséget a Sorstól, hogy újra elmélyüljünk. Ha valamilyen érzelmi mélység, vagy egy mély lelki kapcsolat mellett esetleg korábban elmentünk volna (mert féltünk tőle, vagy az egyszerűség kedvéért inkább a felszíni életet akartuk helyette választani), hát most az angyalunk határozott mozdulattal megfogja a vállunkat és visszafordít, hogy - újra - belemélyedjünk egy szerelembe, egy mély érzelmi kapcsolatba, vagy egy magas szintű, impulzív teremtő munkafolyamatba. Ezen az őszön a szenvedélyes érzelmeké, a szerelmi elmélyülésé és a szerelemből született alkotásoké a főszerep! Az angyal visszahívó szava segít azoknak is, akiknek eddig esetleg pont az érzelmi elmélyüléssel volt gondjuk (például mert féltek a szerelemtől és ezerrel védekeztek ellene), mert most kifejezetten nekik segít ez az időszak az átlagnál (vagy önmagukhoz képest) jóval, de jóval mélyebbre menni.

 

A szenvedélyes skorpióban haladó Vénusz és az Angyal csillagkép közös üzenete, hogy csak a szerelem által válhatunk tisztábbá és csak a szerelem szárnyain léphetünk fel egy magasabb dimenzióba. Ehhez pedig nem elég a felszínen, üres életet élni, ehhez IGAZI elmélyülésre van szükség! Olyan lelki alámerülésre, amely tán félelmetes világ mindazok számára, akik eddig fej-vesztve menekültek előle, amelyért talán kockázatni kell eddig megszokott „nyugodt” (vagy inkább látszat) életünket, de amely az egyetlen célba vezető út az igazi boldogsághoz és egy jóval magasabb minőségű élethez. Az egyetlen út!

Ne feledjük, hogy az Angyal dimenzió kapu! Aki vállalja most az elmélyülés szentséges élményét (akár egy teremtő alkotásban, akár egy spirituális szövetségben, akár a családi kapcsolatain belül) és az Igazi Szerelem teljes ego feladást kívánó állapotát, annak a jutalma nem marad el. Ugyanis az, ezen az őszön lényegében kap egy – újabb - esélyt, hogy magasabb dimenzióba emelkedjen. Egy tisztább, egy boldogabb, egy teljesebb életminőségbe.    

 

Október első hétvégéjén a Mérleg csillagkép múlt serpenyőjénél együtt álló Marsnak és Vénusznak köszönhetően az Igazságra jövünk rá érzelmi téren. Az Igazságot értjük meg a szerelmi életünket, vagy valamely emberi kapcsolatunkat illetően. Méghozzá a legmagasabb rendűt, az Égi Igazságot! Ezt mutatják meg Fentről. A párkapcsolatok világában az Égi elrendelés megállíthatatlan előretörése várható. És pont ez lesz az, ami visszafordít a tiszta érzelmek felé, hiszen ezért fordul vissza a Vénusz az Angyalba! Az Igazság szólítja vissza. Úgy is mondhatnám: az Igaz Szerelem hívó szaváról szól mindez. Mert a tisztaság és a mélység mellett ezúttal nem tudunk elmenni. Még ha talán akartuk volna is korábban, elárulom, ezen az októberen nem fog sikerülni. Az angyali hívó szó erősebb parancs a világon minden félelemnél, kétségnél, gyávaságnál, kényelemnél. És ez így van jól. Hiszen pont arról üzen a Vénusz és a Mars, a Nő és a Férfi újabb násza a Mérleg csillagképben, hogy az Isteni Törvény maga a Szerelem. Mert teremteni, és felfelé emelkedni csak így lehet. 

 

Egyúttal október első napjai a mérlegelésről is szólnak. Mérlegre tesszük a múltat. Hol tartunk most érzelmileg az életünkben? Hova jutottunk az elmúlt években? Milyen kapcsolatokban éltünk? Milyen társ van mellettünk? Kik a barátaink? Igazi szeretetben, szerelemben élünk, vagy csak a felszínen lébecolunk? Egyáltalán van az életünkben normális, mély, értékes emberi kapcsolat, amiben kiteljesedhetünk? Mi magunk tudunk szeretni? Van, aki minket igazán szeret? Egyáltalán hova akarunk eljutni? Tudjuk mi az a Szerelem? Éltünk már mély érzelmi biztonságban, teljességben?

