Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A minőségi emelkedés éve 2019

A minőségi emelkedés éve

- 2019 -

 

 

Mivel is lehetne röviden jellemezni az előttünk évet, illetve rögtön tegyük hozzá éveket? Beindul a Sorskerék.

A gyökeres átalakulási folyamatok 2019. tavaszán elindulnak – inkább csak fokozatosan – hogy aztán közvetve, mintegy „alapdallamként” az egész évünket végig kísérjék. Majd ennek a folyamatnak lesz a csúcsa a 2020. esztendő - főleg az eleje. A radikális változásokat a Plútó Ekliptikával való találkozása lényegében 2018. végétől elindította, ez erősödik fel aztán 2019. februártól, hogy 2020. végére alaposan átformálja világunkat és – főleg - világképünket. A mély belső átalakulás és az isten-tudat erősödése a végső célja egyéni szinten. A Szeretet törvényére alapozott szellemi vezetői szerep visszanyerése nemzeti szinten.

Azt rögtön szeretném leszögezni, én most a folyamatban rejlő magas szintű lehetőségeket fogom kifejteni, de ahhoz, hogy ezt valaki valóban meg tudja tapasztalni az életében, ahhoz tenni kell! Eljött ugyanis az a pillanat, amikor nem lehet többé megúszásra játszani vagy felszínes látszat-életet élni, mert a két kardinális sorsbolygó találkozása ellentmondást nem tűrően elindít az Örök Értékek és egy lélek-központú elmélyült élet felé. Az elmélyülésre és az érzelmek központi szerepére a leszálló holdcsomópont fogja felhívni a figyelmünket – s hogy semmiképp ne tudjunk elmenni mellette, a Plútó és a Szaturnusz, az Égbolt Hatalmas Urai, majd gondoskodnak róla, hogy megértsük a tapasztalat síkján is.

Miről is van szó, ha az Égre írt üzenetet nézzük?

A Szaturnusz és a Plútó lassú mozgású bolygóként nagyon ritkán találkoznak csak (legutóbb a ’80-as években), de most 2019. tavaszán szorosan megközelítik egymást, majd kicsit távolodni kezdenek, de 2019. novembertől újra elindulnak egymás felé, s így 2020. januárjában már szorosan (egzakt) együtt állnak, pont a Szent Korona haza hozatalának évfordulója táján. Mindemellett – a hatást felerősítve - közben 2019. elején a radikális Plútó ismét teremtő fényszöget alkot a zseniális, megújító Uránusszal, melyre legutóbb 2010-tól került sor pár évig. (A forradalmi Plútó-Uránusz kvadrátról többször is írtam azokban az években.) A folyamat érdekessége, hogy a Plútó kizárólag azért tud teremtő fényszögbe kerülni a megújító Uránusszal és szinte egész évben együtt állni a Szaturnusszal, mert a holdcsomópont belép a képbe! Ez olyan égi üzenet, amire érdemes figyelni. Ez hozza el azt a plusz információt a következő esztendőben, amely a lélek szavának és az elmélyült életnek az elsőbbségét fogja meghirdetni vagy (ha máshogy nem megy) kikövetelni. Amely minden felületes emberi kapcsolatot, felszínes gesztust, kirakat-életet, felesleges tárgyat, játszmázást vagy igazi lelki kapcsolódások előli menekülést radikálisan elvet. Lelkünk mélységei nyílnak meg!

A Szaturnusz és a Plútó 2019. februártól kerülnek tágan együtt állásba (5 fokos orbis), azaz véleményem szerint innentől lehet érezni hatásukat. A legerősebb hatás 2019. áprilisában lesz érezhető, itt kerülnek a legközelebb egymáshoz (a lélekszimbólum holdcsomóponttal együtt), majd egy kis enyhülés következik, mert a szaturnuszi fordulat miatt távolodni kezd a két bolygó. Ennek ellenére július végéig még közvetve jelen lehet az életünkben (sors)átalakító energiájuk, majd megszűnik, s csak novembertől kapcsol be újra, hogy 2020. januárban – pont a Szent Korona hazaérkezésének vízkereszti időszakában – bepontosodjon. A leszálló holdcsomóponttal való plútós együttállás azonban január 14-től már elindul, a mélyreható átalakulások, a lelkiség és a lelki gyógyulás hívó szava tehát onnantól főszerephez jut. Sorsfordító erőt ad a kezünkbe az ördögi körből kilépni! A múltból hozott lelki sérülések gyógyulásának különösen kedvez az időszak.

