A szabadság mesterei

A szabadság mesterei

Nagyon fontos egy percre megállni és visszatekinteni a tavalyi évre. Mert a hatása most is érezhető. Sőt, érezhető lesz mostantól mindig, hiszen alapjaiban változtatta meg az életünket. 

A megértés a kulcs! Hogy ez megszülessen. Mert akkor fejlődés van és lesz ebben az időszakban.

Hiszen már semmi nem lesz olyan, mint volt 2020. előtt. És ez nem is baj. Ha jobban belegondolunk és megértjük a mélyebb értelmét, a mélyebb összefüggéseit kicsiben és nagyban is, az egész Földre nézve is.

A tavalyi esztendő sorsfordító volt. A Szaturnusz és a Plútó együttállása a Jupiterrel ritka kozmikus jelenségnek számított és a három nagy „sorsbolygó” közös tánca mélyreható VÁLTOZÁST hozott az egész emberiség életében. Azt jelezte a bak jelében és a Nyilas csillagai alatt együtt állva a nagy hármas, hogy a régi rendszernek, régi világnak lejárt az ideje, teljesen meg kell „haljon”. Aki megértette a tanítását és elindult befelé, elindult a saját mélységei felkutatására, az egy minőségi változást, egy minőségi átalakulást tudott kihozni mostanra ön-mag-ából és belül rátalált – de legalábbis elkezdett ráérezni – isteni mag-jára. Ez volt (van) ugyanis ennek az égi hatásnak a végső CÉLJA. És ebben a folyamatban nekünk mag-aroknak kiemelten fontos szerepünk volt, van és lesz a következő évtizedekben is. 

„Mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap ….”

Az Élet Őrzői vagyunk.

Tehát az elmélyülésről és belső transzformációról szólt – vagy kellett volna szóljon – a tavalyi esztendő, ezért szorított a Szaturnusz keményen „korlátok” közé, azt kérve, „maradj otthon”. Azért, hogy legyen időd ön-magaddal foglalkozni. Legyen időd meglelni magadban a Fényt. Legyen időd végre befejezni az életképtelen dolgokat. Tanítás és figyelmeztetés volt egyénileg , de az egész emberiség számára is, hogy ez nem „élet” így tovább és a Föld nem pusztítható tovább.

„Állj le ember! Ne ezen az úton menj tovább! Mert ez zsákutca.” Kiabálta, üvöltötte a fülünkbe a mesteri Szaturnusz és radikális Plútó.

Ezt hozta, ezt tanította a „vírus”. (Egyfajta eszközként.) És tanítja tovább. Meddig tart még a tanítás? 2021. év végéig biztosan. Akkor lesz ugyanis a harmadik szaturnuszi fényszög – idén már az Uránusszal szövetségre lépve. Utána viszont lassan kiold ez a nagyon erős – fejlesztő – hatás és 2022-ben már az enyhülés ideje következik (majd csak 2022. őszén tér vissza egy kicsit). 

De azért itt álljunk meg egy szóra. Mert nem ilyen egyszerű a helyzet.

Mert ami ennél is érdekesebb, hogy a Plútó 2023. márciusában belép a vízöntőbe! A teljes felszabadulás csak akkor érkezik meg. Illetve, valójában ekkor kezdődik el. A teljesre gondolok (ha érted). Hogy milyen formában, milyen természeti és földi jelenségekkel? Ezt még nem lehet pontosan megmondani. Hiszen attól is erősen függ, akkor és ott milyen tudati szinten áll majd az emberiség? Mennyire lesz szükség radikális, akár szélsőséges (meg)tisztulásra. Föld Anya nem bírja tovább a kizsákmányolást, s ha kell, radikálisan leveti magáról azokat az energiákat, azokat a romboló, élet-ellenes hatásokat, amik ellene dolgoznak. A Teremtő és a Teremtés ugyanis az ÉLETET védi. Mindenek előtt. Mostantól pedig a minőségi életet. Az istenhez – az istenemberhez méltót.

Igen, emelték a tétet. Magasabb lett a mérce. Jól látod. Jól érzed. Mert a mérce mostantól az isteni. Az, amiben él a Fény. A többinek vége van. Hívhatjuk dimenzióugrásnak is, ha tetszik. Egy magasabb tudatállapotba lép fel a Föld. És visz, emel magával mindenkit, aki bírja, aki megugorja.

Elsősorban a SZÍVÉBEN.

És minél többen vagyunk, leszünk 2023-ra azok, aki felléptek egy magasabb tudatszintre és szív-tengelybe álltak, annál könnyebben tud végbemenni a nagy megtisztulás és megújulás a Plútó sorsfordító erejével majd, ha eljön az ideje. A folyamatban a magyarságnak, a MAG-oknak kulcsszerepe van.

De térjünk vissza a jelenbe. Hiszen addig (2023-ig) még az idei esztendőt végig meghatározza a Szaturnusz – Uránusz teremtő fényszöge, mely háromszor aktiválódik. Volt már erről szó korábban. Emlékeztetőül: az elsőn túl vagyunk, a második június közepén köszönt be, a harmadik pedig Karácsony idején majd. Olyan ez az év kicsit, mint a csiki-csuki a malomban.

