Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A felvállalás ideje Nimród fényében

A felvállalás ideje Nimród fényében

 

 

A férfi megállt a táncparkett szélén és szigorú tekintettel végig nézett a bálteremben hömpölygő vidáman táncoló sokaságon. Egyenes tartással állt, erősnek, magabiztosnak érezte magát. Győztesnek. Sérthetetlennek. Úgy érezte, teljesítette kötelességét, eljött a bálba, hívták, fontos volt, itt volt. Ennyi. Most már hazamehet. Nincs itt dolga.

Határozott mozdulattal megfordult és gyors léptekkel a kijárat felé indult. Már a ruhatárnál járt, mikor az angyal elébe toppant. Vidáman rákacsintott, majd hatalmas szárnyaival átölelte és egy határozott mozdulattal visszapenderítette a táncparkett szélére. A férfi döbbenten nézett rá. Döbbenten, aztán mérgesen, szinte dühösen, szikrázott az indulattól. De az angyalt ez cseppet sem érdekelte. Továbbra is huncut mosoly csillogott a szemében, jól szórakozott. Szerette a férfit, nagyon szerette, hisz születésétől fogva vigyázott rá. Ismerte mindenkinél jobban, minden rezdülését. Így hát tudta, azon ritka pillanatok egyike van most, mikor ellentmondást nem tűrően közbe kell avatkoznia. Kell. A férfi érdekében. És mert a Sors Angyala  jelzett nemrég az ügyben. Tehát mások érdeke is. Olyan kozmikus pillanat köszöntött be, mikor a Nagy Tervet tovább halogatni nem lehet, mikor kibúvókat találni nem ér, mikor a gyávaság már nem mentség, mikor a félelem már nem lehet az úr. A Tervet végre kell hajtani. Olyan ritka pillanat ez, mikor az Ég közbeszólt és Istenanya elindította legszigorúbb angyalait, hogy ha kell, ha nincs más megoldás, hát lépjenek közbe. A szabad akarat törvénye pár kozmikus pillanatra most háttérbe áll és felülírja egy magasabb Törvény.

Így hát, ehhez képest, a férfi dühe most senkit sem érdekelt. Ezt tudta persze a szíve mélyén ő is. Tudta – bár először tagadta -, miért penderítette vissza az angyal. Hisz rég meglátta már a báli sokaság mélyén azt a szempárt, aki miatt valójában – bár persze ezt is tagadta – ide jött ma este. Azt a szempárt, aminek mélyén egy olyan tekintett lakott, egy olyan fénysugár, ami – ha engedi - darabokra töri vastag álarcát, minden eddigi tervét és tökéletesen felépített életét. És őt magát is. Legalábbis amit eddig annak hitt.

De mikor újra az angyalra nézett megértette, most nincs választása. S bár mindig szabadon döntött mindenben, egész életében a szabadság jegyében élt, megértette, eljött a Pillanat, amikor fejet kell hajtania. A Terv előtt. És – bár még magának sem vallotta be – de még valami előtt. A Szerelem Törvénye előtt. Mert a teremtés legnagyobb erejével, ezzel az őserővel még ő sem hadakozhat tovább. Ahogy az Égi Tervvel sem.

Így hát, vett egy nagy lélegzetet, hófehér ingén szorosan begombolta a legfelső gombot is, mintha ezzel is védőpajzsát szorította volna meg. Szívét megkeményítette, biztos, ami biztos alapon, aztán megindult a táncparkett túlsó vége felé.  A szempár felé. Magabiztosan, határozott, férfiasnak szánt léptekkel. Erősnek érezte magát. Biztonságban hitte magát. Tudta, hogy bármikor képes megkeményíteni a lelkét, bármikor képes felhúzni maga köré acél kemény falait, amin nem hogy a szempár, de még egy porszem sem tud áthatolni – ha ő úgy akarja. Erős a pajzsa. Így gondolta.

Rendben van, ha ezt kéri az angyal, hát megteszi. Elviszi egy táncra. Legyen. Aztán hagyja őt békén az angyal is, a mester is, és az összes égi seregek is, mert ő úgy elmegy innen haza, hogy vissza se fordul, vissza se gondol ide soha többé! Soha! Hidegen, kemény szívvel, vasfalakkal körülvéve, ahogy jött. Ahogy élte eddig egész életét. Őt aztán nem érinti meg semmi és – főleg – senki. Őt aztán nem érdekli semmilyen Atlantisz-mélységű tekintet, nem vonzza semmilyen szív-örvény. Bárkinek, bármikor, bármeddig ellent tud állni. Ha úgy akarja. És akarni fogja. Ez biztos. Annyi fáradsággal építette fel az életét, az egóját, a rendszerét, a szokásait, a bankszámláját, a hétvégéit, a barátait, mindenét. Csak nem fogja a szempár miatt megváltoztatni mindezt? Csak nem fogja egy buta, ősi emlék miatt sutba dobni mindezt? Egy romantikus, ködös elképzelésért, holmi szerelem miatt? Nem. Biztosan nem.