A 2020-as folyamatokba most nem megyek bele, de elöljáróban csak annyit: miután a Szaturnusz és a Plútó szorosan együtt áll 2020. januárban, belép melléjük a Jupiter is, akit szintén sorsbolygóként tarthatunk számunk. Ráadásul a magyar nemzet „bolygója” is egyben. Maga a nagy együttállás-sorozat is egyik nemzeti csillagképünkben a Nyilas csillagaiban következik be a Sas csillagkép (Turul) Tejút felé emelő szárnyai alatt. A magyarság Isteni Küldetése – akár szellemi vezető szerepe - tehát valószínűleg előtérbe kerül, s kikerülhetetlenül aktiválódik.

Mi ez a Küldetés? A Szeretet Törvényére megtanítani a világot. Az Isteni Tudást átadni az embereknek – illetve emlékeztetni őket rá, visszavezetni, hiszen eredendően minden ember tudta.

A küldetés-tudat felerősödése egyénileg és nemzetileg is előtérbe kerül. Ezzel együtt a felelősségvállalás üzenete is. Ha mást nem, a Plútó kikényszeríti ennek az idejét.

Ha az egész időszakra szeretnék egy hasznos tanácsot megfogalmazni ebben az energia-mezőben, akkor az a következő lenne:

"A legmélyebb ponton is őrizd a Fényt a szívedben! Így tudsz kiemelkedni."

Ha felmerülne az érzés esetleg, hogy túl nehéz a próba, minden összedőlt, semmi segítség nem érkezik a külvilágból (látszatra), akkor is őrizni a Fényt belül! A legkilátástalanabb helyzetben is tartani a tengelyt! A Szív-tengelyt. Ez lesz a kulcs. A Sas csillagkép isteni energiák felé emelő ereje ezzel tud bekapcsolni.

Csukják le a szemüket, s hozzák magukat (minden áron) boldog állapotba. Hozzák vissza az örömöt a szívükbe. Gondoljanak valami szép emlékre, képzeljék el, hol szeretnének lenni most, vagy hallgassanak egy vidám zenét. Hallgassanak meg egy viccet. Engedjék el az egészet! Nem lehet görcsösen, sírva megoldani! Az Isten-tudás pont ez, hogy jót csak ÖRÖMBEN lehet teremteni. Emelkedett állapotban (Sas). Egy problémából kiemelkedni csak örömteli szívvel lehet. Ezt tanuljuk meg, ezt az isteni tudást kell átültetni a gyakorlatba az elkövetkező két esztendőben. A próbatételek (egyrészt) ezzel vannak összefüggésben.

Hisz Isten is örömében teremtette a világot. Ezt számomra legjobban a Tejút spirál-galaxis örvénylő, táncoló spirálja jelképezi (csatoltam a hírlevélhez), ami forog! Ez a boldogság-forgás. A lényege, hogy a nehézséget tanuljuk meg elengedni, s kezdjünk valami öröm-tevékenységbe, vagy hozzuk magunkat ilyen állapotba. Találjuk meg a saját boldogság-forgásunkat ott abban a pillanatban.

Az elengedés lesz tehát a másik kulcs, hiszen a nagy együttállás a Nyilas csillagkép kezénél következik be! Ez a része a Nyilasnak, ahol kiengedi a nyílvesszőt. Azaz a kritikus helyzetekben a minőségi emelkedést (Plútó) az hozza meg, ha el tudjuk engedni az egészet – a félelmekkel, nehézségekkel, aggodalmakkal együtt. Az együttállás felett ráadásul a gyönyörű Sas szárnyal (magyar hagyományban Ő a Turul), akinek óriási a kiemelő ereje! Egyúttal ő hozza el a megoldásokat is. Tehát a kiemelkedés, a megoldás akkor tud megérkezni az adott (elsőre talán nehéznek tűnő) szituációban, ha az elengedettség állapotába tudunk kerülni. Ezt megtanulni, ezt a tudást a gyakorlatban elsajátítani lehet – kell – most a következő években. Így tud az Isteni Tudás (Nyilas) megérkezni a földre, s kézzel fogható válni. Ami a cél! 