Az egész folyamat tehát a szabadság tanítása. Ez fontos. Hiszen a Szaturnusz olyan minőség, amely nem enged addig a szorításból, amíg tanítását teljesen meg nem érted. Addig szorít. Ez zajlik most. 

De ha egy szaturnuszi tanítást egyszer végre megértesz, akkor át tudod ültetni a gyakorlatba és képes vagy működtetni. És ez nagyon jó hír! Hiszen ez a nagy lehetősége az idei esztendőnek! Ez a teremtő energia (amely a kvadrát fényszög) pont ebben segít. Használd hát erre! Mi a tanítása tehát ennek a visszatérő szaturnuszi hatásnak?

Hogy a szabadság belül van, nem kívül. Hogy válj szabaddá! Bent. A szívedben.

Tudom, sokan bajlódnak ezzel a mondattal, nem értik. Mit jelent ez? Mi az, hogy belül? A szintemelkedés kulcsa pedig pont ez. Hogy minden BELÜLRŐL indul ki, és semmi sincs ott „kint”, ami benned BENT ne lenne meg. Tehát a varázspálca – a hatalom – a te kezedben van! Mert BELÜL változtatni bármikor lehet, ez kizárólag rajtad áll. Vagyis, nem vagy kiszolgáltatva senkinek és semminek többé! Amint ezt megérted. Mert isteni mag-odból, isteni tengelyedből bármilyen változást, bármilyen új hatást elindíthatsz és ez előbb, utóbb biztosan testet ölt az anyagban. Vagyis, belül a szívedben, az elmédben meg tudod változtatni a körülötted lévő anyagot, a világodat. Hatalmadban áll. Hiszen Isteni Fény ragyog benned.

Persze ehhez egy minőségi változásra van szükség, egy radiális szemléletmód váltásra. Emlékszel? Pont ebben akart segíteni tavaly a Plútó. Tehát az Univerzumtól, Égi Testvéreidtől minden segítséget megkapsz, amire szükséged van most. Kérdés, veszed -e az adást? Érted -e a lényeget? És ha igen, átülteted -e mindezt a gyakorlatba? Most átültetheted, működtetheted – a tiszta istentudást.

Nézzük, hogy lehet belül változtatni? Önismerettel persze. Több út is vezet ide. Az általam ismert és legjobbnak tartott az egyéni asztrozófiai elemzés, illetve a rendszeres meditáció – és mellette az imagináció. Hiszen az egyik legnagyobb erő a kezedben – amit soha senki nem vehet el tőled – a képzelőerőd. Azonban nem mindegy hogyan és mire fordítod. Kizárólag jó, pozitív képekre, vágyakra kell irányítani, méghozzá kitartóan és ha lehet egy vagy két témára fókuszálva. A szétszórt, ide – oda csapongó képzelet nem hoz eredményt. Ahogy a rossz képeket megjelenítő sem (vagy ne adj’ isten pont a félelmeidet teremti meg). A szaturnuszi tanítás tehát itt is megjelenik most, a kitartásra és a koncentrált figyelemre tanítva. Erre van most nagy szükséged.

Ugyanazt a pozitív, boldog képet lásd csukott szemmel, újra és újra. Újra és újra. Légy kitartó, üzeni a Szaturnusz. A koncentrált figyelemnek most sokkal nagyobb a teremtő ereje. És ami nagyon fontos, hogy adj ERŐT, energiát a belső képednek! (Ehhez kapsz nagy segítséget ezen a héten, de főleg április 08-09-10. napjaiban.) Csak energiával feltöltve tudod lehozni az anyagba, csak így tudod lehorgonyozni. A szeretet és a boldogság ezek az energiák, ezt kell a képzeleted erejével társítanod. Tégy sok, sok energiát szívbéli belső képedbe! (Április 08-09-10.) Inkább ide told az energiáidat, ne add oda a „külvilágnak”!

Ha megérted miről szól az időszak és ráhangolódsz a fényszög magas szintjére, akkor a magad javára tudod fordítani ezt a szép teremtő erőt a zseniális Uránusszal és a mesteri Szaturnusszal. A belső szabadság megteremtése az egyik kulcsa és lehetősége. Belül válj szabaddá a félelmektől! És hallgass zseniális ötleteidre!

Az igazi szabadság ugyanis a félelmek nélküliség állapota. Itt újra szeretném jelezni, hogy elsősorban a meditáció az, ami felszabadít, mert a gondolatok csendesítése hozza meg ezt a belső – szabad – állapotot. Illetve a meditációban tanulod meg uralni a gondolataidat, ezáltal válsz képessé arra, hogy aztán tudd JÓ IRÁNYBA tudatosan működtetni őket. A Szaturnusz ráadásul továbbra is a Bak csillagaiban jár, jelezve, ideje van belső korlátaidat átlépni és a sorsod feletti uralmat visszaszerezni. Segít benne a Szaturnusz, segít ezt kézzel foghatóvá tenni az anyagban. A Bak királyi csillagkép – a belső királyság fokozatos, kitartó és türelmes felépítése zajlik most magas szinten.