Szigorú, rideg tekintettel lépett a nő elé.  Az összes idegszálával védekezésre kapcsolt. Annyi nővel táncolt már. Annyi szempárba nézett már. Annyi mámoros éjszakán volt már túl. Ez is csak egy nő. Mint a többi. Tudja uralni mindezt. És nem fél! Hiába nevet rajta az angyal – mert látja, hogy nevet -, ő nem fél! Semmitől. Főleg nem ettől a szempártól. Bármikor ellent tud neki állni. Mert így akarja. Nem érdekli a lelke, az a gyönyörű, sugárzó lelke. Nem érdekli az illata, nem érdekli a mosolya – istenem, senki nem tud így nézni, ahogy ő -, nem érdekli a szempillái rebbenése – istenem, hogy lehet így rebegtetni? -, nem érdekli a hangja mámoros csillogása, nem érdekli a tűz, ami lobog körülötte, nem érdekli, nem érdekli, nem érdekli … 

Kezét utolsó erejével a nő felé nyújtotta, aki ekkor kedvesen rámosolyogott. Látszott, hogy örül. Örül a férfinak. Még így zordan is. Vaspáncélba öltözötten is. A magas falakon túl és át is. Az álarcon túl is. Mert látja. A lelkét.

Így csak mosolygott boldogan. Mert boldog volt. Az újbóli találkozástól. A férfi kezének érintésétől, az illatától, a zenétől, a csillagok ragyogásától. Az Élettől. Amit annyira szeretetett. Ahogy a férfit is. Évezredek óta már. Újra és újra, életről, életre. Mindig. Annyi szerepen át és annyi szerepen túl, hisz annyi mindennek látta már. Annyi csatát megvívott már vele. Annyiszor búcsúztatta el. Annyi könnyet elsírt már miatta. Annyiszor látta elbukni, későn felébredni, annyiszor bukott el ő maga is. Mostanra elfáradt. Már nem akart küzdeni, már nem akart győzni, már nem akart sírni, már nem akarta, hogy neki legyen igaza, már nem akarta megmenteni a férfit. És már nem akarta görcsösen maga mellett tartani sem. Még akkor sem, még úgysem, ha pontosan tudta, minden sejtje zsibongta, kiabálta, hogy összetartoznak. Az idő és a tér bármely kiterjedésében, mindig. Öröktől, örökre. Az Isteni Rend szerint.

Abban a percben, amikor az angyal elhívta ide, erre a különös, titokzatos bálra, pontosan tudta, hogy ha csupán egy tánc lesz és semmi több, akkor is megéri eljönnie. Akkor is eljön. Ezért az Örök Pillanatért, ami most beleíródik a Kozmosz Rendjébe. Ezért, amit a férfi szemében lát. És amit soha más tekintetben nem látott. Pedig annyira keresett.    

Így hát, cinkosan rámosolygott az angyalra, aki kislány kora óta kísérte, majd mély tisztelettel fejet hajtott a Sors Angyala előtt és sugárzó mosollyal oda nyújtotta kezét a hűvös falait még mindig dacosan őrző férfinak.

A zene halkan búgott, csendesen áramlott a teremben. Lassan léptek ők maguk is, tétován. S ahogy óvatosan, visszafogottan táncolni kezdtek valami különös dolog történt. A báli terem hatalmas aranyszín kupolája lassan szétnyílt, s a kupola felett felragyogott a Csillagos Égbolt, melyen épp Holdanya tündökölt teljes királynői pompájában. A férfi, bár minden erejével a védekezésre fókuszált, mégis érzékelte a különös változást, s felnézett az Égre. Messze ki a Kupola fölé. Ekkor hirtelen egy kis csillagpor hullott a homlokára, s mintha varázspálcával érintették volna, valami különös zsibongást kezdett érezni a szívében.