Valamint azáltal, ha tudjuk, ebben az elengedésben most az is benne lesz, hogy minden értéktelent is el kell engedni.

A folyamat másik fontos hatása ugyanis (ami nagy lehetősége is egyben), hogy egy radikális átértékelődés zajlik le pár év alatt. A Szaturnusz az Örök Értékek szimbólum is. Most a kompromisszumot nem ismerő Plútóval olvad össze, s a két hatás egyesült erővel jelenik meg a fizikai síkon. Ennek eredményeként a Plútó energiája ellentmondást nem tűrően elviszi életünkből az értéktelen kapcsolatokat és helyzeteket, illetve a valódi értéket nem képviselő tárgyakat, eszközöket. Ide értve esetleg azt a döbbenetes tárgy-felhalmozódást is, amit a fogyasztói társadalom produkált magának.

Amivel mi segíteni tudjuk a bolygók magas szintű működését, az pont ezzel a tanítással függ össze. Meg kell tanulni kizárólag a lényegre koncentrálni (ezt segítette elő a Szaturnusz nyári útja a Nyilas csillagkép nyílvessző részénél), s életünkbe kizárólag a valóban fontos dolgokat beengedni, erre fókuszálni. Minden felesleget pedig radikálisan elvetni, kitenni, elengedni.

A folyamatnak elébe lehet menni, s ha a Plútóval együttműködve mi magunk válunk a radikális változtatások kivitelezőjévé, akkor a mélyreható változásokat nem fogjuk egyáltalán fájónak megélni, hanem a minőségi emelő erőt nyerjük ki belőle magunk – s nemzetünk – javára fordítva. Fontos elv, a Plútó, ha bármit el is vesz, a helyébe mindig egy magasabb minőséget tesz. A célja ugyanis a minőségi változás kikényszerítés.

Tehát az tud emelkedni a következő két évben, aki kompromisszumok nélkül ki tud tenni az életéből minden lényegtelent, értéktelent. Aki a Szeretet Törvényét követi. Aki tud keményebb döntéseket is meghozni, aki tud változni és változtatni, aki képes a radikális változtatásra is. Akinek rugalmas a lelke, nem fél az újtól. Akinek stabil a szíve, innen merít.

Persze itt felmerül a kérdés, kinek mi az „érték”? Ezen lehet filozofálgatni, de sokat nem ezzel bíbelődnék, mert se a Szaturnusz, se a Plútó nem igazán szokott. Azt érdemes végig gondolni: valójában lehet –e ÉLNI internet nélkül, Facebook nélkül, „okos” telefon nélkül, plazma TV nélkül? Nem azért, mert mindez nem része a technikai fejlődésnek, nem. A fejlődés jó és fontos, ha a hasznunkra válik. Csak történt egy kis baj. Átvették az irányítást. (Mint Atlantiszon.) És ezek a jelenségek azok, amelyek életellenessé váltak. Szó szerint. Elidegenedéshez vezettek. A modern technikai eszközök ötleteit Isten azért küldte le az Égből, hogy megkönnyítsék az életünket, hogy több időnk maradjon istenit teremteni (ahogy például a mosógép is tette), s nem azért, hogy bambán bámbuló rabszolgájukká váljunk. A függőség soha nem felfelé emel, csak a mélybe taszít. Ez is egy fontos tanítása lesz a Szaturnusz és a Plútó energiabombájának.  A Plútó különlegessége ugyanis az, hogy szélsőséges. Vagy a pokolba taszít, vagy a mennyei boldogságba emel. Az értékek, az értékes élet témájában (Szaturnusz) ugyanígy fog eljárni: kompromisszumok nélkül.

Egy egyszerű példa. Egy ismerősöm nemrég mesélte, hogy a szomszédjukba egy fiatal pár költözött. Gyönyörű helyen laknak, kilátással a hegyekre, az erdőkre. A szomszéd ház is csodaszép volt, óriási terasszal, mediterrán hangulatban. A fiatal pár mikor beköltözött kiültek együtt a teraszra, majd mindketten elővették a telefonjukat, s egész este azt nyomogatták, egymáshoz se szóltak. Közben az orruk előtt ment le a Nap, gyönyörű narancssárga fényével varázslatos fényekbe öltöztetve az erdőt. Semmit nem láttak belőle.