Kicsit előretekintve az előttünk álló hónapokra azt lehet mondani, hogy Sárkányölő Szent György napjaiban a felszabadulás megkezdődik, melynek a csúcsa április 30. lesz a Nap és az Uránusz együttállása. A nyár eleje, a június azonban tartogat újabb meglepetéseket, hiszen beköszönt a második Uránusz – Szaturnusz kvadrát, ráadásul egy hátráló üzenettel. A csiki-csuki ha folytatódik is kint, neked továbbra is a belső utadra érdemes tudatosan fókuszálni és a benned élő zseni ébresztésére.

Minnél inkább megnyílsz ezekben a hónapokban az új dolgoknak, új lehetőségeknek, annál inkább megnyílik egy új út, hiszen az Uránusz az úttörő Kos csillagát érinti. Összegezve a folyamatot, aki képes idén a megújulásra, korlátai átlépésére és a belső szabadság állapotába lép, az egy magasabb – isteni – minőség felé indulhat el.

Az előttünk álló héten elsősorban az április 9. péntekre szeretném felhívni a figyelmet. (Illetve április 08-09-10. végig.) Az erőteljes, lendületes Mars kerül egy teremtő fényszögbe a mély lélek bolygójával, a Neptunusszal pénteken. Gyönyörű hatás. Érdekessége, hogy a Mars már Nimród csillagai felett halad, érintve a Bika csillagait is, miközben a Neptun már a Visszaúszó halak csillagainál táncol. Visszatérő lehetőségek, visszatérő társak és a magyarság – MAG-tudat – számára visszatérő feladatok, visszatérő nagy lehetőségek jelenhetnek meg benne.

Erőt ad felvállalni egy nagyon mély – eddig akár eltemetett – érzelmet. Tudatosítja mi van bennünk a mélyben, lelkünk titkos régióiban. Ne lepődj meg, ha esetleg olyan érzés is a felszínre jön most, amit talán eddig valamiért magad előtt is eltemettél, eltitkoltál. Mindez, azaz a Mars tudatosító ereje abban segít, hogy a felvállalás legalább ön-mag-od előtt megtörténjen, hiszen ez segít rálépni egy másik útra. Az Eridánuszi Útra, melyre Nimród lép fényes lábaival az Égen (és lépett anno itt a földön is, hogy az első istenkirályságot megteremtse). Ez az Égi Út bizony nem a megszokott. Nem a földi logikát követi, hanem a kozmikus irányt. Gyakran szembe megy eddigi gondolkodásoddal, akár eddigi életeddel is. Talán sokan nem értik. Nem baj. Hosszú távon ez a jó irány, hiszen nem az egót szolgálja, ez az isteni én iránya. Az Eridánusz végén pedig maga Főnix vár rád, a Feltámadás Fényes Madara. Kövesd hát bátran a Lelked Hívó Szavát!

Ezen túl erőt adhat ez a hétvége tudatosítani akár mély félelmeket is. Ami elsőre esetleg nehéz lehet, de fontos, hogy egyúttal elhozza az emelő erőt, hogy győzelmet arass önmagad (főleg a lehúzó félelmek) felett. Főleg péntek este (április 09.) a képzelet ereje átlagnál sokkal nagyobb! Érdemes ezért ezen az estén (vagy napközben) a legfontosabb terveinket, szívbeli vágyainkat vizualizálni, újra és újra hittel, erővel feltölteni. (Érdemes a neptuni energia miatt kerülni aznap az alkoholt, mert gyengíti a képzelet isteni erejét és erősítheti a félelmet.)

Összegezve. Magas szinten az előttünk álló napok tudatosítják mit jelent az EGYség érzése, állapota. Akár belül isteni énünkkel, akár a szerelemben, akár igaz társainkkal. Visszatérő szövetségesekkel vagy egy nagy visszatérő örök szerelemmel is akár.  Ritka szép elmélyült pillanat. Az erő lelked legmélyén ott szunnyad, üzeni, meríthetsz belőle. Erőt ad nem csak önmagad meghaladására, de az egód lecsendesítésére és az isteni éneddel való szövetség megerősítésére is.

Azt javaslom tehát péntek este szánjatok egy kis minőségi időt meditációra. Ha lehet a belső képalkotó technikával társítva, hogy szívbéli terveidet könnyebben behívd az anyagba. (Szeretettel ajánlom ehhez akár az általam készített Teremtő Meditációt is.) 

A következő hét erőteljes, lendületes energiákat tartogat majd a Nap, a Vénusz, a Merkúr és a Plútó közös, átminősítő és különösen nagy szintemelő hatásával. Akár „dimenziót ugorhatsz” vele. De erről később lesz szó …

Szeretettel kívánok békés napokat:

Veres Mónika

2021. április 06.

Ha tetszett az írás, kérlek támogasd egy megosztással:

Facebook
Email