 

Tehát eljött a nagy érzelmi mérlegelés ideje. A mérleg múlt serpenyőjébe beletesszük mindazt, ahogy eddig szerettünk, amilyen kapcsolatokban eddig éltünk. A szívünk, a szeretni „tudásunk”, a társas kapcsolataink mérettetnek meg és Égi Ítélet alá kerülnek (nem földi!). A múlt mérettetik meg. És az Igazság elől ezúttal nem lehet elbújni. Ami könnyűnek találtatik azt kíméletlenül magunk mögött kell hagynunk. Viszont ami állja a nagy Égi Mérleg magas mércéjét, ami felé kibillen a mérleg nyelve, azért (vagy azzal) visszafordulunk a legtisztább angyali dimenziók birodalmába, az érzelmi elmélyülés és a szenvedély szentséges világa felé. Mert a mérlegelés eredményeként ráébredünk, hogy igenis elegünk van a felületes életből, a látszat kapcsolatokból, vagy a menekülésből, és szeretnénk végre az eddiginél magasabb minőségű életet élni, egy méltó kapcsolatban, egy magas minőségű Társsal. Rájövünk, hogy vágyunk a mélységekre, vágyunk a teljességre, vágyunk az ön-feladásból megszülető szerelemre, amiben újjászülethet az egész lényünk, és amiben végül jobb emberré válhatunk.    

 

A Vénusz és a Mars találkozója a Kígyótartó csillagképet is érinti, így az sem kizárt, hogy a gyógyulás miatt fordulunk vissza egy mély érzelmi helyzet felé, vagy az Igaz Szerelemhez. Mert megérezzük a lelkünk legmélyén, hogy igazán meggyógyulni felszínes életet élve nem lehet. Szeretet nélkül nem lehet.

 

A Vénusz különleges őszi útjával kapcsolatban még egy csillagképet érdemes megemlíteni (mert szintén egészen decemberig tartó, tehát hosszabb távú üzenete van!), ez pedig a Hydra. A Hydra (az Eridánusz folyóhoz hasonlóan) nem a földi irányban halad, hanem visszafelé, az Égi irányban. A Vénusz most tehát hátráló mozgásával szinte felveszi a Hydra áramlását. Abban segít minket, hogy érzelmi téren a mély belső, rejtett dolgainkat tudatosítsuk! A Hydra azért vezet el most a múltba, az elmélyülés felé, hogy még jobban megismerjük önmagunkat és a saját érzéseinket. A legeslegmélyebb érzéseket is tudatosítja bennünk. ezen az őszön. Mert ez vezet el a megújuláshoz és a felemelkedéshez! Ez vezet el a Fény felé.

 

Mindemellett szeptember 30-án éjjel a Nap együttáll a Szaturnusszal a Szűz csillagkép múltból ellépő lábánál, miközben mindketten realizáló (kvadrát) fényszögben vannak a holdcsomóponttal. Úgy tűnik mindebből, ezekben a napokban sarkalatos válaszút elé érkeztünk! A választás az igazi értékek és a múlt csábító erői, vagy berögzült sémái között történik. Pontosan azt rendezzük el magunkban, hogy milyen út van mögöttünk, milyen életet éltünk eddig, mennyire volt értékes mindez? A múltban találunk –e igazi szentség élményt, igazi értékes kapcsolatok, értékes barátokat, vagy ideje egy teljesen másik úton (válaszúton) tovább indulni. A Nap Fényével kristály tisztán fogunk rálátni az Igaz Értékekre. Meglátjuk azt is, ami örökérvényű, időt álló, és ezzel szemben azt is, ami már életképtelen, idejétmúlt. Mindennek hatására úgy tűnik péntek fele határozott döntéssel túl lépünk a múlton (ha mást nem legbelül meghozva a végső döntést). A nagy átértékelés és ön-rendezés hatására arra látunk rá, hogy mi a követendő útirány sorsunk útkereszteződésénél állva. Mindemellett a Vénusz és a Mars együttállása is „múlt rendezést” idéz. Mindez így együtt fajsúlyosan az érzelmi mérlegelést és rendezést sürgeti. Ez a hét tehát most nagyon erősen a múltról szól: a múlt átgondolásáról, átértékeléséről, és az értéktelenen való tovább lépés odázhatatlan szükségszerűségéről! A válaszút arra is vonatkozhat, eljött az ideje a (saját magunk által emelt) korlátokon való tovább lépésnek.