Azt is mondhatjuk, az Isteni Tervet beteljesítve lép működésbe pár évre az Idő Nagyura (Szaturnusz) és a Sorsfordítás Nagyura (Plútó), hogy akár tetszik, akár nem, zsigeri szinten átformálja az életünket vissza emelve (Sas) az isteni minőségek, a valódi isteni élet, a föld és a természet tisztelete felé. A Család, a Haza tisztelete felé. Hisz a Sas a Tejút felé szárnyal!  Minden radikális, akár kényszerítő erőként megjelenő külső változás valójában a Belső Mester (Szaturnusz) műve, hogy visszatérhessünk az Isteni Eredethez. Beleértve a Földanyával való viszonyunkat is, mely talán még visszafordítható. De csak ha nagyon észbe kapunk.

A család szentségének újjáéledése a holdcsomópontokkal függ össze. A leszálló ugyanis a bak zodiákus jelében áll együtt a Plútóval és a Szaturnusszal, a felszálló (mely a felébredés szimbóluma) a rákban halad! Abban hoz nagy ébresztést ez az év, hogy milyen óriási ERŐ van a családban. Hogy erős, stabil alapokat építeni csak erre lehet! Akár úgy is, hogy a Plútó radikálisan ráébreszt a mostanra kialakult rendszer életképtelenségére.  Ennek kiemelt időszaka lesz majd június.  (Itt ajánlom szeretettel figyelmükbe Bedő Imre: A megbízható férfi című könyvét.) 

Az idő kérdése szintén központi szerephez jut. Mivel töltünk időt, mire szánunk időt? Mire megy el az időnk napi szinten? Elég időt töltünk a szeretetteinkkel, a családunkkal, lelki élettel? Egyáltalán mi uraljuk az időnket vagy nem? Egyértelmű, hogy a Plútó ebben is radikális változtatásokat akar kikényszeríteni. De itt is meg van a lehetőségünk, hogy mi magunk tudatosan változtassunk. Minél határozottabban le kell tehát csökkenteni a felesleges dolgokra szánt időt. Hogy igazi értékes pillanatokat tölthessünk azokkal, akik valóban FONTOSAK.

A Nyilas csillagkép szellemi vezérlete szerint tehát az Isteni Tudás fog (akar) testet ölteni az anyagban a Szaturnusz és a Plútó közös energiájában. Itt az ideje – kikerülhetetlenül - útjára indítani a Fényt. Ez a Nyilas és ez a magyarság fő küldetése. Egyénileg is megjelenik a hétköznapi helyzetekben, s nemzetileg is meg fog jelenni a Kárpát-hazában a Küldetés kényszerítő ereje. Sokan hazatérnek most, mert érzik a hívó szót belül.

Hogy élhető meg ez a hétköznapokban? Egyszerű. Ha valaki minél több szeretetet, örömöt, mosolyt, vidámságot, jóindulatot, pozitív hozzáállást, jókedvet, jó szándékú segítőkészséget áraszt magából napi szinten, annál inkább az átalakító energiák magas szintjét működteti magában. Tehát annál inkább jól veszi a következő évek bármely próbáját. Ez a Nyilas és a Sas csillagkép szellemi vezérlete és segítő ereje.

Az energiák átlagnál erősebbek lesznek a következő években. A próbatételek megjelenhetnek, de fontos tudni, hogy nem elfutni kell előlük (úgysem lehet), hanem Szív-tengelyből belemenni, hiszen a fejlődésről szólnak!

Olyan időszakhoz érkeztünk, melyben az emberiség fordulópontoz érkezett. Nem csak egyénileg, hanem kozmikus szinten is. Így aki magában ezeket a feladatokat megoldja és elvégzi, az rögtön megkapja az égi segítséget is (főleg a Sas szárnyaló erejét). Ami minden esetben – s főleg a kiélezett helyzetekben - Fentről jön és belül születik az Isteni Énen keresztül, s nem kintről. És itt lép be a meditáció óriási szerepe ismét! A megoldások, a belső változáshoz szükséges erőforrások ugyanis ott vannak, s onnan nyerhetők. 