És elkezdett emlékezni. Végre emlékezni. Eszébe jutott a Terv, először csak nagy vonalakban, majd fokozatosan egyre több és több részlete. És ahogy törtek fel belőle az emlékek úgy szorította egyre szorosabban magához a nőt. Egyre mélyebb és mélyebb örvény kezdte magával ragadni. De már hagyta. Hagyta, hogy sejtjeit mélyen átjárja a nő illata, a nevetése, bársonyos hangja, kacéran rebbenő szempillái halk suhogása, csillagfényes hajfürtjei és szívének ellenállhatatlanul mély dobbanása. Hagyta, hogy a tűz, ami körülölelte most már őt is megemelje, s újra visszaadja szívébe az ősi erőt.  Valami összetört benne. Valami, amire valójában már rég nem volt szüksége, csak képtelen volt magától megválni tőle.

De még reménykedett. Hátha megmenekülhet még! Hátha mindjárt vége a zenének, s ő utolsó erejét összeszedve kitépheti kezét a sors kezéből és elrohanhat innen, hogy az örök felejtés vízében újra megfürödve régi életét visszakapja.

A Sors Angyala azonban ekkor az Égi Zenekar felé fordult, s intett, itt az idő, váltsanak gyorsabb ütemre. Olyan gyorsra és olyan szenvedélyesre, olyan mélyen búgóra, olyan ölelésre hívóra, hogy mindenki beleszédüljön, akit ma este a táncparkettre hozott az angyala. De főleg a férfi és lelkének másik fele, aki a karjaiban táncol. Egyre gyorsabban és gyorsabban, egyre mélyebb szenvedéllyel kapaszkodva egymásba, egyre forróbb örvényt kavarva maguk körül. Mert már törik a gát, omlanak az évszázados falak, szakadnak a vaslakatok, egy perc és az egész átszakad. S ehhez a varázslatos dimenzióugráshoz szenvedélyesebben lüktető muzsika dukál. Olyan, amiben úgy lobog a tűz és úgy izzik az örök összetartozás ősi mágnes vágya, hogy ők ketten ott a csillagporral hintett, holdsugárral átszőtt táncparketten meghallják végre Nimród hívó szavát. „Ébredj fel ezeréves kábult álmodból és fogd meg szorosan a kezét annak, akit ezer éve szeretsz! Engedd be a Szerelem Éltető Tüzét a sejtjeidbe és állj készen a változásra! Mert szükség lesz rád! De csak a Szerelem Erejével oldhatod meg. Ha lobog benned a Tűz. Különben összetörsz.”

A férfi hirtelen megállt, s ahogy újra feltekintett a Csillagos Égboltra meglátta felettük ragyogni Nimród ősi tudást rejtő csillagait. Látta Nimród csillagai mellett hűséges Kutyáit, látta gyermekeit, az Ikreket, s látta végre a hazavezető Szarvast is. És már emlékezett. Mindenre. Arra is, valójában miért jött ide. Lába kissé megremegett, lecsukta a szemét és elmosolyodott. Majd határozott mozdulattal leoldotta a vaslakatot szívéről, két kezébe vette a nő arcát és olyan forró ősi erővel csókolta meg, ahogy még soha nem csókolt életében.

Az angyalok megkönnyebbülten sóhajtottak fel, széles jókedvükben ők is táncolni kezdtek Nimród csillagfényes táncparkettjén. A Sors Angyala elmosolyodott. Hisz tudta, ezzel a vállalással most már a többiek is könnyebben törik át félelemből szőtt falaikat. Mert a csók, mely a legmélyebb szerelemből született a Kozmosz Csókja lett. Falakat áttörő, ősi kódokat megnyitó, új életet hozó. Változásokat hozó csók. 

 

------------------------------------

 

 

December 12-n hajnalban ragyog fel az Égen az esztendő egyik legerősebb, beavató teliholdja, Nimród Teliholdja. A felvállalás teliholdja, mely nagyon mélyen érint érzelmileg. Különlegessége, hogy a jövő esztendőt végig kísérő, gyökeres változásokat elhozó Szaturnusz – Plútó együttállás sorozatnak mintegy indító rugójaként értelmezhető. Tehát fontos ez a hét! A jövő évről üzen. Megalapozza. Felkészít a gyökeres változásokra. Újra azt igazolva, egyetlen erő van, ami kihúz a legnehezebb helyzetből is, amivel dimenziót lehet ugrani: a szerelem.  

Miért? Elmesélem.

Az előttünk álló hétnek a beavató Nimród –i Teliholdon kívül egy másik fajsúlyos, mélyre hatoló energiája is van. A Vénusz ugyanis december 11-n együtt áll először az óvatos, megfontolt Szaturnusszal, majd Luca Napján (december 13-n) a szenvedélyes Plútóval is. Ez azt jelenti, hogy december 11-13. napjaiban lényegében három bolygó táncol végig szorosan egymásba karolva az Égen: Vénusz, Szaturnusz, Plútó.