 

A Szaturnusz a tapasztalatok bölcsessége is. A Nappal való együttállása révén most szó szerint a „saját bőrünkön” tapasztaltat meg velünk valamit a Nagy Mester, ami arra késztet, hogy konkrét tettek formájában tovább lépjünk. Ez lehet akár kemény lecke is. Viszont aki a múltját már végleg elrendezte, és helyén van az élete, annak a Fény megtapasztalásának fenséges élményét hozza el. 

 

Tovább fokozza a hatást, hogy a Merkúr szombaton (október 02-án) inspiráló (oppozíciós) kapcsolatba kerül a Jupiter-Uránusz együttállással, szintén a Szűz múltból ellépő lábánál. Mindennek az együttes üzenete, hogy mind érzelmileg (Vénusz), mind szellemileg (Merkúr), mind az anyag szintjén konkrét cselekvő módon (Nap) rendeznünk kell az életünket. Helyre kell tennünk önmagunkat, a gondolatainkat, a vágyainkat, a lelkünket, az érzelmeinket, a szerelmi életünket, az emberi kapcsolatainkat, a kreatív alkotó erőnk működését, az anyagi dolgainkat. Lényegében mindent.

Azt értjük meg október első hétvégéjére, hogy eljött az ideje annak, hogy tovább lépjünk mindazon, ami gúzsba köt, ami gátol, ami akadályoz a kiteljesedésben, ami értéktelen, ami nem igazi magas minőség. Ami akadályoz a Fény felé indulásban.  

 

Végül szeretném újra megemlíteni, hogy a szeptember 18-án éjjel lezajlott Jupiter-Uránusz együttállás hátráló mozgása a halakban az egész 2010. év végét meghatározó üzenettel bír! Befejezzük ugyanis életünk egy régi korszakát. Egy fejezet most véget ér! A 2010. decemberig tartó időszak pedig a felkészülés ideje. Tehát a következő hónapok feladata – és lehetősége – felkészülni az új kezdetekre, az Új Korszakra (ami majd 2011. elején indul igazán el). Ez elsősorban belső, lelki felkészülés! Mély belső, átminősítő, átalakító és letisztító folyamatok zajlanak le most. Már érezzük a „változás szelét” – hiszen már megsuhintotta lágy szellőjével a szívünket – és már megindultunk a Változás Útján, de az igazi nagy elindulásra még egy kicsit türelemmel várnunk kell. Mert addig még belső (lelki, szellemi) munkáink vannak.

Nagyon leegyszerűsítve: most készülünk fel lelkileg életünk Új Korszakára. Olyan új fejezetre, ami hosszú, hosszú évtizedekre (vagy örökre) megváltoztatja majd Sorsunk irányát. Ez pedig alapos belső megtisztulás és érzelmi elmélyülés nélkül nem megy. Aki ezt most nem vállalja, bizonyos Kapuk nem fognak kinyílni előtte.   

 

Ezekben a hónapokban az Igazi Utunkat találhatjuk meg. EZ tisztul le bennünk. Talán olyan döntéseket kell meghoznunk ennek érdekében, ami szembe megy eddigi életünkkel, vagy a „földi logikával”. Talán mi magunk megyünk kicsit szembe a racionális világ elvárásaival. Mindez nem számít! Mert most kifejezetten csak akkor tudunk elindítani egy új, egy magasabb minőségű életszakaszt, ha tudunk az Égiek fejével gondolkozni, ha meghalljuk a Pegasus csillagkép jövőről szóló üzenetét, ha hallgatunk az intuíciónkra és a belső hangunkra, ha merünk kicsit „fordítva” járni, vagy „fordítva” elindulni egy új úton. Akár érzelmileg, akár munkában, akár bármely élethelyzettel kapcsolatban.

 

A mélyben igazi nagy változások zajlanak. Alakulnak át az emberi kapcsolatok, az anyagi világ szövetségei, és a családi erőviszonyok. A Szellem Világ is készülődik. A változás illata állandóan ott bizsereg a levegőben. És kitörni készül. De mire nagy erővel a felszínre a jön, már erősnek és tisztának kell lennünk.

 

 

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2010. szeptember 26.