A Plútó tehát dimenzióváltó energia, erre is készül. Csak vele lehet ezt végig vinni. Egy valódi dimenzió-ugrásra van lehetősége az emberiségnek most. És a magyarságnak is. Milyen jó ilyen időkben élni! Élvezzék, hiszen különleges lehetőségeket rejt! Építsenek belőle tiszta és erős alapokon egy lélekközpontú Igaz Életet. Hiszen zodiákus szinten a bak jelében járnak, ami építő közeg.

Az Örök Értékekre való építkezés erejét adja kezünkbe a következő két év! Erre érdemes használni.

Hatalmas energiát hoz. Ezzel magas szinten minden olyan helyzet megugorható, ami eddig nagyon nehéznek tűnt. Őrülten jó lehetőség a mélyben szunnyadó mágikus varázserőink gyakorlatban való működtetésére is. 

Csak az életképtelen, istenhez nem méltó formákat, rendszereket fogja megbontani a Plútó energiája. Ami igazi kincs, ami isteni, azt maximálisan megerősíti. Hiszen két maximumra törekvő bolygóról van szó.

Aki akar nagyon nagyot emelkedhet most. Bármit meg lehet valósítani ezzel az energiával. Szó szerint. Pont ezért zseniális ez a fényszög, mert erőt ad a nagy sorsfordításokhoz, ahhoz is, amire eddig esetleg azt gondoltuk, hogy lehetetlen. Most nincs lehetetlen! Ezért dimenzió-ugrás. Ez egyénileg, de a nemzet szintjén is igaz. Erre érdemes fókuszálni most. (A koncentráció ereje a Szaturnusz.)

Ismerik a törvényt biztos. "Amire figyelsz, aminek energiát adsz, az naggyá nő."

Az egyéni felelősség ebben is megmutatkozik. Minél többen képesek most a szeretetre fókuszálni, felfelé lépni, annál inkább húzzák magukkal a többieket. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít – ez fontos elve lesz az előttünk álló évnek.

A felelősségvállalás szerepe azért is lesz fontos, mert azzal a leszálló holdcsomóponttal állnak együtt, ami a múlt emlékeit jelenti, főleg a karmikus múltat. Zsigeri szinten talán ez lenne az első reakció. De pont ez a lényeg, hogy nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetni! A nemzeteknek sem. Ehhez ad nagy sorsfordító erőt a Plútó, ezen lehet egyet fordítani. Hiszen magas szinten azt jelzi, a világháborúkban szerzett szomorú tapasztalatokból okulva egy krízishelyzetben nem „ugyanúgy” viselkednek a nemzeti vezetők, hanem máshogy. Bölcsen és megfontoltan. A Szeretet Törvényét követve (Nyilas). Talán pont ebben lehet vezető szerepe majd a magyar nemzetnek.

A lelkünkben nagyon mély, réges régi emlékek fognak megnyílni, hisz a lélek mindenre emlékezik. Itt az idő, hogy okulva a múlt hibáiból most MÁSHOGY csináljuk! Hogy ezúttal ne lefelé, hanem felfelé léphessünk végre az evolúciós fejlődésben. (Talán azt a hibát nem szabad újra elkövetnünk, amit Atlantiszin elkövettünk?)

Ez az igazi dimenzió-ugrás. Ideje van.

Az egyéni felelősség benne, hogy Szív-tengelyben maradva bármely nehezebb egyéni – vagy nemzetközi  - helyzetben mindig tudatosan megtartjuk a pozitív erőteret magunkban és magunk körül. Bármilyen hír ér el hozzánk „kintről”, bármely félelemkeltő hír-áradat ömlik a butító gépezetből, tudatosan nem ennek adunk figyelmet, hanem a szeretetneka jónak, az örömnek. A harcias kedvet pedig belső munkára használjuk és magunkat győzzük le, hibáinkon változtatunk.

Bár valóban a két legfajsúlyosabb bolygó találkozik az Égen, mégsem kell, hogy külső konfliktus legyen ez az energia. Hiszen magas szinten ez a győztes „belső háborúból” kinyert elementáris emelő erő! Arra kap most esélyt az emberiség, hogy hatalmasat emelkedjen egy istenibb élet felé – az Isten-tudást a gyakorlatban alkalmazva. Ennek kódjait őrzi a magyarság. Melyet most életre kell hívni.