S pont ennek az őrülten szenvedélyes táncnak a közepén ragyog fel Nimród Teliholdja december 12-n hajnalban, a felvállalás erejével fűszerezve a zsigeri szintig hatoló és sorsszerű átalakulásokat. Mintegy mágikus erővel összehúzza ezt a hármas hatást!

Azt üzeni, ez a hét elsősorban a nagy érzelmi felvállalások és mélyreható érzelmi átalakulások idejét hozza el. Minőségi emelkedéssel.

A párkapcsolatokban vagy a művészi alkotó munkában hozza fel belőlünk mindazt, ami eddig a mélyben szunnyadt. Vagy úgy is mondhatnám, nem hagyja tovább szunnyadni! És egyben válaszút elé állít, ahogy Nimród is Égi Utak kereszteződésénél áll. Szinte kikényszeríti a VÁLTOZÁST. Azt akarja, hogy érzelmi életünkben – vagy egy kapcsolatban - valami teljesen megváltozzon. S azért fogalmaztam most erősebben, úgy, hogy „akarja” mert a Szaturnusz egyfajta sorsbolygó is, nála nem érvényesül a szabad akarat törvénye. Ami a Szaturnusz szerint a Fent megírt Terv alapján időszerű – azaz sorsunkban ideje van – azt bármely eszközzel, de kihozza belőlünk. Ha megértjük magunktól, akkor önként és dalolva is belesétálhatunk – ha nem, akkor, ha kell kikényszeríti a szükségszerű változást.

Mindez a Plútóval együtt állva a „sors szavát” csak tovább erősíti. Menekülnél, de már nem lehet. Elfutnál, de erejük úgyis utolér és úgy ledöntenek addig stabilnak hitt lábaidról, hogy csak nézel döbbenten. Mert, amit a leszületés előtt Fent Égi Tervként megírtál magadnak isteni szintről, azt itt lent földi síkon felülírni nem tudod. Fejet kell hajtanod előtte. Még akkor is, ha isteni teremtő erőd van. Mert ez a két elv együtt érvényesül. Bizonyos sors-csomópontokat (fenti vállalásokat) azonban kikerülni nem lehet. Most egy ilyenhez érünk el.

Ez a sors-kapcsoló lényegében a Vénusz által most decemberben felkapcsolódik a lelkedben, s mindaz, aminek eddig keményen ellenálltál, mindaz, ami ellen eddig tiltakoztál, mindaz, ami elől korábban menekültél vagy „erő” hiányában megfutamodtál, most nem csak eléd rakja a sors, de egyúttal óriási, soha nem látott ERŐT is ad hozzá. Hogy megugord. És ez nagyon jó hír! Nagy lehetőség rejlik benne.

Mindaz, amire eddig azt hitted „lehetetlen”, most kiderül nem az! Minden, amiben eddig „vesztesnek” hitted magad, most győzhetsz. (Ez egész jövő évre igaz lesz, majd figyelj.)  

Az évente egyszer felragyogó Nimród –i Telihold mindig különleges, hiszen beavató, a többinél erősebb mágikus hatású. De, mint minden Hold-hatás, általában inkább belső élmény. Ezúttal viszont máshogy lesz. Hiszen szorosan kíséri két fajsúlyos, mélyreható változásokat előidéző energia (Plútó, Szaturnusz) és egy érzelmes minőség (Vénusz) tudásának összeolvadása.  A Plútó pedig mindig cselekszik, méghozzá kizárólag érzelmi alapon! Soha nem észből. Tehát az idei Nimród Telihold ezúttal erőteljes cselekvő erővel párosul és konkrét változásokra sarkall.

A szaturnuszi őserő révén a hét közepén megérkezhet az az érzés, hogy egy nagyon mély (zsigeri) érzelemben (szerelemben) teljes bizonyosságot érzel. Akár megingathatatlanná is válhatsz érzelmeidben, vagy (is) azok felvállalásában. Illetve valamiben, ami „vénuszi” téma száz százalékosan biztossá válsz. Nem lesz több kétely!

Ehhez adja magát a Plútó, hiszen érzelmi téren – vagy a kreatív alkotó erő terén – eddig vastag, magasra húzott falaidat segít most teljesen áttörni. És át is kell törni, mert ideje van, jelzi a Szaturnusz. Kikerülhetetlen, sorsszerű ideje. Ahogy annak is, felvállalj valamit.

Amit eddig nem tudtál megugrani vagy áttörni magadban, abban segít, ehhez ad óriási erőt! 

Gyönyörű hatás, hiszen a szerelmetes Vénusz és a mélységesen mély Plútó révén mélyen érzelmes, szenvedélyes energiák, hatások jelennek meg a héten. Ellenállhatatlanul. A halálos szerelem mindent felülíró ereje is benne van. Ennek hatására egy örök, szavakkal leírhatatlanul mély érzelmi szövetség létezésében is biztossá válhatsz. Segít egyértelműen, teljes bizonyossággal ráérezni arra, kivel köt össze széttéphetetlen, ősi szövetség.

S ezt, most úgy tűnik, fel is kell vállalni Nimród mágikus Hold-fényében. (December 12-n hajnalban ragyog fel.) A Szaturnusz miatt „kell”. Mert ez a vállalás így vagy úgy, de része a sorstervnek. S talán nem csak téged érint, hanem másokat is. Nimród által, akár nemzeti szinten is lehet jelentősége.

Persze nem csak szerelem lehet, megjelenhet ez a vállalás anyagi téren, a nőiség terén vagy az alkotó munkában is. Az önszeretet ősi témájában is. 

S még valami. Kiváló lehetőség arra is, hogy a szerelem állapotába hozd magad! Ebből  a belső érzésből merítve lehet ugyanis nem csak sorsot fordítani, de varázsolni is. Ha mást nem, idézd vissza, milyen volt, mikor szerelmes voltál utoljára, s éld bele magad újra!

A Nimród csillagkép egyik nagy titka, csak ha felvállalsz egy döntést, egy érzést – még akkor is, ha nehéz -, ez hoz minőségi emelkedést. De az hoz! Hiszen Nimród a Tejúttal, az isteni erőkkel érintett csillagkép. Varázsereje hatalmas, a legnagyobb. Nimród az Eridánusz folyónál áll, amely folyó visszafelé folyik az Égen. Azaz, nem a földi irányt követi! Szembe megy vele. Ezek a lépések, ezek a döntések jelennek meg a héten az életünkben útkereszteződéshez érve, amelyek a földi logikával, az észérvekkel vagy mindazzal, ahogy eddig éltünk szembe mennek. Nehéz. Igen. Ezért vállalás. De megéri, hisz egy sokkal magasabb (élet)minőségbe lehet vele lépni!

Ez a hét egyúttal elhozza a határaink teljes, radikális meghaladásának idejét is. Ehhez ad óriási erőt a Plútó, s ennek idejét jelzi – ha kell kényszeríti - a Szaturnusz. Azokat a belső falakat segít áttörni, amit félelemből húztál fel, vagy valamihez, valakihez való görcsös – hamis – ragaszkodásból. Ez egyben egyfajta dimenzió-ugrás is. Akár egy párkapcsolatban, akár általában érzelmileg, akár alkotó, teremtő erődben.

De ehhez a dimenzió-ugráshoz radikálisan el kell engedni most mindent, ami életképtelen, s azt gyökeresen ki kell rakni az életünkből. Most nem lehet kompromisszumot kötni, ezt kell megérteni. A radikális döntések és lépések megtétele feltétele a minőségi emelkedésnek, jelzi a Plútó. Persze a belső „életképtelen” hiedelmeket, szokásokat és múltbeli mintákat is radikálisan magunk mögött hagyhatjuk most.

 

Péntek 13. Luca Napja is egyben, ekkor lesz szoros a Vénusz és a Plútó gyökeres érzelmi változást hozó hatása, szorosan Nimród Teliholdja után. Minden átfordulhat és át is fordítható az ellenkezőjébe, feketéből, fehérbe. Egy érzelem is teljesen átfordulhat vagy eddigi hozzáállásod egy kapcsolathoz. Szerintem, ha teheted, addig gondold át belül milyen önkorlátozó falaid vannak, s milyen életképtelen helyzeteket vagy rögeszméket dédelgetsz magadban félelemből vagy családi karmából, amin ideje gyökeresen tovább lépni. Vagy mi az, amit eddig nem tudtál megugrani. Aztán használd ezt az ős-erőt sorsfordításra a hét második felében!

Ritka szép lehetőség a Kozmosztól, hagy akár a szerelemben, akár az anyagi életedben, akár teremtő erőidet használva egy magasabb, boldogabb, teljesebb dimenzióba lépj. A szerelem ős-erejéből merítve.

 

 

Áldott Adventot kívánok! Most vasárnap a sárga gyertyát gyújtjuk a Capella csillag fényével a csillagokból szőtt Adventi Koszorún. 

 

 

Szeretettel,

Veres Mónika

2019. december 09.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.