Mindez a hétköznapokban fog eldőlni egyéni döntéseinkben. Hiszen minden, de minden BENT dől el. A szívünkben meghozott tudatos és bölcs döntések segítenek minket – egymást – emelni ebben a két sorsfordító évben. Aki magában ezt megtartja, az egyben segíti a nemzetet, sőt az egész emberiséget. Tehát az egyéni felelősség és a szeretet óriási emelő erővé válik! Ezt hozza a Szaturnusz.

Érdekessége az is, hogy minden olyan döntést, lépést vagy változást, amit eddig halogattunk azt a Plútó most kikényszeríti. 

A két bolygó még egy érdekes csillagképet fog érinteni. Ez a Lant (Orfeusz Lantja). Így lép be segítő erőként a zene varázsereje. A Lant csillagképet működtetni egy egyszerű dallal, egy kis énekléssel vagy zenéléssel lehet. A fontos, hogy mi magunk is részt vegyünk benne. Nagy védelmi ereje van! Bármely kérés az Ég felé könnyebben teljesül ezzel a varázserővel kezünkben.

A gyökeres átalakulási folyamathoz tartozik még valami, támogató hatásként.

Ez pedig az ördögi körből kilépés üzenete az Égen. Ennek a lehetősége még egyszer felerősödik az év elején. Egészen pontosan: 2019. január 14. és március 10. között. Ekkor alkot ugyanis egy teremtő fényszöget (kvadrát) a Felfelé úszó Halak csillagképében járó Uránusz (aki legközelebb csak 80 év múlva kerül ide) a leszálló holdcsomóponttal, mely ekkor már tágan, de érezhetően (5 fokon) együtt áll a fent már sokat említett Plútóval. Az érdekessége ennek a hatásnak az, hogy a leszálló holdcsomópont többek között kifejezetten múltból hozott karmát jelöl, a felfelé úszó Halak csillagkép pedig a hazatalálás, a megoldások és az ördögi körből való kilépés üzenete az Égen. Ezt az időszakot tehát kifejezetten ajánlom arra használni, hogy BELÜL mindenki találjon végre haza a Teremtőjéhez és Isteni Eredetéhez! Ez lényegében az Isteni Énnel való szoros együttműködést is jelenti, mely az igazi segítség lesz a következő évek pozitív megélésében. S természetesen mi a legjobb útja? A MEDITÁCIÓ.

Mindezen túl ez az időszak nagyon segít felszabadulni múltból hozott karmától, kilépve az ördögi körből (mely lehet, hogy életek óta tart). Méghozzá egyben a megoldást megtalálva. Ezen belül a legfontosabb időpontok a következők: január 11., január 22-23., február 10-ről 11-re virradó éjszaka, február 13. (mely a legerősebb talán mind közül), február 23., végül az utolsó ebben a témában a március 01.

Ezeken a napokon nagyon érdemes figyelni a váratlan híreket, sugallatokat, a különleges helyzeteket – mert Isten ezen keresztül üzen! Minél inkább tudatosan valami új dolgot engednek az életükbe, esetleg megtesznek valami forradalmit vagy szokatlant, annál inkább hat.

Az Uránusz persze fontos lesz a jövőben is, hiszen március elejétől a bika zodiákus jelébe lép, így valószínűleg teljesen megújítja majd a pénzügyi rendszereket az elkövetkező években. Forradalmi energiáival minden eddigi elavult, életképtelen, méltatlan pénzügyi rendszert, gazdasági struktúrát szétrobbanthat, hogy a helyén egy tisztát hozzon létre, amiben szabadabban – azaz félelmek nélkül - élhetünk. Mivel felette a Kos csillagkép Tejútra tekintő feje ragyog az Égen, így egyben meg is mutatja azt az utat, amely az isteni minőség felé emel gazdasági téren is! Egy olyan üzleti világ képe bontakozhat ki segítségével, mely az emberi tényezőt is figyelembe veszi, sőt előtérbe helyezi. Kiváló lehetőség. Új megoldások felé kell tehát nyitottá válnunk ebben a témában is.

 

Összegezve.

Az igazi nagy lehetőség ebben az időszakban, hogy óriási erőt ad megtenni, meglépni minden olyan dolgot az életünkben, ami eddig esetleg nem ment! Óriási erőt ad megugrani azokat az "akadályokat", amit eddig nem sikerült.

A 2019-ben és 2020-ban bekövetkező Szaturnusz – Plútó együttállás kikényszeríti azokat a radikális változásokat, melyek a sorsunk szempontjából igazán lényegesek.

Ez főleg 2020-ban erős nemzeti üzenettel egészül ki a Jupiter  harmadik szereplőként való csatlakozásával, illetve a Szent Korona emelő erejének és szellemi vezetői szerepünk erőteljes aktiválódásával. A család szentsége újra megerősödik és előtérbe kerül. Mivel a csillagképi környezet elsősorban a Nyilas és a Sas - közvetve pedig a Lant és a Kis Róka – ezért az Isten felé fordulás, az Isteni Tudás felé való fordulás és indulás radikális (azaz kikerülhetetlen) évei köszöntenek be. Ideje van ezt átültetni a gyakorlatba! Érezhető lehet az a hatás is, hogy ha magunktól nem lépjük meg, akkor a Teremtő által Égre írt égi energiák kikényszeríthetik. De ha elindulunk magunktól ezen az Úton és megtaláljuk újra az Istent kint is, illetve magunkban bent is (Isteni Én), ha ebből merítve a Szív-tengelyünket minden körülmények között megtartjuk, ha a nehéz helyzetekben is vissza tudunk találni a boldogság-forgásunkba a Tejútra emlékezve (innen megoldva a helyzetet), ha meg tudjuk tenni magunktól a radikális lépéseket, ha rugalmas lélekkel tudunk élni készen a változásokra, ha újra megértjük a család óriási erejét, akkor a következő évek mélyre ható, kardinális változásokat elhozó éveit jól, magas szinten tudjuk megélni emelkedve benne. Egy emberhez, egy Isten Emberhez igazán méltó élet felé.

 

 

Szeretettel:

Veres Mónika

2019. január 06. 

 

 

 

Néhány könyv, amit szeretettel ajánlok olvasmányként a következő időszakra, segítségként:

Tihanyi Edit Varázspillangó (Mesekönyv, de nem csak gyerekeknek. Sőt!)

Lajos Antal: A tudatalattid határtalan ereje

Kassai Lajos: Lovasíjász (Természetesen, s különösen, hiszen a Nyilas csillagkép maga.)

Bedő Imre: A megbízható férfi

 

 

 

Szelei Magdolna üzenetét szeretném az alábbiakban továbbítani:

 

Haza Hìvó Szent Üzenet

Àldott Szent Magok Szent Lelkek Szerte a Nagy Vilàgban! 
A  Mindenható Élő Öreg Egy Isten és a Nagyboldog Asszony üzenetét tolmàcsolom.
"Kérem mind azon szellemeket és lelkeket akik megkaptàk és érzik a HÌVÀST INDULJANAK HAZAFELÉ  AZ ŐSI SZENT HONBA A KÀRPÀT HAZÀBA OTTHONAIKBA!!!  Eljött az idő hogy ERŐINKET SZELLEMEINKET SZÌVEINKET LELKEINKET EGYESÌTSÜK. Én  mint a  Magyarok Istene előkészìtettem  és ELRENDELTEM  A NEMZET FELSZABADÌTÀSÀT és a Föld sorsànak ÀTFORDÌTÀSÀT A MAGOK ÀLTAL. Sorsfordìtó  korszakba léptetek.  El kell kezdeni  a közös munkàinkat . A cselekvés órài ezek. Akiknek   külhonban  kell maradniuk  ott kell szolgàlatot teljesìtsenek. Minden informàciót időben meg fogtok  és  megfognak kapni.  Akik indulnak szent úton  jàrjanak...vàrlak benneteket ne késlekedjetek....ez év màrcius idusàn haza érkezzetek...a többi informàció folyamatosan érkezik figyeljetek résen legyetek . Àldàsom Veletek és Bennetek. Magyarok Nagyasszonya és Atyàtok Szent akarata ez."

 

2019. Januar 6 vízkereszt hajnala
ÀLDÀS  ÀLDÀS  ÀLDÀS

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.